Neked játék, neked a szerelem,
Neked a fény és a végtelen,
Nekem a hiány, nekem a küzdelem,
Nekem a bűn és a félelem.
Arcul csapott magányunkra rászállott illúziókkal
két sornyi hír lett az életem,
s ami szép azt csak képzelem…
Neked eső, neked havazás,
Neked maradt a tisztaság, fehér lepedő,
de zápor verte homlokodra jeleket karcol az idő.
Mert nagyon fáj, mert üvölteni kéne,
mert nem lehet, mert nem lehet!
Mert amit nem lehet az az élet,
mert lehetetlen az élet, mert nincs igaz…
Széttépett imakönyveink között a megtalált nyomornak
sohasem lesz vége.
Neked játék, neked a szerelem,
Neked a fény és a végtelen,
Nekem a hiány, nekem a küzdelem,
nekem a bűn és a félelem.
Csak tovább roncsol a vágy…
Az eltévedt boldogság,
akit fáradt vándorként engedtünk be hozzánk,
s ránkgyújtotta házunk…
De nem! Nekem szép így is,
nekem szép a Volt és a Lesz is,
még ha a bűnnel házasságot kötsz is.
Hajnali házak csöndjét ma még titokban zárjuk,
s a kulcs halott fém testként postaládánkba koppan,
mint startpisztoly dörren a meneküléshez.
Mert futni kell magam, magad ellen,
mert a világ máglyát rak egymást ölelő testeink alá,
s a gyönyör nedvei a kozmoszba áradnak szét,
de itt ez csak per, itt ez csak büntetés.
Nekem játék, neked szerelem,
Neked fény, nekem a végtelen,
a közös bűn, a hiányzó értelem,
mi neked küzdelem, nekem a félelem.
Talán egy más korban, egy más létben vége lesz a láznak,
de most ami volt, s ami lesz, odaadod másnak.
Ez most a búcsú, és a kezdet is,
ez most fájni fog… még ha tudjuk is.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
