https://verskucko.com

Kategória: Tematikus kategóriák

  • Mészáros Ferenc: Sinka István

    Göncöl bakján Sinka István
    a Tejutat ostorozza,
    szilaj dühét szemlesütve
    nyögi a Nagy Égi Puszta.

    Pista bátyám! Cserdítsen le
    ostorával a vén földre!
    Vessen üstökös villámot,
    a békásult hegytetőre!

    Szúnyog zöngés lett az ének,
    mocsárba fúlt a ballada,
    himnuszokra teregeti mosott
    rongyait a haza.

    Csönd van az ereszek alján,
    hallgatag a fecskefészek,
    egy éjszakán alattomban,
    megszállták a denevérek!

    És a bojtár, akinek a
    ballada izzott szívében,
    ostoroz a Göncöl bakján
    és mi itt vagyunk szegényen.

    Sinka István! Égi Bojtár!
    Éhes a nyáj! Hazavárunk!
    Körülálljuk Égi Tüzed,
    balladára lendül lábunk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mikszáth Kálmán: Mauks Ilonához

    Balassagyarmat, 1873. május 14.?

    Kedves imádott Mimikém!

    Más papirosom nem lévén, ezen vagyok kénytelen megírni, hogy elmenetelem utolsó percéig is magára gondolok: imádom, bálványozom. Isten áldja meg, édes kedves Pöhölykém. Gondoljon arra, hogy én is szeretem, és igyekezzen rá érdemes maradni, hogy büszke lehessek magára, s visszavonhassam azt a kemény szót, hogy nem becsülöm.

    Balassa szálló, 12 óra, éjfélkor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Egy szó

    Néha csak egy szó hiányzik, pontosan egy szó, az a bizonyos, melytől elevenebb, értelmesebb, igazibb lesz a mondat, a fejezet, talán az egész könyv.

    Az a bizonyos szó, amely kimondja az igazat, de oly lágyan és erősen, oly dallamosan és félelmesen, oly igazán és süvöltő keménységgel, ahogy a végzetet kell néven nevezni. Csak ez a szó hiányzik, néha, legtöbbször.

    Már olyan szépen árad a mondat, már minden a helyén van, jelző, ige és főnév, már olyan következetes, színes az egész!

    Csak éppen nincs értelme, mert hiányzik egy szó, egyetlen – melyik?

    Várj, rögtön kimondom, itt van a nyelvemen…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bródy János: Hogyan tovább

    Ne kérdezd, mi lesz velünk
    ne kérdezd, hogyan tovább
    Ki tudja, hová vezet
    a sorsunk ezer veszélyen át

    Ne kérdezd, lesz-e holnapunk
    ne kérdezd, hová megyünk
    Kint az utcán vad vihar dúl
    s romokban már az életünk

    Zárd be ablakod
    hadd égjen még itt bent a láng
    Én őrzöm szívedet
    ne kérdezd most, hogyan tovább

    Ki tudja, mi lesz a vesztünk
    hol ér el majd a végzetünk
    Amíg lehet, ne higgyük el, hogy
    boldogok mi már nem leszünk

    Legyen ma még miénk e perc
    a reményt hozó új hajnalig
    Sötét viharnak éjszakáján
    szelíd szerelmünk átsegít

    Zárd be ablakod
    hadd égjen még itt bent a láng
    Én őrzöm szívedet
    ne kérdezd most, hogyan tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Az olvasásról

    Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet, de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.

    Füves könyv – Az olvasásról

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Az aradi vértanúknak tulajdonított utolsó mondatok

    A következő mondatok az emlékezetben és internetes gyűjteményekben terjednek; nem tekinthetők igazolt történelmi idézeteknek.

    „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

    Vécsey Károly

    „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”

    Török Ignác

    „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”

    Schweidel József

    „Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

    Poeltenberg Ernő

    „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

    Nagysándor József

    „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

    Leiningen-Westerburg Károly

    „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

    Lázár Vilmos

    „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom!”

    Lahner György

    „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

    Knezić Károly

    „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

    Kiss Ernő

    Forrás a mondatgyűjteményhez: BOON – Az aradi vértanúk utolsó mondatai
    Történelmi háttér: Magyarságkutató Intézet – Az aradi vértanúk utolsó útja

  • Kerecseny János: Az aradi tizenhárom

    Döbbenet volt az ország lelke akkor,
    Egyetlen sóhaj morajlott tova,
    Mint vészes rianás, gáttörő tavaszkor,
    Úgy dübörgött Kossuth nagy kora.
    Vijjogva szállt a zord halálmadár,
    Mint pokolból szabadult szörnyű rém:
    Sötétség lett úrrá e szent hazán,
    Mert Világosnál kialudott a fény.
    Egy jajszó sikoltott a honfiszájon
    – Az aradi Tizenhárom!…

