Kategória: Rövid prózai szövegek

rövid prózák

irodalmi jegyzetek

naplórészletek

esszérészletek

gondolati prózák

  • Adam Jackson: Az igaz szeretet 10 titka

    Az igaz szeretet első titka – a gondolat ereje

    Az igaz szeretet a gondolattal kezdődik.

    Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A szeretettel teli gondolatok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak létre.

    A pozitív megerősítések meg tudják változtatni másokkal és magunkkal kapcsolatos meggyőződésünket és gondolatainkat.

    Ha szeretni akarsz valakit, akkor figyelembe kell venni az ő igényeit, kívánságait, elvárásait.

    Az ideális partnerről kialakított elképzelés segít felismerni őt, amikor találkozol vele.

    Az igaz szeretet második titka – a tisztelet ereje

    Nem lehet szeretni valamit vagy valakit, ha nem tiszteljük.

    Mindenekelőtt magunkat kell tisztelnünk.

    Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban önmagunk iránt, kérdezzük meg magunktól: „Mit tisztelek magamban?”

    Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban mások iránt – azok iránt is, akik nem tetszenek nekünk –, kérdezzük meg magunktól:

    „Mit tisztelek ebben az emberben?”

    Az igaz szeretet harmadik titka – az adni tudás ereje

    Ha szeretetet akarsz kapni, egyszerűen csak adnod kell.

    Minél többet adsz, annál többet kapsz.

    Szeretni azt jelenti, hogy egy részt adsz magadból, fizetséget nem kérve és feltétel nélkül.

    Cselekedj jót, csak úgy.

    Mielőtt egy életre szóló kapcsolatba lépnél, ne azt kérdezd magadtól, hogy a másik ember mit tud adni a számodra, hanem azt, hogy te mit tudsz adni a másik embernek.

    Az egész életre szóló, boldog szerelmes kapcsolatok titkos receptje a következő:

    Sohasem arra kell figyelni, hogy mit kaphatunk, hanem mindig azt kell nézni, hogy mit adhatunk.

    Az igaz szeretet negyedik titka – a barátság ereje

    Ahhoz, hogy megtaláljuk az igazi szerelmet, először igaz barátra kell lelnünk.

    Szeretni azt jelenti, hogy nem egymásra nézünk, hanem együtt nézünk azonos irányba.

    Ahhoz, hogy igazán szeressünk valakit, azért kell szeretnünk őt, aki, nem azért, ahogy kinéz.

    A barátság táptalaj, ahol a szerelem életre kelhet.

    Ha szerelmet akarsz vinni egy kapcsolatba, akkor először barátságot kell vinni bele.

    Az igaz szeretet ötödik titka – az érintés ereje

    Az érintés a szeretet egyik legerősebb megnyilvánulása, amely legyőzi a gátlásokat és megerősíti a kapcsolatokat.

    Az érintés megváltoztatja a fizikai és érzelmi állapotunkat, és érzékenyebbé teszi az embereket a szeretetre.

    Az érintés meggyógyítja a testet és felmelegíti a szívet.

    Ha ölelésre tárod karjaid, azzal szíved is kitárod.

    Az igaz szeretet hatodik titka – a „szabadon hagyni” elv ereje

    Ha szeretsz valakit, engedd szabadon.

    Ha visszatér hozzád, akkor ő a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd.

    Még az igazi, szeretetteljes kapcsolatban is szüksége van az embernek a mozgástérre.

    Ha meg akarsz tanulni szeretni, akkor először meg kell tanulni megbocsátani, és megszabadulni a múltbéli sérelmektől és fájdalmaktól.

    A szeretet azt jelenti: megszabadulni a félelmektől, előítéletektől, egótól és fenntartásoktól.

    „Ma megszabadulok minden félelmemtől, a múltnak nincs hatalma felettem – ma van az új életem kezdete.”

    Az igaz szeretet hetedik titka – a szavak ereje

    Amikor megtanulunk nyíltan és becsületesen kommunikálni, az élet megváltozik.

    Szeretni valakit azt jelenti, hogy ápoljuk a vele való kapcsolatunkat.

    Adjuk tudtára az embereknek, akiket szeretünk, hogy szeretjük és értékeljük őket.

    Soha ne féljünk kimondani a varázsszót:

    „Szeretlek.”

    Ne hagyjuk ki az alkalmat, ha valakit megdicsérhetünk.

    Mindig fejezzük ki a szeretetünket annak, akit szeretünk – lehet, hogy utoljára látjuk őt.

    Ha megtudnád, hogy hamarosan meghalsz, és lehetőséged lenne felhívni azokat, akiket szeretnél – kit hívnál fel, mit mondanál, és miért nem teszed meg ezt most?

