https://verskucko.com

Kategória: Benyó Judit

  • Benyó Judit: Szeretőm dicsérete

    Vállad úgy érintem meg,
    akár egy csengőt,
    kulcscsontod pengeni hallom,
    mintha a legfinomabb gitár szólna.
    Mellkasodon szépen elalszom
    és karom keresztülvetem feszes derekadon.
    Mint fiatal nyárfáé, olyan csípőd lengése –
    hosszú lábszáraidat olyannak érzem,
    mint az erdő indáinak szorítását.
    Tested illatát dicsérem,
    amikor mellettem vagy,
    mintha az élő világ tükrébe néznék.
    Áldom testedet ma
    és mindenkor áldani fogom karjaid, ujjaidat,
    melyekben a ragaszkodás vérerei folydogálnak!
    Mint az ananász íze, olyan szádé is,
    fogaid fehérek és nevetéskor fényesek –
    homlokodhoz gyakran úgy érek,
    mintha ékszered volna
    és szemed olyan óriásnak látom,
    mint a Holdat.
    Szerelmesem,
    szemöldököd fekete íve
    egy kis rigómadár tollának formájához hasonló.
    Orrod ékes és rugalmas, akár egy elefántcsont-dísz,
    füled kanyargói édes labirintok!
    Bőröd alatt az izmok olyanok, mint a dróthuzalok,
    és izzóak bőröd alatt a plazmák!
    Nagyszerű harci dobok pergése az ágyékod!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: PETŐFI SÁNDOR

    Petőfi Sándor,
    már olyan régen akartam beszélni rólad,
    te már nem hallod,
    költészetednek mondom ezt a vallomást.
    Ilyen nagy lelket mint a tied,
    “Egész” világmindenség is szeret.
    Mi, költők páratlannak születtünk,
    az igazság sebzett gyerekei vagyunk,
    nem hazudhatunk szépeket.
    Mi a Halál Szeretői vagyunk,
    és nem félünk senkitől.
    Petőfi Sándor,
    szeretlek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: SZERETLEK

    Szeretlek, ahogy szeretem az esőt, a hóesést,
    a vihart, a táncot és az utazást,
    ahogy jó álmaimat, reményeimet,
    ahogy a folyókat, patakokat, tengereket, óceánokat szeretem,
    ahogy a titokzatos hegyeket, dombokat, végetnemérő utakat,
    szeretlek, ahogy ősszel a mustot és a szőlőt, a bort szeretem,
    ahogy a nyár legfinomabb gyümölcsét, a körtét, a meggyet
    szeretem.

    Szeretlek, ahogy a jóságot és a hűséget szeretem,
    szeretlek, ahogy a vakmerőséget és a dacot szeretem,
    szeretlek, ahogy a harcot és az igazságot szeretem!

    Szeretlek, ahogy a tavaszt szeretem,
    nyíló, rügyező gyümölcsfákat áprilisban,
    ahogy a nyarat szeretem, és az ősz szomorúságát,
    a vadgesztenyék illatát szeretem,
    szeretlek, ahogy a gyertyák sistergését,
    szeretlek, ahogy az eget szeretem, amikor a szél felkorbácsolja
    sötétvörösre a látóhatárt,
    ahogy a hidakat szeretem, a várakat és a harangzúgást.

    Szeretlek, ahogy a tücsökciripelést szeretem,
    ahogy az őzek, szarvasok szökkenését,
    díszes fácánok repülését szeretem,
    ahogy a harmonikaszót és a vad dobpergést szeretem.

    Szeretlek, ahogy az őserdők bujaságát és gazdagságát
    szeretem,
    ahogy az Antarktisz örök jegét szeretem,
    szeretlek, ahogy a világ legpompásabb vízesését,
    ahogy a földgolyó belsejét szeretem,
    szeretlek, mint a természet egészét,
    mint a völgyeket, sziklákat, sivatagokat,

    Szeretlek, mint minden tiszta élőlényt ezen a földön,
    ahogy a mindennapi kenyeremet szeretem,
    ahogy a mézet, mákot, fűszereket és a tejet szeretem,
    ahogy a vidámságot szeretem,
    nyár közepén a tarló és a szalmakazal illatát szeretem,
    ahogy a vadvirágokat, lucernát, piros csipkebogyókat,
    vadkacsákat, halakat szeretem,
    amikor bolondosan a folyóba buknak,
    szeretlek, ahogy az éjszakákat szeretem,
    szeretlek, ha ébren vagy és amikor énekelsz,
    amikor fütyörészel,
    szeretlek, amikor nevetsz,
    még soha senkit nem láttam így nevetni!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: SZERESS ENGEM!

