Tied ez a márciusi hóvirág
az asztalodon.
S az a lángbaszökkenő vörös ház
a láthatáron, az élet fölött.
Tied az a fekete tó,
a fákkal szegélyezett,
hová a bolyongások erdejéből
egy titkos éjjel eljutunk.
Tied a törpék hosszú menete
s az az elnyugodott óriás,
akit letakart arccal, csöndesen
magamban cipelek.
Forrás: Lélektől lélekig
Az első nap arra volt jó,
hogy mindent elfelejtsek.
A második arra, hogy mindenre emlékezzek.
S a harmadik nap esni kezdett a hó
és megszületett a sejtelem,
hogy most már mindig esni fog,
homlokodtól a szádig,
szádtól az ágyékodig,
végig tested hosszán,
végig az életemen.
Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,
ha fölemelem,
az elmosódó gyerekkori ég, ha hátra nézek.
Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is
csak a hó kísértete kószál,
az elsötétített földeken megül,
a háborús menekülőket megkoronázza…
És tudtam már, hogy nem leszek egyedül,
elkísér ez a hóesés, ahova megyek,
leül mellém a vonatba,
átkel velem a tengeren,
füstölgő autógumik s levegőtlen városok éjszakájában,
megszólít anyanyelvemen
s országokat hódít nekem,
mert országot hódítani
te akartál –
s ha hazám se lesz, mert nem lesz erőm
vallani róla,
bezárkózom ebbe a havazásba,
mint aki fehér inget vesz föl:
s nem veti le,
csak az utolsó napon.
Forrás: Lélektől lélekig
Borús vagyok, hát játszom:
a hóból ki se látszom,
a hóból, havazásból,
e duhaj hóvilágból
Körhinta forog velem
zajtalan szél-tengelyen,
fák, terek, villamosok-
hó-láncba kapaszkodok.
Hajamon hó a kucsma,
csurog nyakamba lucska,
hátamon végigpereg,
belül is fehéredek.
Havazok csontomban is,
szakadó gondomban is-
a hóból ki se látszom,
borús vagyok, hát játszom.
Forrás: Lélektől lélekig
Mily egyszerű az élet,
mily egyszerű a halál.
Mily rejtelmes az élet,
mily rejtelmes a halál.
Fordítom színére,
fordítom visszájára:
egyszerű… különös
értelmét nem találom,
örvényes, mint az álom,
napfényes, mint az álom.
Forrás: Lélektől lélekig
Kijönni minden kőtoronyból
megérezni az omlást
földre szorított füllel tudni
évtizedes bolyongást
mint földrengést az indiánok
szigetlakók a tájfunt
gyökér jósolja így a tűzvészt
mely a fatörzsön átfut
végigrohan a szél a parton
a szél a láthatatlan
a kapitánynak tatvitorla
bőg fenn a szélviharban
mert jel s jelzett feszülni vágyik
mint vad ha utolérték
de kijönni a kőtoronyból
csak ez lehet a mérték
Forrás: Lélektől lélekig
Ha majd szeretlek, vásárlok neked
Teknőc-fésűt, ezüst karperecet
Fecskefészket hozok, ezüst papírban
S a verseim, kék s zöld tussal leírva –
Így élünk majd. De ez mind semmiség lesz
Ha jő az éj, s fohászkodunk az éjhez
Átkarollak, mint gyermeket a felnőtt
Szájamba veszlek, mint gyermek az emlőt
S így állongunk – két őrült, kéz a kézben! –
Megizzadunk a borzas szenvedélyben
Forrás: Lélektől lélekig
Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.
Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.
Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.
Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.
Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.
Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.
A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.
S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.
Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.
Forrás: Lélektől lélekig
“Ha majd öreg leszel…” Ronsard… agyon-
csépelt szöveg mint Villoné is: “Adnád
szívesen majd de koldusnak se kell
amit most megtagadsz”
Lágy vagy kemény fenyegetések s roppant ostobák
ne hallgass rájuk -: önvigasztalások
Légy kíméletlen s önző gyűjtsd a mézet
ne nézd hogy az a másik… Rágja szét
párnáját kínjában a szerelem
nem irgalmasság rakd tele a mézes
bödönt s ha majd keserű lesz a szád…
Mert Ronsard Villon… az nem érdekes
de keserű lesz mindenképp a szád
ha majd öreg leszel ha az leszel
és hogyha már a koldusnak se kell
amit most (mondjuk tőlem) megtagadsz
Forrás: Lélektől lélekig