    Az igaz szeretet nyolcadik titka – az elkötelezettség ereje

    Ahhoz, hogy a szeretet igazi szeretet legyen, elkötelezettnek kell lenni iránta, és ennek az elkötelezettségnek tükröződnie kell a gondolkodásban és a cselekedeteinkben.

    Az elkötelezettség a szeretet valódi próbája.

    Ahhoz, hogy igazi, szeretettel teli kapcsolatunk lehessen, elkötelezettnek kell lennünk ebben a kapcsolatban.

    Ha elkötelezettjei vagyunk valakinek vagy valaminek, akkor a feladni nem lehet alternatíva.

    Az elkötelezettség különbözteti meg a felszínes és tartós kapcsolatot.

    Az igaz szeretet kilencedik titka – a szenvedély ereje

    A szenvedély lángra lobbantja a szeretetet, és nem hagyja kihunyni.

    Az örök szenvedély nem egyedül a fizikai vonzalom, hanem az erős elkötelezettség, lelkesedés, érdeklődés és örömteli izgalom együttes segítségével jön létre.

    A szenvedélyt újra lehet ébreszteni a múlt eseményeinek újbóli átélésével, amikor éreztük ezt a szenvedélyt.

    Szenvedély nélkül sem barátság, sem szerelem nem létezhet.

    A spontaneitás és a meglepetések létrehozzák a szenvedélyt.

    A szeretet és a boldogság lényege egy és ugyanaz:
    szenvedéllyel kell élni minden nap.

    Az igaz szeretet tizedik titka – a bizalom ereje

    A bizalom életbevágóan fontos az igazi, szeretetteljes kapcsolatban.

    Bizalom nélkül az egyik partner gyanakvóvá válik, nyugtalanná, és tele lesz előítéletekkel, félelmekkel; a másik úgy érzi, lélektani csapdába került, azt hiszi, hogy nem hagyják szabadon lélegezni, és érzelmileg megfojtják.

    Lehetetlen valakit igazán szeretni, ha nem bízunk meg benne teljesen.

    Cselekedjünk úgy, mintha kapcsolatunk a szeretett emberrel sohasem érne véget.

    Az egyik módja annak, hogy eldöntsük, megfelel-e nekünk a másik ember: kérdezzük meg magunktól:

    „Feltétel nélkül és teljesen megbízom a partneremben?”

    Ha a válasz „nem”, akkor alaposan el kell gondolkodni, mielőtt elköteleznénk magunkat.

    Forrás: Adam Jackson

  • Kahlil Gibran: A próféta – Barátság

    És egy ifjú ezt mondta: Beszélj nekünk a Barátságról.
    És ő válaszolt, és ezt mondta:

    A te barátod a válasz a szükségedre.
    Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz.
    És ő a te asztalod és a te tűzhelyed.
    Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel őt.

    Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az “igen”-től, s nem fojtod vissza a “nem”-et.
    És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá.
    Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel.

    Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol.
    Mert amit benne legjobban szeretsz, a távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is jobban látja a hegyet a síkságról.

    És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése.
    Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn.

    És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé.
    Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is.

    Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt?
    Keresd fel őt az élet óráján is.
    Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti.

    És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása.
    Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül.

    Forrás: A próféta

  • Presser Gábor: Megemeltek az angyalok

    Reggel van, tavasz van, gyönyörű hűvös van. Nyüzsögnek a madarak. Csak hallom, nem látni. Nem is kell.

    Becsukom a szemem. Azt hiszem, máshol vagyok, és gondolkodom: vajon hol vagyok?

    És akkor csöngetnek. Két hosszút s kilenc rövidet. Megyek, kérdem:
    – Ki az?

    Hangok, nevetés:
    – Mi vagyunk!
    – Ki az a mi?
    – Hát eljöttünk, eljöttünk! Hát eljöttek az angyalok!
    – Micsoda?

    Kinyitok, nézem: ők azok! Hát tényleg eljöttek az angyalok!

    Na mondom, szép. Akkor én most meghalok?

    – Egy frászt! – mondja a legszebb, és zavarában a szájához kapott, s a másik, aki szintén szép volt, igazán édesen vihogott.

    – Csak eljöttünk, meg akartunk ismerni, mert írtad rólunk azt a dallamot,

    „Minden jól van már, ha itt vagyok,
    a hajakban tépett virág mosolyog.
    Tiszta égre száll egy hófehér dalom,
    és végre béke ül az arcokon.
    Egy kicsit félve várom azt, mi vár,
    lelkemen minden ablak nyitva áll.

