https://verskucko.com

Kategória: Kamarás Klára

  • Kamarás Klára: Hosszú utazás

    Megint egy újabb állomás?
    Ütöttkopott, sivár, mint annyi más…
    Ásító, fáradt, réveteg falak,
    A sárga fények kábán inganak,
    Lidérces, fülledt álmokkal rokon
    Mindegyvirágok semmihalmokon…

    Megint egy újabb állomás…
    Aztán dübörgő, szédült rohanás:
    Városok, falvak, nevesincs helyek…
    Csattogjatok csak őrült kerekek!
    Vágtassatok! E lomha éjszaka
    Mintha már évek óta tartana…

    Már nincs új szín, nincsen több árnyalat,
    Egyszervolt társunk foszló árnyalak,
    Szerelmünk sója régen elfogyott,
    Hűségünk fénye nézd, hogy megkopott,
    De a vonat száll… völgyön át, hegyen.
    Most átkelünk egy égő tengeren,
    Vagy csak dereng? Hiszen hiába! Késő!
    E moccanás, e jajdulás a végső!
    A megtört ajkak szürke szegletében
    Nem szökken új mosoly, csak gyáva szégyen,
    S egymást lesik a fülke múmiái:
    Ki fog közülünk először kiszállni?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: A tér

    Álarcban jár a gyűlölet,
    angyal képében tetszeleg,
    bárány bőrében farkasok,
    s tágult szemmel bámulja sok
    ifjú titán, míg ordasok
    ámítják őket szép szavakkal.

    Uszítanak: Gyerünk, a tettek
    döntenek majd, itt törvény nem kell!
    Vigyázzatok, vigyázzatok!
    Ki áldást oszt, az nem mind angyal,
    s míg álszentül égre merednek,
    már szaga van a gyűlöletnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Sorshorgoló

    Csak szem a szemre, lánc a láncra,
    miként sodort a három párka…
    Ki munkál, hajszol, mindörökre
    sorsunk szívósan ölti egybe.

    Tervrajz szerint, vagy ég bolondja
    szövi a szálat össze-vissza,
    s nem tudhatjuk, mi lesz belőle,
    közülünk kinek van jövője,
    kiből lesz bölcs, gazdag, vagy árva,
    csak szem a szemre, lánc a láncra…

    Oltárra lesz terítő, fényes,
    király palástja, széle véres…
    vagy lábtörlő dohos sarokba,
    aztán a sors szemétre dobja…

    Ne nézz előre, ne nézz hátra,
    horgolva, szőve, varrva, vágva…
    csak szem a szemre, lánc a láncra..

    Jaj, aki csak egy szem a láncban
    ne gondolkozzon, hisz bezártan
    sodródik sorsa áramában,
    és nincs kiút, csak ősi kényszer
    megtartani, ne málljon széjjel,
    amit a többi összefogna.

    Nincs üdvösség, nem jutsz pokolra,
    csak ez a szédítő motolla…
    s magasztalva, vagy meggyalázva,
    csak szem a szemre, lánc a láncra…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Valaki mindig visszahív

    Mikor úgy érzem nincs tovább,
    utolsót lobbant már a láng,
    egy furcsa árnyék hívogat,
    hiába minden áldozat…,
    valaki mindig visszahív…

    Valaki mindig visszahív,
    mikor zokogva fáj a szív,
    mikor a kétség és tudás
    egymásra ront, s a pusztulás
    szegény, bolond fejemre száll…

    Szegény bolond fejemre száll
    a sűrű éj s a rút halál,
    és megfogják a vállamat,
    már csak egy végső pillanat,
    de mindig van egy fénysugár…

    …de mindig van egy fénysugár,
    vagy egy parányi fénybogár,
    mely megmutatja mennyit ér
    az élet, s újra jót ígér,
    mikor úgy érzem, nincs tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Holdezüst romantika

    Ezüstös fény hull most a házra,
    beles a hold az ablakon,
    és holdezüstre festi lágyan
    a hajam, a karom… a vállam…
    S az ágyon, nyáréji melegben
    ezüstfénytől ragyog a testem.

