Mért van az, hogy a
rosszra bőven jut szavunk;
a jóra: alig?
Forrás: Lélektől lélekig
Mért van az, hogy a
rosszra bőven jut szavunk;
a jóra: alig?
Forrás: Lélektől lélekig
„Ne kívánd a szomszédodét” –
szól a parancsod. De, Uram, jaj,
én sokszor nem bírok magammal,
s szívem kegyetlen kínban ég,
felebarátom semmi kincse
nem vonz, ház, kert, falu miatt
nem mar becstelen indulat. –
Minderre hidegen tekintek;
barmát, szolgáját is konok
békével nézem; de ha aztán
szolgálóját, a szép parasztlányt
látom… Atyám, gyönge vagyok!
S ha van asszonya, drága, friss, szép
hús-vér angyal, földi varázs,
akkor, óh Uram, megbocsáss,
de csupa bűn vagyok, irigység!
Ki fékezheti a szívét,
ha fellobog a szenvedélye?
Ki nem tör az ég gyönyörére,
a szépségért ki nem eped?
Fájok, elöntenek a könnyek,
de tartom szentséges szavad:
elhallgatom vágyaimat,
bár sóvár titkaim megölnek.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Ez is vagyok, az is vagyok,
bánat, derű meg nevetés,
felhő, de közben napsütés,
beszélek is, meg hallgatok.
Mint szervezetem, komplikált,
ellentétekből épített,
része a múló réginek,
s az is, ki véle harcba szállt.
Ez is vagyok, az is vagyok,
saját képletű ötvözet,
amelyben megolvadt hegyek
érce-salakja bugyborog.
Ne követelje senki hát,
hogy kék legyek csak, mint az ég,
mint sós a só, – egyféleség,
egyhangú rossz egyformaság.
Bennem is tél, nyár változik,
lelkeség, fáradt fájdalom,
s akarom bár, nem akarom,
nevet a szív, kiáltozik.
S együtt e sok: élő, ható,
együtt e sok: a szenvedély,
a szirti csúcs, a bányamély:
egész és meg nem bontható.
Forrás: Lélektől lélekig
Az ajándékot mindenki
a saját örömére adja,
nem annak az érdemeiért,
aki kapja.
Forrás: Facebook
“Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.”
Forrás: Lélektől lélekig
Kányádi Uram szerénytelenül folytatom
Vannak emberek
akiken álarc
szívükben dac
és önmaguk ellen fordított erő
életeket legyaluló erő
Gyötrő gyötrelmekre
vannak emberek
Akik nem mernek szembenézni
tökéletesnek hitt magukkal
mellükben szívük
otromba ritmusokat püföl
és testük sem ismeri az
ős-konok taktusokat
Életük egyre jár a semmire
langyosságra taglózó kritikára
tönkreverésre
mások el nem ismerésére
Önmaguk istenítésére
vannak emberek
Akik önző módon hisznek
pótolhatatlan egyetlenségükben
s hogy felettük nem jár el
a cserbenhagyó idő
A történelembe írva látják nevüket
pedig az csak egy kavargó porfelhő
És vannak emberek
akik gyávák élni
könnyebb ítélni
Látványosan haldokolnak
mindenért másokat okolnak
akikben lánctalpakon
csikorogva jár az érzelem
agyukban szikráját sem őrzi az értelem
Kanóc nélküli vaksi gyertyájuk
Rajtuk kívül senki semmit nem tud
Sárba döngölésre
vannak emberek
Forrás: Lélektől lélekig
Nyűgösek voltunk. Aki szeretett,
nem élt mellettünk könnyű életet.
Kövünkre is ilyen írás való:
Idege rossz volt, de a lelke jó.
Forrás: Lélektől lélekig
„S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmi ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull róluk minden jelmez, és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.”
Forrás: Márai Sándor: Füves könyv
„Homo homini lupus“
Mióta világ a világ,
főbe a fejsze belevág,
ember embernek farkasa,
öröktől ádáz ordasa.
Ordasok bár a farkasok,
hozzánk képest irgalmasok,
egymáshoz jók, hűségesek,
okosak, illedelmesek,
nem ölnek, csak ha éhesek.
Persze megesik, szentigaz:
köztük is gonoszra akadsz,
hisz néha – gondolj csak bele! –
farkas farkasnak embere.
Forrás: Lélektől lélekig