Lenéznek rám az égi csillagok.
Ők látnak téged. Csendes ablakod
üvegjén át most mosolyogva néznek
s tudom: becéznek.
Milyen jó a csillagoknak!
A lelkembe is beragyognak
s elhozzák nékem a te képed
-áthidalják a messzeséget-
s homályán át az éjszakának
látlak.
Forrás: Lélektől lélekig
Arcomat soha nem látta,
pedig este van, de én szeretem Őt,
s Ő tudja ki vagyok én.
Ó furcsa betűk: Ő lámpa előtt ült
és maga elé beszélt akkor,
míg kisírt és derült érzéssé
szaladtak a szavak, s most itt van,
lila bogarak futnak a szemem elé, –
mily zsibbasztó áldás!
futnak, majd megállnak, sok apró állatocskák
s te árva férfi, szóba állsz velük,
a lelkükkel beszélsz; mit akarnak tőled
e kicsiny világban?
De egyszerre csak eloltod a lámpát,
mint szomorú kamaszok szokták
s a tűzbe dobsz valami ártatlan
papírost, – ó hiába szeretnéd lehúnyni most
szemérmes szempilládat:
a késő őszi éjben két elfáradt lélek
hangosan lobogni kezd.
Forrás: Lélektől lélekig
Ó engedd, Istenem, hogy egy csillagot letépjek;
beteg szívemet ez megnyugtatná talán.
De te nem akarod, hogy egy csillagot letépjek,
te nem akarod ezt, és azt sem akarod,
hogy itt a földön egy kis boldogságot érjek.
Lásd, nem panaszkodom, s olyan néma vagyok magamban,
gyűlölet és epe nélkül, akár a két kő közt lapuló sebzett szárnyú madárka.
Ez a csillag talán a halál, ó Uram?…
Add akkor úgy, ahogy mi vetünk egy
arany krajcárt az útfélen éhező koldusoknak.
Uram, mint törött lábú szamár, olyan vagyok csak…
Szörnyű az, Istenem, amikor visszavontad, amit adtál;
olyankor minthogyha átsuhanna szívünkön valami félelmes szél haragja.
Mi gyógyíthatna meg? Istenem, te tudod? Emlékezz rá:
gyerekkoromban jászolod fagyönggyel díszítettem,
míg bölcsőd oldalán a gyertyák cseppfogóit igazgatta anyám.
Nem viszonozhatod, amit tettem neked,
s ha úgy hiszed, beteg szívemnek jót tehet,
nem tudnál nekem egy csillagot adni mára?
Szívemre kellene helyeznem éjszakára,
mert olyan fekete, hideg s üres az árva.
Fordító: Rónay György
Forrás: Lélektől lélekig
Utánad kószálok amikor egy nőt követek egész este
és a koszos lépcsőházakban is miattad ácsorgok csak
arra várva, hogy Te nyitsz ajtót, Te sehol sem található.
Ezek a versek is, amiket mostanában mondogatok,
esetlenül és reménytelenül várnak Rád.
Ó nem félek a nőktől, ismerem őket, és szájon csókolom aki megadatik,
de aztán újra csak egész este követek valakit
aki a sarkon visszapillant
és újra látom nem Te vagy.
Ma is a másik utcában ring a szoknyád
és én meggyújtva villanyom
sokáig nézem az alvó lányt
aki feljött este
hisz keres valakit akárcsak én amikor egy nőt követek
mert ismerős, ahogy hajába túr a szél
és feketén széjjelteríti vállain
Az álmaim.
Forrás: Lélektől lélekig
Őrízlek már, futhat a vonat messze veled,
vagy billegve csillagokig vihet fel a repülő!
