Címke: emberi természet

  • Parancs János: Se itt, se ott

    saját kicsinységünk tudatát
    jelentéktelenségünk savanykás nyirkát
    nehéz elviselni
    mindenki kitalál valamit
    ettől oly változatos a világ
    ettől oly reménytelenül unalmas
    pergő imamalmok és kereplők nyikorognak
    bizonygatásra panaszra mindig van ok
    nagyszerűségünk elhitetni
    másokat félrevezetni
    mások otromba hibáit leleplezni
    sokáig lehet a többiek rovására élni
    az ember hiszékeny állat
    s tartozni szeretne valahová
    görcsösen kapaszkodni valakibe
    többnyire hálás az odafigyelésért
    a fenyítő kezet is megcsókolja
    csak komolyan foglalkozzanak vele
    csak ne hagyják egyedül
    csak ne gyötörjék a szorongás démonai

    ilyen nyomorultak vagyunk
    dróton rángatott bábuk
    szakadatlanul megalázott páriák
    az erőszakos rögeszmék rabságában
    a kaméleonként változó köznapi létben
    nem lelhetünk mi soha nyugalomra
    se itt se ott se másutt az ég alatt
    csak a lelkünk rejtekén
    a belső tér háborgásait lecsendesítve
    csak a vereséget elfogadva győzhetünk
    csak ha mindent elveszítünk
    úgy nyerhetjük el a békét
    a hiszékenység öntelt vámszedőit
    kicselezve a legfőbb jutalmat
    a gyámolító boldog halál után
    az enyhet adó semmi perzselő ölelését

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Párbeszéd

    A műveletlen Afrikában,
    Hol sivatag van és vadon,
    E jubiláris alkalomból
    Eszmét cserél két vén majom.

    – „Mester, ma ünnepelni illik,
    Darwin barátunk napja van.
    Ő mondta ki, hogy minden ember
    Olyan majom, akár magam!”

    – „Na hallja, elvtárs, hogyha önnek
    Ez hízeleg, úgy mondhatom,
    Hogy szerfölött tévedni tetszik,
    Sőt, ami több, ön nagy majom!”

    Forrás: Lélektől lélekig

    J

  • Lev Tolsztoj: Idézetek

    „… a boldogtalanság sohasem a nélkülözésből, hanem a nagy bőségből ered.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: IDŐJÁRÁS-JELENTÉS

    Ideges az idő: szelesen kapkod;
    szemet szúr, majd felhőket csap a naphoz;
    esőt gondol, de már közben elunja,
    inkább ködöt gurít a fák közül az útra.
    Böffent s havat hány. Törli hirtelen.
    Sietve ácsorog; ha megáll, sem pihen.
    — Tettei láttán ingerülten ásít,
    ám izmai feszülnek közben, pattanásig.

    Már szánom csak, mint a többi ostobát.
    Nem is időznék vele most tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Én nem tudhatom

    Én úgy hallgattam mindig, mint mesét
    a bűnről szóló tanítást. Utána
    nevettem is – mily ostoba beszéd!
    Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

    Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség
    barlangja szívem. Azt hittem, mamája
    ringatja úgy elalvó gyermekét,
    ahogy dobogva álmait kínálja.

    Most már tudom. E rebbentő igazság
    nagy fényében az eredendő gazság
    szívemben, mint ravatal, feketül.

    S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
    bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
    hogy ne maradjak egész egyedül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Molière: Idézetek

    „Vannak, akiket csak oldalvást lehet megközelíteni, akiknek a természete nem bírja az ellentmondást, akik olyan makrancosak, hogy az igazságtól csak jobban megbokrosodnak, akik a józan ész egyenes útja előtt valóságos csökönyösségbe esnek, s akiket így csak kerülő úton lehet a cél felé vezetni.”

  • Kálnoky László: Az a kis ember ott belül

    Az a kis ember ott belül
    ugrál, torz fintort vág, nevet;
    fejedben lakik, agyvelőd
    az ágya, ablaka szemed.
    Ha torkod sírás fojtogatja,
    s keserűséged könnybe gyűl,
    szemtelen hangján felkacag
    az a kis ember ott belül.

    Az a kis ember ott belül
    tarka zászlókkal integet.
    Nem látja más, csak te tudod,
    mi van a homlokod megett:
    cirkuszporond és arzenál,
    hol minden együvé vegyül,
    mert rendet sohasem csinál
    az a kis ember ott belül.

    Az a kis ember ott belül
    szájas demagóg, lázadó.
    Te vagy a buta nép neki,
    téged uszít és téged óv.
    Kigúnyol hagyományt, tekintélyt,
    és ha a hallgató bedűl,
    kaján szamárfület mutat
    az a kis ember ott belül.

    Az a kis ember ott belül
    élősdid, kis belső tetű,
    húsodtól s véred italától
    torkiglakott tekintetű.
    Megvárja, míg a szív megáll,
    a szemgolyón át elrepül,
    és egy új testbe költözik
    az a kis ember ott belül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idézetek

    „Megtudtam, hogy ami egy emberből látszik, szavai, véleményei, cselekedetei, rokonszenvei és gyűlöletei, az még egyáltalán nem ő – legtöbbször csak visszfénye valaminek vagy valakinek, aki megmásíthatatlan; hét fátyol rejti a világ elől, s ott él minden emberben, mélyen a kitapintható felületek mögött.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Páduai Szent Antal a halaknak prédikál

    Antal prédikálna,
    Ha hallgatót találna;
    Inkább szól halaknak,
    mintsem a falaknak;
    Lemegy hát a tóhoz,
    És itt kezd a szóhoz.

    Jönnek a nagy pontyok
    s a kis halporontyok,
    Mind-mind száját tátva
    Figyel a barátra:
    Tetszett a prédikálás,
    Ponty-pereputty hálás.

    Ragadozó csukák,
    rabláshoz nem buták,
    Úszva arra mentek
    hallgatni a szentet:
    Tetszett a prédikálás,
    Csuka-csapat hálás.

    És a falánk harcsák
    Illendőnek tartják,
    Hogy a beszéd végett
    Hagyják az ebédet.
    Tetszett a prédikálás,
    Harcsa-horda hálás.

    A csík és a viza,
    Nemes halak biz’a,
    Íme nem mulasztják
    A szónoklat malasztját:
    Tetszett a prédikálás,
    A csík-csoport hálás.

    Teknősbékát, rákot
    Sietni ki látott?
    S most versenyre kelnek
    S Antalra figyelnek:
    Tetszett a prédikálás
    Rákok raja hálás.

    Halak és halacskák,
    Okosak és csacskák,
    Emelik fejüket,
    Egyikük sem süket:
    Jóisten nevében
    Csüngnek a beszéden.

    Vége a beszédnek,
    Halak hazatérnek;
    Csuka ragadozik,
    Bujálkodik a csík.
    Csüngtek a beszéden,
    S élnek úgy, mint régen.

    Rák tovább is lassú,
    Harcsa hájas hasú,
    Zabál a ponty egyre
    Szent szókat feledve.
    Csüngtek a beszéden,
    S élnek úgy, mint régen.

    Fordította: Kunszery Gyula

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: EGY VÉGSŐ KÉRDÉS

    Mért van az, hogy a
    rosszra bőven jut szavunk;
    a jóra: alig?

    Forrás: Lélektől lélekig