    Ó, ha eljönnek az angyalok,
    ha eljönnek az angyalok,
    otthon vagyok.

    Szerelem suhan át a Föld felett,
    innen kint rekedt a gyűlölet.
    Vállad a vállamhoz érintve
    ringass, ringass még!
    Itt nincs erő, mely elszakít,
    itt nincs barát, ki elveszít.

    Ó, ha eljönnek az angyalok…”

    – s arra gondoltunk, hogy megkérünk, adnál-e kölcsön becsületszóra egy kottát vagy egy másolatot?

    – Nektek mindent! Valahol ott van a zongora alatt. Vigyétek örökbe.

    S kérdik:
    – Mit kérsz cserébe, mit szeretnél?

    – Én? Egy kicsikét szállni.

    És összekapaszkodtunk, és hopp! Csusszantunk a levegőben. Csak egy kicsit, nem nagyot.

    S aztán kizsivajogtak, s kitolakodtak, és sutty! Elhúztak az angyalok.

    Ha kérded, hogy hogy vagyok,
    én azt mondom, jól vagyok.
    De tényleg jól vagyok:
    megemeltek az angyalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Levelek Vékesné Korzáti Erzsébethez (110.)

    Budapest, [dátum nélkül] péntek este

    Bözsikém, nagyon sokat szenvedtem, biztosan maga is. Nem lehet ez így, nem szabad nekünk elszakadnunk. Sem így, sem másképp. Soha, kedves, sohasem. Mért nem jött utánam?! Úgy szerettem volna visszamenni, – azért siettem olyan nagyon. Kimondhatatlanul fájnak a tervei, tulajdonítsa ennek azt, hogy olyan heves voltam. Kedves kislányom, térjen észre, az istenért, és legyen mellettem régi legjobb szívével, szeretetével, barátságával.

    Le kell rázni mindent, ami idegen! Legyen erős! Én az utolsó pillanatig tartani akarom, megtartani, megvédeni. Segítsen nekem ebben! Holnap, szombaton, du. 4-től kezdve a svájciaknál leszek, jöjjön maga is oda, és akarjunk boldogok lenni egy kicsit. Ha levelemet késve kapná vagy nem érne rá, újra írni fogok. Kedvesem, – óh, tudja! – – –

    Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lázár Ervin: Vacskamati virágja

    – Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.
    – Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.
    – De igenis elvesszük!
    – Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.
    Csodálkozva néztek rá.
    – Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
    – Döm.
    Megkérdezték hát a virágot.
    – Akarsz Vacskamatinál maradni?
    A virágnak szép virághangja volt.
    – Igen – mondta.
    – De hiszen nem öntözött!
    – Tudom – mondta a virág.
    – De hiszen nem kapálgatott!
    – Tudom – mondta a virág.
    – De hiszen rád se nézett!
    – Tudom – mondta a virág.
    – Aztán meg agyonöntözött.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Agyonkapált.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Sápadt lettél.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Csenevész lettél.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
    – Azért, mert szeretem – mondta a virág.
    – Miért szereted? – háborgott Aromo.
    – Csak – mondta a virág.
    Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
    – Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
    A virág meg azt mondta:
    – Hiszi a piszi.
    És olyan boldog volt, amilyen még soha.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád  menyasszonyának, Lichtmann Annának

    1913. január 21.

    Drága kis bogárkám, aki a szívembe másztál, nagyon el vagyok fáradva, mert éppen most fejeztem be egy karcolatot, tudod egy olyan Torpedó-cikket,amilyen neked nem szokott tetszeni, és most éppen azon búsulok, hogy biztosan ez sem tetszene. Te pedig most Szegeden vagy, és én sajnállak is, mert biztosan ott is olyan piszkosan csurog a ronda eső, mint itt, és így valószínűleg nincs alkalmad feltűnést kelteni a szegedi korzón. Itt borzasztóan esett az eső egész nap, nem is mentem sehova, L. bácsi meglátogatását is holnapra halasztottam, és a gyerekeket sem néztem meg. Majd ma este, redakció előtt benézek hozzájuk.

    Mint már írtam, az időmmel 8 és 10 óra közt nem tudok mit csinálni. Tegnap elmentem az Apolló moziba, de persze későre érkeztem, és csak dirib-darab műsort láttam. Ha jól ismertem fel, a hátam megett V. Ilonkával V. Gizi ült a potyahelyeken. Sokat vihogtak. Én ellenben jobban szerettem volna, ha te lettél volna itt a moziban, a Gizi meg ment volna a fészkes Tódorba, vagy a Tódor fészkébe, Szegedre. A redakcióban Cölike kérdezett rád. Mondtam, hogy szalma vagyok, s hogy te Szegeden vagy. Fölényesen mosolygott, és látszott rajta, hogy azt hiszi, hogy te nem szeretsz. Pedig ugy-e, hogy szeretsz?

