https://verskucko.com

Címke: természet

  • Áprily Lajos: Napló

    Ma nem gondoltam rád, kedves fiam.

    Homályban ültem, hangulattalan,
    nagy seb-bilinccsel — bénán, mint a rab,
    vártam, mikor lop sugarat reám
    egy könyörülő, keskeny ég-darab.
    De a tavaszból nem jutott öröm.
    A nap nem szárnyam volt, csak börtönöm.
    Király, ki koldus-kézzel érkezett…

    Egy nap — megint egy nap, mely elveszett.

    S mikor — fiam — kész volt a számadás,
    eszembe villant a kirándulás.
    Az ég feletted genciána-kék,
    ragyog reád a végtelen vidék.
    A hátizsákodat büszkén viszed,
    kövek közül szürcsölsz forrásvizet.
    Bokor tövében elrejtőzve vár
    tündér-virág: tarka rigó-pohár.
    Az erdő száz kincset kínál neked:
    arany bábrablót, hőscincéreket.
    Prairie-k fiának álmodod magad,
    kalandjaidban könnyű szárny emel,
    nomád és hős vagy, szertelen, szabad!

    Ezt a napot mégsem vesztettem el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Más énekli nekem

    Állj meg! Ne szaladj,
    úgyis álmodunk.
    Megfoghatom virágszín nyakad.
    Mert álomban, úgy-e, mindent szabad?

    Állj meg! Ne szaladj,
    árok közelít.
    S álomban az ember nagyot esik.

    Állj meg! Ne szaladj,
    ülj a fűbe le,
    dicsérd meg, hogy kibújt a feje,
    s zöld selyem köténye simogat!
    Csiklandva, puhán, akár a hajad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Szeptemberi fák

    Bükkök smaragd színét erezve fent
    az első pár vörös folt megjelent.

    Állunk. Kezedben késő kék virág.
    Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.

    Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
    Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.

    Amerre vitte buggyanó sebét,
    bíboros vére freccsent szerteszét.

    Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
    hogy tékozolta, nézd, a drága vért.

    S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
    hörögve összeroskad valahol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: Szerettem, mulattam és daloltam

    Sínszagú virágokat tépek, kicsinyeket,
    kékeket,
    a vonatot várják minden éjjel –
    sínszagú fűre nézek,
    tiszta levegő fonja körül halvány arcomat.
    Suhannak képzeletemben a csók-emlékek
    és hogy jó volt élni,
    fává, madárrá válni,
    mikor már irigyeim készültek kiverni
    az összes fogaimat!
    Dúdolgatni is jó volt,
    s hinni, hogy többet nem bánt senki –
    jó volt a megbékélt természettel
    egy levegőt szívni,
    feszes fenyőkkel állni a hegyoldalon és várni.
    A szél idehozza a május elsejei táncot a völgyből,
    májusfák szállnak
    a pilisi hegyek fölött!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: A kitámasztott esernyő

    Váratlan zápor zengett át a tájon,
    mint szeretők között a hirtelen
    pörpatvar, mely csak arra jó hogy fájjon
    és még forróbb legyen a szerelem.

    Nagy árnyak ingnak s apró tüzek égnek
    a serdülő és könnyes pázsiton.
    Az ördög veri asszonyát, s az égnek
    egyik fele nevet a másikon.

    Tornác kövén egy kitámasztott női
    esernyő guggol, mint barna kutya.
    A kerti lombot látni szinte nőni.
    Megtört fű csúcsán lógáz a csiga.

    Tapadva himbál, lassan nyúl ki szarva
    s az érzékeny világba ágazik.
    Most megrázza magát egy fiatal fa
    s egyszerre szökőkúttá változik.

    Itt is egy, ott is… minden kicsi szélre
    megremeg és könnyekbe öltözik.
    Ideges az egész táj, mintha félne
    a gonosz nyártól amely érkezik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Azt álmodtam…

    Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
    Az ember és a föld csak élt tovább.
    Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
    És kivirítottak a violák.
    A madarak vígabban énekeltek
    És gondtalanul járt a szende őz,
    A gólyák télre ismét útra keltek
    És százszor szebben múlt a csendes ősz.
    A börtönök küszöbét dudva verte,
    Kivirágzottak az utcakövek,
    Illat tömjéne szállt áldón az estbe
    S örökre elhervadt a gyűlölet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Esti hangulat

    Játszi’ széltől borzongnak a fák,
    Halk suttogással temetik a mát.

