Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.
Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.
Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.
Ma a bilincses millióknak
Éhnyavalyás, kínos élete gyászol
S újra megátkoz téged,
Csalárd legenda, betlehemi jászol,
Hazug fölkentség, ál szeretet.
Ma sem hiszünk a pásztoroknak,
Sem a prémbundás, víg örvendezőknek,
Sem a vezér-csillagnak,
Csupán mi saját, szomorú erőnknek,
Mely megfeszíttetett igazán.
Ma a sírokat bontogatjuk
S minden léptünknél átok-sírok nyílnak,
Melyekbe, hajh, becsalta
Hazug fénnyel a betlehemi csillag
A Szeretet hiszékenyeit.
Ma hóhéraink Jézusához
Hallelujázni nem vihetnek minket,
Megmutatjuk egymásnak
Gyűlölet-szító, nehéz sebeinket
S bosszura hívjuk a szíveink.
Ma bús fejünk álomra hajtván,
Enyhet álmodunk: piros bosszú népe
Kél iszonyú rajban
S lép a Krisztus-hydra ezer fejére,
Megfizetni vad századokért.
Ma is Gyülöletet ünneplünk,
Miként tegnap, holnap és újra-újra,
Gyülöletet és Harcot,
Míg új Karácsony jelét ki nem gyujtja
Az egész Földön a mi szivünk.
Forrás: Lélektől lélekig
Karácsony éjjelén a vándor
az országúti hóba megáll.
S bekopog a legelső ajtón,
amit az útszélen talál.
Egy szót se szól. Csak némán átmegy
az udvaron, mint a jó cseléd,
S a sötét, meleg istállóba
halkan, lábujjhegyen belép.
Ottbenn a mécses pisla lángja
a széltül egyet bólogat.
A vándor megy s megsimogatja
a szelíd, csöndes barmokat.
Aztán a jászolba meríti
hideg kezét – és hirtelen
valami fény villódzik
onnan a hideg téli éjjelen…
Kívülről, mintha angyaloknak
égi zenéje szállana.
S jobbról, mintha egy fehérleplű
bánatos Asszony állana…
A vándor letérdel az almon,
a gazda korty bort ád neki.
És aztán csöndben, mint ahogy jött,
békén útjára engedi…
Forrás: Lélektől lélekig
Az ajándékot mindenki
a saját örömére adja,
nem annak az érdemeiért,
aki kapja.
Forrás: Facebook
Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél,
valami olyat adok neked, ami az enyém,
ami tényleg az enyém.
Egy ajándékot.
Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert,
aki itt ül velem szemben,
és arra kérem, hogy értse meg,
mennyire fontos, hogy vele lehetek.
Most már van valamije,
ami egy kicsit én vagyok,
van belőlem egy darabkája.
Forrás: Facebook
A karácsonynak nincsen semmi köze a fogyasztáshoz,
sokkal inkább van köze a szeretethez,
amellyel egyetlen kereskedő portékája sem veheti föl a versenyt.
Ilyen ajándék a plázákban nem kapható,
értéke pénzben nem kifejezhető.
Forrás: Facebook
Ott van az ajándék.
A csomagban.
A dobozban.
A fa alatt.
Nézd csak meg.
Bontsd ki.
Látod?
Látod az ajándékot?
Nem.
Nem láthatod.
Te csak egy tárgyat látsz.
Nem az ajándékot.
Nem az igazi ajándékot.
Mert az láthatatlan.
Az igazi ajándék az ajándékban van.
Abban, amit látsz, amit kezedben tartasz.
Ott van benne. Láthatatlanul.
A szeretet, a jószándék, a rád gondolás.
Amivel ezt az ajándékot adták neked.
Az ajándékban az igazi ajándék: a szeretet.
Forrás: Facebook
Kit igazán vársz:
életedben él – rég itt
van, mire megjön.
Forrás: Lélektől lélekig
Bárd az ég is, meg-megvillan,
lelkeket irtana.
Hamuszürke vatelinban
jajgat a kisbaba.
Csöpp ujjal az arany-lázas
tornyokra rámutat.
Anyja előtt bezárták az
urak a kapukat,
döndödi dön
döndödi dön.
Gyenge arcát üti-veri
a havas zivatar,
ha a telet kiheveri
mit akar, mit akar!
A kis istent mi megszánjuk
emberek, állatok,
kályhácskája lesz a szájunk,
szedjétek lábatok,
döndödi dön
döndödi dön.
Könnye van csak a mamának,
az csorog tej helyett.
Soványkodó babájának
tejecskét fejjetek.
Hallgassuk, a csuda üveg
harmatot hogy csobog,
szívet nyomni kell a süveg,
megszakad, úgy dobog,
döndödi dön
döndödi dön.
Vércsöpp fut a jeges égre,
bíbor-gyöngy, mit jelent?
Ül Heródes gyihos ménre,
gyilkolni védtelent.
Fodros nyerge vastag tajték,
kígyó a kengyele,
beledöbben a sok hajlék,
ádáz had jár vele,
döndödi dön
döndödi dön.
Megmenekül, úgy remélem
a fiú, a fiú,
kívánjuk, hogy sose féljen,
ne legyen szomorú.
Vigadjunk, hogy enni tud a
rongyosok új fia, –
kerekedjék, mint a duda,
orcája dundira,
döndödi dön
döndödi dön.
Forrás: Szeretem a verseket