Nézem a bontakozó estét, mint régi varázsló,
aki nyugtalanul érzi, hogy más jelek nőnek,
más látomások, mint a csillag s mint a telihold;
mást mutat csontig lehámlott ágak nagy szövevénye,
mást a cikkanó holdfényben szétburjánzó árnyék –
tégedet sejt meg először, aki már e világnak
más formát adsz, ujjadat érzi, tudja a szív,
s csókodat: bűvös zárként rákapcsolódik a zűrös
lélekre, hogy zárva maradjon s újra nyitódjon;
de a szédülő mámorból felocsúdva, a józan
pillanatokban még nagyobb sejtés bűvköre vonz:
még csak a rajzolódó, csudaszép jövőt látom!
Ó, hát légy te velem mindent elrendező szívvel!
Most csak az este fonja ezüstös láncait érted,
s ezüst lépteidet imitálja a megcsaló holdfény:
csillan a tükröket tartó tócsákon, repedésen.
Forrás: Lélektől lélekig
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.
Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylő csillagokra.
Merre nincs csillagfény – arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet szeretni,
Igazán szeretni.
Forrás: Lélektől lélekig
Most szeretnék egy förtelmest zuhanni
A Semmibe
S minden készet nemesen másnak hagyni.
Úgyis halál volna egyetlen szépem
S késlekedik,
Mint vicinális sötét, kis vidéken.
Felkínálom, két nyult karom föltartva,
Életemet,
De az a gúnyos Sors nem akarja.
Hát én legyek magamnak durva őre
És a Halált
Én invitáljam előbb és előre?
Gyönyörködöm ma is az őszi Napban
És örülök,
Hogy, úgyahogy, de élőn megmaradtam.
Gyönyörködöm a földi gyönyörökben
És utamon
Szabad az út, csak jönnének még többen.
Én egyre vágynék: förtelmest zuhanni
S mégis élve
Semmisülni élni, vágyni és kapni.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy ablakban, egyedül, árván,
Egyvalakire várván,
Úgy-e hogy álltál már te is!
Szemedet egy pontra szegezvén,
Oda, hol kanyarul az ösvény,
Úgy-e hogy néztél már te is!
Messzebb e pontnál, egyetlennél,
Akárha mágnes rabja lennél,
Úgy-e hogy akkor nem néztél te sem!
S ha ilyenkor valaki rádszólt,
Csak nézted, mint egy megvarázsolt,
De nem láttad te sem!
S ha úgy esnék, hogy sohasem,
Hogy szűk lenne az élet is:
Úgy-e, hogy nem adnád te sem,
Hogy állnád, várnád akkor is!
Forrás: Lélektől lélekig
3.
Elmész a messzi napnyugatra,
az esti fényt meglátod ott,
elmész a messzi napnyugatra,
hófúvás törli el nyomod.
Házam előtt, hó-némaságot
átszelve, visz tovább utad,
igaz szívű, Istentől áldott,
ki lelkem fényessége vagy.
Nem irigylem, hogy a te lelked
rendíthetetlen célt követ.
Én csókoktól sápadt kezednek
húsába nem verek szöget.
És neveden se szólogatlak,
és nem nyújtom feléd kezem.
Viaszos, szent orcád előtt csak
távolról hajtom meg fejem.
S a lassú hóhullásban állva,
letérdelek a szűz havon,
és a te szent neved kiáltva,
az est havát megcsókolom
ott, hol utad – hó-némaságot
átszelve – vitt fenségesen;
fényem, dicsőség kelyhe, áldott,
uralkodj árva lelkemen!
(Baka István fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Gyors a madár és gyors a felhő,
gyorsposta nem kell most nekem,
a kis csigára bízom inkább,
vigye el az üzenetem.
Fűszálon kúszva, porban csúszva,
csigabiga menj, hírvivő,
a nagy tavat kell megkerülnöd,
a nagy hegyet, ott lakik ő.
Évek múltán, ha odaérsz majd,
lesd meg, mikor a kertben ül,
mikor nincs senki a közelben,
csendesség van a ház körül.
Csigabiga, bújj elő akkor,
add át a bús üzenetem,
mondd meg neki, te vagy a postás,
tőled üzenem: szeretem.
Forrás: Lélektől lélekig