    Fecskepár száll az alkonyég alatt,
    A tücskök bús koncertet tartanak.

    Az égen már egy kis csillag kigyúlt,
    Ragyog halványan, mint a messzi múlt.

    Tövisbokorban alvó kismadár pityeg.
    Mit álmodik? Vajon ki fejti meg?

    Én hallgatom a csend ezer szavát,
    Ülök némán, reszketve, mint a fák.

    Most jó. Nem érzem gyötrő vágyaim,
    Fű, lomb, virág, mind jó barátaim.

    Messze űzik a földi kínokat,
    Szelíd kezük gyengéden símogat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Nyárdélutáni dörmögés

    Gyökerük van ezeknek a nyárdélutáni zajoknak. Számomra mégis fölszakított hínárok a levegő víztükrén. Kutyaugatás, kakaskukorékolás, autózúgás, női beszéd, gyermeknevetés. Olyan hínár-fonadékok, amik aztán eltűnnek, s más változatban fölbukkannak ismét.

    Olyan hínár-fonadékok is, amik szárnyakat kapnak és a magasba emelkednek. Föl, egyre följebb, s beleolvadnak a kékségbe: s viszik a híreket a Kozmoszba rólunk, erről a júliusi délutánról, innét a Tó mellől, innét a hegy alól.

    Dörmögök magamban. Nincs kivel szót váltanom, de nem akarok kimaradni én sem. Érzékeljenek engem is a Kozmosz antennái. Érzékeljék például azt, hogy körülvéve emberekkel, mennyire egyedül vagyok. Hogy az időtér sivatagának kellős közepén didergek. Hogy gyarmati bennszülött szintjén sem beszélem a gyarmatosító világ nyelvét.

    Hogy nekem más a csönd, mint nekik. Más a fa, a napsugár, a víz, a föld, a felhők. S ha kimondanám nevüket, nem tudnák, hogy miről beszélek; ha meg azok beszélnek róluk, képtelen vagyok azonosítani őket.

    Azt sem értenék, ha a falu két egyetemére küldeném őket: a temetőbe és a rétre. Pedig ezekben mindennél többet lehet tanulni.

    S a legfontosabbakról: az életről és a halálról.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Egyszerű nóta

    Hogy engem lássál nézd kedves a kertet,
    A lombosat árnyasat, rejtőst a domb ölén,
    Bizony mert én is lombos rejtős vagyok.

    Ha engem szólítsz kedves, szólítsd a szellőt,
    A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
    Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.

    Ha testem kívánod úgy simítsd az illatos földet,
    Ő alszik és bűvös, de viselős izzó kehellyel,
    Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.

    Ha ölelni óhajtsz, úgy öleld a hársaim törzsét,
    Erősek, szívósak, égnek tülekedőek,
    Köztük megállok, hajamban játszik a nap.

    Ha bírni akarsz úgy híntsd be maggal mezőnket,
    Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt,
    Ki holnapom hordja, én is azé leszek.

    Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
    Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek,
    Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.

    Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
    Borúlj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
    Ott játszik csókom minden sugár nyomán.

    Ha jó akarsz lenni hozzám, símogasd meg ebünket,
    Mert hű ő szegény és nem tudja megmondani mi fáj,
    Haj, tudni szólni a félénk szívnek nehéz.

    Ha el akarsz hagyni, tedd be házunk kapuját,
    Léptednek nyomán arannyal porzik az út,
    Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: Keserédes

    A felleg zsákja pattan,
    víz csurran és riadtan
    órjási hangya fut.

    Villámok tőre surran,
    dörgés gurul le túlnan,
    de máris kékbe hull.

    A záporfelleg öccse,
    földönfutó ködöcske
    a sárban hentereg.

    Napfény lehellget rája,
    megég apró ruhája,
    s pucéran füstölög.

    A földre ázott, fényes
    levél alatt szemérmes
    szamóca bujdosik.

    Gödörbe gyűlve néhol
    kis tócsa bugyborékol,
    és tudja, meddig él.

    S ki tudja, meddig élek?
    Lebbenj csak, könnyű ének,
    vidám lehelletem!

    Forrás: Lélektől lélekig