https://verskucko.com

Kategória: Sárközi György

  • Sárközi György: Szikla

    Szikla vagyok, ülj rám és nézz le a mélybe,
    Amint én nézek le már százezer éve.
    A táj sokszor vedlett, népek jöttek-mentek,
    Csak én nem bontottam meg az ősi rendet.

    Szelek megpofoztak, esők megvesszőztek,
    S meg nem mozdítottak, soha le nem győztek.
    Zord telek száz ráncot vájtak koponyámra,
    De lágy mohok ültek minden kicsi ráncba.

    Szikla vagyok, ülj rám és pihenj meg, vándor,
    Hogyha van kenyered, vedd ki tarisznyádból,
    Hogyha bánatod van, sírjál könnyet bőven,
    Tűrni s megmaradni, ember, tanulj tőlem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárközi György: Mindhalálig

    Te vagy az égő csipkebokor, – én benned fészkelő bimbó.
    Illatom álom volt s bódulat
    Mézem, de fölserkentett szavad,
    S tüzes rózsává gyújtott, hogy égjek a pusztában mindhalálig.

    Te vagy az ezüsthullámú tó, – én partodon remegő nádszál,
    Száraz testem a fekete szél
    Már-már eltörte, de megöntözél,
    Hogy zöldelve titkaidat susogjam az ég alatt mindhalálig.

    Te vagy a végtelen éjszaka, – én pásztortűz az éjszakában,
    Mely kebleden örvendezve kigyúl
    S hamvadván kebledre visszahull,
    De pásztoroknak és farkasoknak téged hirdet mindhalálig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárközi György: Virágok beszélgetése

    – Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
    Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzámhajoltál.
    Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
    Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

    – Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
    Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzádkaroltál.
    Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
    S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.

    – Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
    Kergetőzve s összeborúlva, mint tengeren játszó sirályok,
    Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,
    Idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.

    – Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
    Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,
    S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,
    Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárközi György: Virágének

    Ha ki merném mondani, ha ki mernéd mondani,
    világokat tudnánk emelni s rontani.
    Ha egy lépést én tennék, ha egy lépést te tennél,
    pergő csillagoknak avarán léphetnél.

    Ha vaskarom átfonna, ha tejkarod átfonna,
    napoknak, holdaknak járása más volna.
    Ha legyőzném ajkadat, ha szolgálnád ajkamat,
    nem volna virradat, nem volna alkonyat.

    Ha lebuknánk lihegve, ha lebuknánk lobbanva,
    az Úristen szíve is gyorsabbat dobbanna.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Sárközi György: Valaki hí

    Valaki hí engem, valaki hí,
    Látom a távolban, látom, amint
    Hivogató, halavány keze int.

    Valaki hí engem, valaki hí,
    Érzem szemének mágnes-sugarát,
    Maga felé húz, vonz a ködön át.

    Valaki hí engem, valaki hí.
    Értem küldi, – de ez sem elég, –
    Illatos, bódító leheletét.

    Valaki hí engem, valaki hí,
    Hangja csábító varázsfuvola…
    S nem mehetek hozzá soha, soha.

    Forrás: www.eternus.hu – Sárközi György versei, „Szívzuhogás” antológia