    Most így, csak így érints te drága
    és bársony legyen minden szép szavad,
    hisz ez varázslat, ez a hold varázsa,
    megtörni hangos szóval nem szabad.
    Ó simogass! Én mindig arra vágytam,
    hogy simogass, ahogy a holdsugár…
    Hát nem tudtad, hogy régen erre vár
    a hajam… és a karom… és a vállam…

    És csókolj úgy, mint senki mást
    és csókolj úgy, mint a mesékben
    mintha azt hinnéd, nem szabad,
    és én kérlelnélek, hogy… miért nem?
    És csókolj vadul és mohón,
    hiszen lobogó tűzzé váltam,
    csókkal boríts, ahol csak érsz
    ezüst nyakam… ezüst hajam…
    a karom és ezüstös vállam…

    Elbújt a hold.
    Elönti a szobát a lüktető sötét…
    Ne sajnáld az eltűnt ezüstcsodát:
    Majd kárpótollak mindezért.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kamarás Klára: Paradicsomi történet

    A kígyó épp az almafára mászott,
    hogy magasabbról lássa a világot.
    Meglátva Évát új ötlete támadt:
    Jobb tréfa lesz ez! Tovább minek másszak?

    „Figyelj leányom, itt e bűvös alma,
    ha megeszed, megdől az Úr hatalma
    Te uralkodsz Ádám s a Föld fölött,
    főangyal lehetsz angyalok között.
    Egyedül én leszek, aki irányít!”
    Éva gondolkodott még egy parányit,
    majd lesütötte szendén szép szemét.
    „Én éhgyomorra almát sosem ettem,
    de ebéd után… ez lesz majd desszertem!”
    …és leharapta a kígyó fejét.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kamarás Klára: Könyörgés reményért

    Most már tudom, hogy a való világ
    nem rím, nem fény, nem forró pillanat.
    Most már tudom, hogy mindaz, ami áll,
    összeomolhat mind egy perc alatt.

    Tudom, hogy a könny, munka és kacaj,
    a kincs, tudás, a vágy, a szív, az ész,
    ha nincs előttünk cél, hit és remény,
    a semmibe, a múló ködbe vész.

    Uram, ha vagy, ne adj mást, csak reményt!
    A hitet megteremtem majd magamnak,
    a ködön át az utat megtalálom,
    és meglelem a célokat … ha vannak.

    Forrás: Magyarul Bábelben

    l

  • Kamarás Klára: Három özvegy balladája

    Három özvegy áll a sarkon,
    isten tudja, mit fecsegnek,
    órák óta tart a pletyka,
    megszólása embereknek.

    Három özvegy. Víg beszédnek
    nincs közöttük vége-hossza,
    aki elment, siránkozás
    többé vissza úgyse hozza!

    Ha nagy-néha szóba kerül?
    Szebb az emlék, mint az élet.
    Maga festi mind a három,
    magának a vágyott képet.

    – Milyen is volt? Minden éjjel
    ölelése hozott álmot –
    így dicsekszik, kit az ura
    nap-nap után ütött-vágott.

    – Hű voltam, mint szent az égben –
    szól a másik, az a beste,
    kit a szomszéd ölelt, ha az
    ura nem volt otthon este.

    – Más asszonyra rá se nézett,
    engem végig úgy imádott…
    (Hej, pedig sok bokor alja
    mesélhetne, hogy mit látott!)

    Már csak ez maradt, csak ennyi,
    ábrándok és festett képek.
    A könnyek rég felszáradtak.
    Három özvegy, három élet…

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kamarás Klára: Anyám köténye

    Emlékek között foszló kelme…
    de szép is volt anyám szerelme!
    Soha nem járt ő feketében,
    pedig fagy fészkelt bús szívében.

    Köténye tele volt virággal,
    százszorszéppel és tulipánnal.
    Fekete éjben virágillat,
    viharfelhők közt is volt csillag,
    mert bánatát szívébe zárta,
    ne lássa senki, milyen árva.

    Jól emlékszem, hitt benne végig,
    hogy fel fog szállni, fel az égig,
    s két füstös felhő fenn az égen
    összefonódik újra, szépen.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kamarás Klára: Aludj, anyám, aludj!

    Nem este és nem reggel,
    te éjjel kettőkor születtél.

    Már akkor sem hagytál aludni,
    és hónapokig minden éjjel
    kettőkor újra sírni kezdtél.

    Nappal aludtál, éjjel bőgtél.
    Talán ez volt a bosszú tőled…
    Bosszú!
    …amiért megszülettél,
    pedig apádat már rég nem szerettem.

    Nekem ráment az életem…

    Hidd el, mindent csak érted tettem,
    hogy neked más és sokkal jobb legyen.

    Nem tudtam még, hogy romlandó az élet,
    akár a gonddal főzött lekvár, vagy befőtt:
    ha felhabzsoljuk, vagy eltesszük télre,
    mindig, de mindig csak egy vége van…

    Most menj! Elég volt.

    Hagyj aludni végre…!

    Forrás: Magyarul Bábelben