    Az Óriás, ki lelke tűzborával
    Tízmillió magyart harci lázba vert,
    Lángajkára fagyott utolsó dalával
    Már Mars hadisten kebelén pihent…
    Nem pergetett már riadót koboz szava,
    Elnémultak pacsirták és sasok,
    De égre zúgott a holt Petőfi sóhaja,
    Mint üllőn csengő, villámló vasok
    S végig dörögte a vérszagú világon:
    Az aradi Tizenhárom!…

    Egy szó jajdult csak a meghökölt világon –
    Még a kancsukás cár is felnyögött:
    A frank, a belga, német és angol határon
    Kegyelmet követelt a Titán-Száműzött.
    Döblingbe űzött börtön posztján
    Gyilkos tollával a Legnagyobb Magyar,
    Mint ketrecbe láncolt fenséges oroszlán,
    Ki kétségbeesetten saját húsába mar,
    A boltra írta: – mint gyújtó, égi árom:
    Az aradi Tizenhárom!…

    Öklét rázta a Becsület szava,
    A Jog, Igazság, Szeretet felordított,
    Kegyelmet kért a félvilág maga,
    Ám a győző halálharangot kondított.
    S az őrült ördög, a fattyúvérű rém,
    A hesseni herceg szerelem fia.
    Hóhér – Haynau, kinek gyilkolás volt a kéj,
    Akarta, hogy vérben égjen Hunnia…
    És fennakadt a szörnyű vérvádon:
    Az aradi Tizenhárom!…

    A döbbenet tépett milljó szív-eret,
    Egyetlen sóhaj morajlott tova:
    De nem mozdult meg a lelkiismeret.
    S a hősöknek meg kellett halnia!
    És meghaltak, dicsőn, mint az istenek…
    Életük munkája: történelem.
    Nevük tízmilljó magyar szívben remeg
    S élni fog, amíg csak egy magyar terem!
    Dicsőségük zsoltár a honfiszájon:
    Örökké él az aradi Tizenhárom!…

    Budapest, 1939. Turulszárnyon

    Forrás: A Turulmadár nyomán. A Turulmadár nyomán

  • Reményik Sándor: A szobor helyén

    Kerestem, s megtaláltam a helyet.
    Már égre nem törtek nagy vonalak,
    Csak áldozati illat lebegett.
    Körül vasrács, és belül puszta gyep,
    De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
    A levelek közt egy-egy karcsú szár,
    Hogy mennyi nőtt: én nem számláltam meg,
    Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom,
    S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
    Hát ez maradt: túl szobron és időn,
    Ércen, márványon, merev méltóságon,
    Új viharon, új vértanúhalálon:
    Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron.

    Arad, 1929. május

    Forrás: Eternus

  • Itt szövegcsere kell: a küldött változat jelentősen eltér Juhász Gyula eredeti versétől. Az ellenőrzött szöveget adom alább. Tábori Püspökség

    Juhász Gyula: Vértanúink

    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke földalol:

    E nagy napon, hol emlék s béke leng,
    A bús bitókra hittel nézzetek!

    Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
    Minden napoknál szebb és szabadabb!

    A nap, melyért mi vérben esve el,
    Nyugodtan haltunk ama reggelen.

    Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,
    Hisz onnan jönnek mind e sugarak;

    Hisz onnan árad, új világ felett,
    Szentháromságunk, mely jövőt teremt:

    Szabadság minden népnek, aki él
    S halni tudott egy megváltó hitér,

    Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
    Mások szabad prédája, becstelen.

    Testvériség, mely át világokon
    Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.

    Ó magyarok, ti élő magyarok,
    A halhatatlan élet úgy ragyog

    Rátok, ha az egekbe lobogón
    Igazság leng a lobogótokon,

    Az Igazság, mely tegnap még halott,
    Világ bírájaként föltámadott.

    A népek szent szövetségébe ti
    Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.

    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke így dalol.

    Forrás: Tábori Püspökség – Az aradi vértanúk emléknapja

  • Juhász Gyula: Arad

    Arad, örök magyar gyász szép arája,
    Feléd suhan ma sóhajunk, feléd,
    Ki élsz sötéten és némán az árva
    Maros mentén, mely zúg ma gyász-zenét.

    A kincses Erdély öléről ered le
    És erre tart e bánatos folyó,
    Mély morajában sír Erdély keserve,
    Mint tárogatón zengő bujdosó.

    Arad! Köszönt a csonka Magyarország
    S tört lobogóját lengeti neked,
    Mely fátyolos, mint ez október-est.

    De még lobog és égi kezek óvják,
    Selymére örök, győztes glóriát von
    A Krisztus jobbján – ama tizenhárom!

    Forrás: Irodalmi Jelen. Irodalmi Jelen