    Ma délután elmentem a kávéházba. Nem mentem volna, de kedden kapom a francia mellékletet, és azért mentem be. A fekete pincér, mikor három után vettem a nagykabátom, azt mondta, hogy: hova siet, Tóth úr, a kis barna még nem jön. Megmondtam neki, és majdnem elpityeredtem, míg mondtam, hogy Szegedre utaztál egy pár napra. Egy pár nap nem sok – gondolhatta a fekete pincér, de ő marha, mert nem tudhatja, hogy az a pár nap igenis sok, egy egész örökkévalóság.

    Várom a leveled. A mamának mondtam, hogy a leveledet ő tegye el, ha hozza a postás, és adja azonnal ide. Most már csak a levélnek kell jönnie! Ugye jön? – L.-nét csókolom, neked, drága, millió csók. Szorgalmasan tanulok:

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szerényi Gábor: Macska vagyok

    Nem tudom, te hogy vagy vele, én imádom magamat.
    Tőled is ezt várom.
    (Mármint, hogy ne magadat, hanem engem szeress.)
    Rajongva!
    Ennél lejjebb nem adhatom.
    A rang kötelez.
    Én ugyanis arisztokrata vagyok.
    Tudhatod, hogy az őseimet az ókori egyiptomiak istenként tisztelték.
    Pedig ezért a rangért ők se csináltak többet, mint én.
    Gyakorlatilag semmittevők vagyunk.
    A munka ugyanis alacsonyrendű dolog, – közönséges kutyáknak való – meg is látszik rajtuk.
    Mi, macskák – velük szemben – sosem alázkodunk meg.
    Dobhatsz botot – eszünk ágában sincs visszahozni.
    Házat nem őrzünk, nem ugatunk portás módra, egyáltalán nem csinálunk se rendészt, se lakájt magunkból, kár is erőlködni.
    Egeret is csak úri passzióból, saját akaratunkból fogunk – ha úgy tetszik.
    Ne tedd ide a kezedet se, úgyse nyalom meg.
    Na, jó.

    Önimádatom ellenére olykor kegyes vagyok.
    Modellkedem, tehát lerajzolhatsz, de jobbára csak ha alszom, mert egyébként – már ne is haragudj! – de rengeteg izegni-mozogni valóm van.
    Ja, és rajzfilmekben is szoktam szerepelni: különös lelki alkatom jutalomjátékot jelent minden magára valamit is adó művésznek.
    Szeretnéd tudni, hogy mi a titkom, ugye?
    Hát azt lesheted!
    Minél többet nézel, annál rejtélyesebbnek hatok.
    Azt sem érted, hogyan lehet ennyit lustálkodni, anélkül, hogy ráunnék.
    Ti, emberek a tevékenység bűvöletében éltek.
    Állandóan reszkettek, hogy lemaradtok valami fontos dologról.
    Folyton ide-odafutkostok, idegeskedtek.
    Úrnak képzelitek magatokat, de csak zaklatott rabszolgái vagytok vágyaitoknak.
    Sosem jó nektek semmi igazán.
    Mi, macskák – például én – ezzel szemben megvetően tudomást sem veszünk erről a “kába ribillióról”, amiben betegen vergődtök.
    Nem elegáns az emberi élet.
    Szó se róla, azért nem akarok igazságtalan lenni.
    Vannak előnyei is a mi kapcsolatunknak.

    Te, aki gazdámnak tartod magad, tényleg dícséretesen viselkedsz.
    Adsz enni, ez rendes tőled, hiszen tudod, hogy sosem köszönöm meg.
    (Ellenben sürgetően nyivákolok, ha késlekedsz a szokott időben.)
    Hálás sem vagyok, ne is próbálj üzletelni érzelmeimmel!
    Amint befejeztem az étkezést, nyomban eloldalgok, sürgős pihenni valóm támad ilyenkor.
    Kérlek, ne is traktálj se magán-, se közügyekkel, egyszerűen nem ér-de-kel!
    Nna.
    Azt nem bánom, ha gyönyörködsz bennem.
    Tényleg, elég helyes pofácskám van!
    És úgy! de úgy tudok nézni azokkal a cicaszemeimmel!
    Azonkívül a testem sem kutya!
    (Már bocsánat az eb-hasonlatért, tudom hogy nem sportszerű, de annyira felkínálja magát.)
    Én is kínálgatom magam, mert – ezt elismerem – gyengém a gyöngédség.
    Simogass, cirógass, becézgess, cirmizzél – ezt nem tudom megúnni!
    Látod milyen nagyvonalú vagyok.
    Annyira élvezem a szeretgetést, hogy ez már neked is örömet okoz, hogy magadat ilyen jónak tarthatod.
    Ez az én raffinált, okos önzésem!
    Ismered csalfaságom, állhatatlan mivoltom.
    Mégis mindig bedőlsz dorombolásomnak.
    (Ebben még a kandúr is milyen nőies!)
    Van, aki utálja a macskát, mint ahogy vannak nőgyűlölő emberek is.
    Ezek önmagukat minősítik.
    Ők csak az észben, a világos, tiszta gondolkodásban hisznek.
    Tudományukkal azonban semmit sem tudnak kezdeni egy holdfényes éjjelen, amikor mi, macskák a holddal kokettálunk, az okosak bosszantására.
    Tudjuk, amit tudunk.

