Isten teste fogva tart,
erdők, völgyek nem engednek,
s ezer inda karja van,
rámfonva a végtelennek –
hív a lélek? – nem lehet!
Külön nincsen test és lélek
– Isten féltékeny magára –
különülni mindig vétek.
Mindig-mindig győz a test,
s örökéltű Isten teste,
kialhat a gondolat,
mint a fáradt fények este,
ám a kar, amely ölel,
Isten karja, kedves karja,
rövid álmunk, örök álmunk
befogadja, betakarja.
Forrás: Lélektől lélekig
