Csak pillanatig add nekem,
hogy melléd ülhessek bár, kérve kérlek,
munkámat aztán befejezhetem.
Nem tud elülni a szivem.
Arcod látása nélkül egyre küzdök
kesereves, meddő, partalan vizen.
Ma ablakomra hullt remek,
sóhajszerelmű zenéje a nyárnak,
s dongó méhektől zsongott a berek.
Most Téged nézlek egyedül,
míg valahol nagy élet-áldozatról
a semmittevés álma rám terül.
Dsida Jenő fordítása
Forrás: Szeretem a verseket
