Új mese született izgatott agyamban,
Leírjam? Ne írjam? – töprengek magamban.
Talán jobb is volna társaihoz tenni
S a nagy semmiségbe magammal elvinni.
De így fáradt lelkem nem jut oázisra,
A bizonytalanság mégjobban kínozna.
A munka erőt ad. Addig élni vágyom,
Míg a hazám sorsát eldőlni nem látom.
Ez a mese tehát lelkem orvossága,
Megjelzett időig életemet nyújtja.
Akkor aztán szivem törjél darabokra,
Teljesült reménnyel szálljak le a sírba.
Mert én az örömtől akarok meghalni,
Mit a sok kín után nem fogok elbírni.
De ha ily szép halál nem jutna számomra,
Átokkal, szitokkal szállok a pokolra.
Forrás: Vers mindenkinek