    Szeress engem oroszlánkölykök erejével,
    tigrisek ügyességével, vad szenvedélyességével,
    szeress engem szibériai medvék jóságával,
    szeress engem, mint az eszkimó-kutyák, kitartóan,
    szeress engem énekesmadarak mámorító dalával,
    szeress engem betöretlen, szilaj lovak akaratával,
    szeress engem bárányok ragaszkodásával,
    szeress engem bikaviadalra küldött bikák harci kedvével,
    szeress engem sovány, vándorló farkasok éhével,
    erdei rókák fürgeségével és ravaszságával,
    szeress engem elárvult vadkacsa anyja utáni vágyával!

    Szeress engem vándorkomédiás életimádatával,
    jókedvével, bolondozásával,
    szeress engem külvárosi muzsikus keserűen megpendülő
    hegedűjének bánatával,
    szeress engem a világjárók merészségével,
    szeress engem,
    ahogy számkivetettek vágyakoztak hazájuk után,
    szeress engem,
    ahogy kártya megszállottjai a szerencséjüket,
    ahogy madarak az erdőt szeretik,
    virágok és növények a földet, az esőt, a napfényt,
    szeress engem,
    ahogy tenger halai a tenger vizét,
    ahogy méhek a virágok kelyheit,
    szeress engem, ahogy pajkos gyerekek a játékot szeretik,
    ahogy Afrikában a feketék a táncot imádják, a dalolást,
    ahogy Rió de Janeiróban a nagy karneválon
    az élet és halál között lebegő táncot szeretik a mulattok
    és a bennszülöttek,
    szeress, mintha a világon nem volna senkid!
    Most nélküled telnek a sietős órák,
    mért tettél jót velem, mért dédelgettél,
    mért imádtál, akár egy istennőt,
    mért ragyogtak be csókjaid, azok a varázs-flitterek?
    Most, mint akit ostorcsapásokkal jól elvertek, jajgatok,
    a csókok nyomai kipirosodnak arcomon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: Véget nem érő monológ az emberi vágyakozásról

    Vágyakozom az adakozásra, a jóságra és az örökkévalóságra –
    a tiszta csendre, melyben a kiscsikókat kiviszik a mezőre,
    az áhítatos csendre, melyben minden kivirágzik!
    Vágyakozom a táncra, mely szívemből szakad ki,
    a meleg ritmusra, mely a körben, a táncban érik!
    Vágyakozom a virágágyak virító színére,
    az esőre, melyet a szél loccsant rám,
    a micisapkás zsokéra, ki elmondja hogyan él,
    hogy mindig elkölti, amije van.
    Vágyakozom a vágtató „Hold-Szekérre”,
    a trappoló, a csattogó, izmos gyerek után,
    az álmodó, a friss szemű éjszakákra,
    melyek egyszerre több élettel kecsegtetnek!
    A körbe keringő, sugaras nappalokra,
    melyek a ruganyos földeken lépésre késztetnek,
    a lélegző, a felemelkedő, a kurjantó reggelekre,
    mikor az ember csendes és engedelmes.
    Vágyakozom a szélcsendes órákra az Alföldön –
    a mérges, hegyi fák társaságára,
    a babrálgató, a meleg-hasú szél közelségére,
    a vigasztaló és a haragos szélre!
    Vágyakozom a fázós, a bukdácsoló messzeségre,
    ahol pókok tanyáznak,
    a táltos ló emberre tekintő szemére!
    Vágyakozom anyám erős szívébe bújni!
    Vágyakozom a titáni erejűek XXI. századára!

    Forrás: Lélektől lélekig