    Persze kikérdezni nem hagyjuk magunkat.
    Higgyék, hogy mi is csak állatok vagyunk, mint a többiek.
    Lustán hempergő, céltalan vadak.
    Akik csak esznek, alszanak és a szerelmi életük is pofonegyszerű.
    Látszólag igen.
    (Ráhagyjuk az etológusokra szakszerű véleményüket.)
    Nem vitatkozunk, az nem macska tulajdonság.
    Tisztában vagyunk rangunkkal, fenséges mivoltunkkal.
    Kergethetnek, utálkozva hajszolhatnak, de királyságunk velünk marad a száműzetésben is…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Biegelbauer Pál: Érintés

    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit, és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.

    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek, ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként, s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté.
    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.

    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolatszürke tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.

    Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó, teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljesség. Minden szóban a teljesség van jelen.

    Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Lányi Hedvighez

    Budapest, 1909. augusztus 11.

    Levél kislánykának

    Először is cím:

    Mégpedig így: Szeretlek. Mostan ismét úgy szeretlek, mint egy gyereket. Szeretnék mindent neked adni. Csokoládécukrokba fullasztani és fantasztikus, sárga selymeket aggatni a nyakadba. A sárga selyemruhát pedig lecsókolni, ronggyá csókolni a te szent, ezerszer szent testedről. Én meg koldusruhában járnék. Meglesném, mikor alszol el. A szemöldököd rebbenéséről tudnám meg, inni akarsz-e vagy enni? Vagy csókot akarsz-e? Egész olyan vagy, mint egy kislány. Selypítesz és kissé – gyengéden – kancsítasz. Játszol – azt mondod –, pedig nem játszol, csak élsz, az életedet éled. Gyönyörű vagy. Mind a ketten játszunk, bolondozunk, s egyszerre riadtan vesszük észre, hogy az ölünkbe hullt a boldogság. Hedda.

    Aztán komolyabb hangnem; mondjuk: g-moll:

    A vonat a legszebb napjaimtól ragadott el. Hat-hét nap: tenisz, futás, este a parkban és egyedüllét veled. Olyan szép volt ez, hogy mikor éltem, akkor is tudtam, hogy emlék lesz. Talán emlék volt akkor is. Ezután bizonyára ránk törnek az emberek. Ennyit már nem bírnak el. Hogy két ember ily buta örömmel örüljön egymásnak, s hogy egy fiú istennőt lásson egy felsőbb iskolai lányban és a lány istent egy újságíróban. Én vagyok-e az? Érzem, hogy én vagyok, és hangosan felkiáltok az én nagy terhes boldogságomtól.

    A legkomolyabb hangnem; komor basszusokkal:

    Szép, szép, áldott kedvesem. Félek attól, ami otthon történik. Írj rögtön. Mi lett veled? Hogy intézték el a mi kis ügyünket? Ha bántanak, elmegyek érted. Neked nem szabad szenvedned. Egy kellemetlen percednek sem szabad lennie. Én most csak attól tartok, hogy rájönnek az Árpi dolgára, s akkor mindkettőnk ügye komikus lesz. Kérd tehát Árpit, hogy a lehetőségig diszkréten és tapintatosan viselkedjék. Inkább veled foglalkozzék mások előtt. Charlotte-nak add át kézcsókomat.

    Befejezem. Én nem vagyok szomorú. A szabadkai séjour oly gyönyörű volt, hogy a kettőnk boldogságából még mára is maradt, még a magányom is sugaras és aranyos tőled. Te csodatevő! Te érthetetlen! Te szép, szép, szép…

    Csókollak:

    Desiré

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (részlet)

    „Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra.”

    Forrás: A kis herceg