Kategória: Versek,

  • Parancs János: Premisszák

    szabadon szárnyalhat a lélek,
    ha nem kötik a föld alantas céljai,
    szabadon élhet, aki már nem remél,
    csak másoknak derűs nyugalmat,

    aki az idővel hadakozik, elveszik,
    a győztesek emlékművei leomlanak,
    porrá és semmivé lesz mindenki,
    aki él és mozog e föld sarában,

    csak a nyughatatlan, kíváncsi szellem
    lámpásai pislognak, világítanak
    az eredendő, örök és jeges éjben,
    azok sem sokáig, röpke pillanatokra,

    legfeljebb néhány századra, évezredre,
    aztán már mintha sosem ragyogtak volna,
    mivégre hát az öldöklő, vak küzdelem,
    ez a sehonnan sehová igyekvő akarat?

    jobb lángként lobogni, fűszálként remegni,
    lankadatlan, konok buzgalommal törekedni
    az elérhetetlen, boldog befogadásra

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Parancs János: Tanácsok

    Ne lépj soha fölkészületlenül
    az emberek közé. Légy alázatos és szerény.
    Légy kíváncsi a dolgaikra. Hallgasd meg őket,
    kérdezd ki őket. Tanulj tőlük, amíg lehet.
    Vizsgáld meg érveiket. S amíg hamissága
    ki nem derül, semmit el ne vess. Ha jót akarsz,
    ne ítélj elhamarkodottan. Magadat csapod be,
    ha nem figyelsz minden mozzanatra, ha
    üres hólyagnak, ostoba fajankónak tartasz
    bárkit is, mert nem érted, mert a véleménye más.

    Légy igényes. Ne törődj senkivel.
    Befelé figyelj a makulátlan, belső lobogásra.
    S ne higgy a szavaknak, a dörgő szónoklatoknak
    csak azért, mert izgatóak, vagy szépen hangzanak.
    Az irgalmatlan igazság hitvallója sose légy.
    Többnyire kiátkozás, önkény és öldöklés
    jár a nyomában. S ezekre nincs bocsánat.
    Légy megértő és türelmes, megalkuvó soha.
    Akik a mások életére törnek, így vagy úgy,
    azokhoz ne legyen közöd. Inkább légy áldozat.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Parancs János: Önarckép és helyzetjelentés

    a megaláztatás ideje
    a szégyen ideje
    a kishitűség és a félelem ideje
    a hiúságé is talán

    arra várok hogy szó nélkül értsenek
    s elfogadjanak úgy ahogy vagyok
    nem akarok önmagam élő reklámja lenni

    tudom hogy ki vagyok mennyit érek
    amit leírtam az vagyok
    többé-kevésbé azonosítható rögeszme
    elevenen vergődő lelkiismeret
    fegyvertelenül is veszélyes álom
    akit idomítani nem lehet

    aki hajlik a meggyőző szavakra
    ha érveit okosan megcáfolják
    s aki nem nem! nem hisz a szavaknak
    ha a tettek után bűzleni kezd a valóság

    ami könnyen ellenőrizhető még ma is
    csak bele kell szagolni a levegőbe
    s előbb-utóbb megorrontja
    bárki a nyilvánvaló igazságot
    a felemás lavírozgatást a pocsolyában
    ami most már-már elviselhetetlen

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Komjáthy Aladár: Varázs

    Holdfény alatt sétál a szerelem,
    sétál, de jaj! már nem, nem énvelem.
    Kék ködben ül a táj, a tó felett
    emlékek és árnyak keringenek.

    A fákon átlebeg a rezge fény,
    olyan, mint egy verlainei költemény:
    lehunyt szemekkel, mint a szenvedély,
    felsóhajt és a földre hull az éj.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Káli László: Rajtad kívül…

    Rajtad kívül nincs más menedékem,
    meddig szem ellát e sivár vidéken.
    Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
    s nappalom Tőled ragyog fényesen.

    Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
    Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
    Hozzám bújnál, mintha soha többé
    nem akarnál elengedni. Mintha már
    nélkülem akár nem is bírnád tovább.

    Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
    Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
    Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
    S hogy éjjel, színezüst fényével
    betakart-e Téged? S hogy ha látott,
    vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
    S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.

    Rajtad kívül nincs más menedékem.
    Hozzád s Te utánad vágyom.
    Rólad szól a legszebb álmom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rapai Ágnes: A stílusával átkarol

                                      Philip Roth-nak

    Az arcát én nem ismerem,

    Nagyságos Úr, csak szép kezét,

    Tudom virágot félve tép,

    sóhajt, gyengéden megkötöz.

    Most félrelép. Hát istenem!

    A stílusával átkarol,

    Míg más csupán ötöl-hatol,

    Ön a lényeg fölött köröz.

    Fogalmam sincs, milyen, ha kér.

    Farmert visel? Vagy tweed zakót?

    Kedvenc étke? Lazac? Spenót?

    Szerelmes férj? Netán facér?

    A könyv felénél tartok épp.

    A kétszázadik oldalon.

    Magával lenni jó nagyon!

    Magával lenni jó nagyon!

