„Ősi törekvése az embernek, hogy látni akar és nem hinni.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Ősi törekvése az embernek, hogy látni akar és nem hinni.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Sokan csak azért beszélnek, mert azt hiszik, a hanggal könnyebb bánni, mint a csenddel.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Vannak ilyen szédülésszerű pillanatok az életben,
mikor az ember tisztábban lát mindent, érzi erejét,
a lehetőségeket, látja azt, amihez eddig gyáva volt,
vagy gyönge. Ezek az élet változásainak pillanatai.
Átmenet nélkül érkezik az ilyesmi, mint a halál vagy
a megtérés…”
Forrás: Lélektől lélekig
Agytréning
„Nem az a baj, ha téveszméid vannak, hanem az, ha meg is akarod valósítani…”
Forrás: FB
„Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élik le az életüket úgy, hogy csak az élet eszközeit keresik. Vedd szemügyre az egyént, és vizsgáld meg az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben? – kérdezed. Végtelen sok. Hiszen nem él, aki így él – csak élni készülődik. Mindent elmulaszt. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen: az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész. Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész?”
Forrás: Lélektől lélekig
„Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre…
Az egészet akartad, nem valamilyen törlesztéses részletet. Vágyad nem teljesedett be. Elbuktál. De a földön és a sárban heverve, ledöfött harcos, dadogjad ezt: »Legalább vágytam az egészre, legalább akartam az igazit, legalább ennyit értsetek és bocsássatok meg.«”
Forrás: Lélektől lélekig
„Ne félj, van fejed, és van szíved. Ne félj. Én hiszek a fejemben, és hiszek a szívemben, és hiszem, hogy együtt tudnak működni.”
Forrás: Lélektől lélekig
A vers könnycsepp. A vers igazgyöngy. Sikoly helyett, panasz helyett, olykor a kibírhatatlan fájdalom helyett. Vigaszt nyújt, problémát bogoz, rendet tesz, beteljesülést hoz.