Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok,
kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.
Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
megszünt a rettegés, gyanu és vágyódás, megszünt a rabszolgaság,
szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.
Bizhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megint,
haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
Hajnalok, nappalok vágytalan derüje s csillagok nyugalma int.
Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem, sohasem elég,
örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringnek és itt a szörnyű vég.
S a nyujtózó fák közt megéreztem hirtelen: szabad-szabad vagyok,
énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok –
sohsem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok!
Forrás: Lélektől lélekig