  • Sólyomfi Nagy Zoltán: Engedd, hadd történjen

    Engedd, hogy az inged alá
    könnyű szél befújjon
    Hajad hosszú fürtjei közt
    játékosan bújjon

    Engedd, hegyi patak vize
    arcod megsimítsa
    Mélyről bukkant hűvösével
    lelked szomját oltsa

    Engedd kelő Nap korongját
    szemedben csillanni
    Tüzesedő vörös fényét
    véredbe olvadni

    Engedd, hogy a föld alattad
    támaszod lehessen
    Lábad hóban, selymes fűben
    útjára mehessen

    Engedd magad friss erdőben
    szűz ösvényen járni
    Nem gondolni semmire sem
    semmire sem várni

    Engedd, szikla repedésén
    ujjad mohát érjen
    Szemlélni csak a világot
    s hagyni, hadd történjen

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Moretti Gemma: Most egy kicsit…

    Most egy kicsit
    elhalkult minden;
    fákon a lombok friss nesze,
    ablakon a zápor permete,
    madarak hangja fátyolos lett,
    elhallgatott a tücsök-ének.

    Most egy kicsit
    minden céltalan lett;
    a “valami szépre váró”
    reggeli ébredések,
    a felhőket figyelni,
    hisz te is ezeket nézed,
    szél tenyerébe temetni arcom,
    mert a hűvösét te is érzed.

    Most egy kicsit
    minden megfakult;
    fölöttem félig-nyílt szemmel
    közömbös csillagok,
    sápadt és gyorsan tűnő a holdkaréj,
    s alig fényesebbek a nappalok,
    nincs kedvük tündökölni.
    Te nem vagy itt.
    Az idő fáradt bogárlábakon vánszorog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kálnoky László: Várakozás

    Öregedőben a szív egyre várja,
    hogy valami kimondhatatlan,
    szem és homlok mögötti virradatban
    kezdődjék ég és föld színváltozása,
    s éjek, napok titkukról valljanak.
    Lassan száll fel a fakó boltozatra
    az elmosódott, lomha nap,
    s lenn a lapályra sárga fényt vet.
    Bozótosukban kushadnak az évek,
    s falánk vadállatarcuk eltakarják.
    A fölrepedt föld gyűrődéseit
    a sugarak mint hogyha kivasalnák.
    Az idő nagy békességben telik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Francis Scott Key: The Star-Spangled Banner

    Oh, say, can you see, by the dawn’s early light,
    What so proudly we hailed at the twilight’s last gleaming,
    Whose broad stripes and bright stars, thro’ the perilous fight,
    O’er the ramparts we watch’d, were so gallantly streaming?
    And the rocket’s red glare, the bombs bursting in air,
    Gave proof through the night that our flag was still there.
    Oh, say does the Star-Spangled Banner yet wave
    O’er the land of the free and the home of the brave.

    On the shore, dimly seen through the mists of the deep,
    Where the foe’s haughty host in dread silence reposes,
    What is that which the breeze, o’er the towering steep,
    As it fitfully blows, half conceals, half discloses?
    Now it catches the gleam of the morning’s first beam,
    In full glory reflected now shines on the stream,
    ‘Tis the Star-Spangled Banner, O long may it wave
    O’er the land of the free and the home of the brave.

    O thus be it ever when free men shall stand
    Between their loved homes and the war’s desolation!
    Blest with vict’ry and peace may the heaven-rescued land
    Praise the power that hath made and preserved us a nation!
    Then conquer we must, when our cause it is just,
    And this be our motto: “In God is our trust”,
    And the Star-Spangled Banner in triumph shall wave
    O’er the land of the free and the home of the brave.


    A csillagos-sávos lobogó (magyar fordítás)

    Oh, mondd, látod-e a korai hajnali fénynél
    Azt, amit oly büszkén üdvözöltünk az alkony utolsó ragyogásánál?
    Azt, amelynek széles csíkjait és fényes csillagait, a veszélyes csatában
    A bástyák fölött figyeltünk, hogy oly büszkén lobog.
    És a rakéta vörös fénye, a bombák robbanása
    Mutatta az éjben, hogy zászlónk még fenn lobog.
    Oh, mondd, a csillagokkal borított lobogó még ott lebeg-e
    A szabadság országa és a bátrak hona felett?

    A part csak halványan dereng a vízen borongó ködben,
    Míg az ellen gőgös hada rettegett csendben pihen.
    Mi az, amit a szellő a tornyosuló hullámok között
    Míg fúj, időnként félig rejt, félig fölfed?
    Most fölragyog a fölkelő nap sugarában,
    És teljes glóriája tündököl a víz tükrében –
    Ez a csillagokkal borított lobogó!
    Lobogj a szabadság országa és a bátrak hona felett!

    És így legyen mindörökké, ha a szabadság hőseinek
    Kell állniuk szeretett honuk és a háború között:
    Áldozatuk győzelmet és békét teremt. A Gondviselés
    Megmentette nép dicsérje a nemzetet mentő Urat,
    Mert győznünk kell, amikor az ügyünk igazságos.
    Legyen jelszavunk: Tebenned a bizodalmunk!
    És ez a csillagokkal borított lobogó győztesen fog lobogni
    A szabadság országa és a bátrak hona fölött.


    Rövid háttér
    Az amerikai himnusz szövege 1814-ben keletkezett az angol–amerikai háború idején. Francis Scott Key a baltimore-i ostrom után, a hajnalban meglátott zászló hatására írta meg a verset, amely később vált nemzeti himnusszá.

    Forrás: Lélektől lélekig