A dombtetőn a ház előtt
két roskatag fa. Összenőtt,
hatalmas kettős korona,
mint életünk sok ág-boga…
Milyen szél tűzte őket egy halomra?
A csíraébresztő tavaszi pompa
ideje véget ért.
Ki nő nagyobbra, virít szebben?
- vívtak együtt és egymás ellen
fényért, esélyért, életért.
…És ág törött, gallyak szakadtak,
mikor viharban összecsaptak…
…de mégis támasz, mégis társ az,
akit a sorsod melléd választ…
Most mintha azt zúgnák szélben:
- Vigyázz!
- Vigyázok…
- Érted s értem…!
- Ha te kidőlsz, nekem is végem…
Forrás: Lélektől lélekig
