https://verskucko.com

Kategória: Eötvös József

  • Eötvös József: A mult

    Ne bámuld azt, ha sokszor,
    Bár boldoggá tevéd,
    Bús hangok töltik ismét
    Költődnek énekét.

    A múltat el nem törli
    Boldog jelen soha:
    Az is fáj, a mit elvett,
    Az is, mit meghagya.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Eötvös József: A megfagyott gyermek

    Ily késő éjtszaka ki jár
    Ott kinn a temetőn?
    Az óra már éjfélt ütött,
    A föld már néma lőn.

    Egy árva gyermek andalog,
    Szivét bú tölti el;
    Hisz az, ki őt szerette még,
    Többé már fel nem kel.

    Anyja sírjára űl, zokog
    Az árva kis fiú:
    „Anyám, oh kedves jó anyám!
    Szivem beh szomorú!

    Mióta eltemettek itt,
    Azóta bús fiad.
    Nincs a faluban senki most,
    Ki néki csókot ad;

    Nincs senki, a ki mondaná:
    Szeretlek gyermekem!
    Puszta a ház, hideg szobám,
    Nem fűtenek nekem.

    Melléd temetve én is itt
    Miért nem nyughatom?
    Szegény és elhagyott vagyok,
    Hideg a tél nagyon!”

    Az árva búsan zengi így
    Kinos panaszait;
    Felelve rá a téli szél
    Üvöltve felsivít.

    A gyermek fázik, könnyei
    Elállnak arczain;
    Borzadva néz körűl, de itt
    A holtak hantjain

    Mély nyúgalom uralkodik;
    A csend irtóztató,
    Csak szél sohajt a fákon át,
    Sziszegve hull a hó.

    Fölkelne, jaj! de nincs erő;
    Lankadva visszadűl
    A kedves dombra, – felsohajt,
    S mély álomba merűl.

    És ím az árva boldogúl,
    Jól érzi most magát:
    Elmúltak minden gondjai;
    Az álom hív barát.

    Szive még egyszer feldobog,
    Mosolygnak ajkai;
    Csöndes-nyugodva alszik ott –
    Meghaltak kínjai.

    1833.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Eötvös József: A befagyott Visztulához

    Eljött a tél s rossz napjaid,
    Befagytál, szép folyó!
    Jégláncz szorítja testedet
    S fehér sírtakaró.

    S kevélyen jár a gaz csoport
    Szent árjaid felett,
    Lábbal tiporva kínodat,
    Felvágva kebledet.

    Te némán állsz, s már hirdetik
    Örök halálodat,
    Már zsarnokid szined felett
    Építik házukat.

    De éjtszaka, ha némán áll
    Az elhagyott határ,
    Mozogni kezdnek habjaid.
    Tavasz közelg-e már?

    Közelg! Oh ébredj, nagy folyó!
    Emeld hullámidat,
    Im a mező már zölden áll,
    Törd széjjel lánczidat.

    És zúgj tovább örömtelin,
    Győzelmed fényiben;
    Nincs több, ki mostan merne még
    Tiporni kebleden.

    1838.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Eötvös József: Dalnok és király

    Szélvész üvölt, – a tenger
    Egy sajkát zúg körűl,
    Rajt’ egy öreg király és
    Egy ifju dalnok űl.

    S mig korona övedzi
    Az aggnak ősz haját,
    Még fris babér az ifju
    Redőtlen homlokát.

    „Mit ér mostan hatalmam, –
    Szól búsan a király; –
    Ki annyi harczban győzött,
    Dicsetlen sírt talál.

    A nép könnyen felejti
    Meghalt királyait,
    Csak a ki jutalmazza,
    Említi tetteit.”

    „Isten veled, szerelmem! –
    A dalnok énekel; –
    Isten veled örökre,
    Ifjadnak halni kell.

    Ha majdan énekemnek
    Ismétled hangjait,
    Gondolj reám is akkor,
    Ki némán fekszem itt.

    Elég gyönyört találtam,
    Ne sírj, oh kedvesem:
    Szerettem, énekeltem,
    És ez elég nekem.”

    S a tenger inkább ordít,
    A szél inkább fütyül,
    A sajka szirtre vetve,
    Törötten elmerűl. –

    Megszűnt a vész, nyugodtan
    Áll a tenger megint,
    A holdvilág felkelve,
    Reá ezüstöt hint.

    A dalnok fris babérja
    Fenn úszik tükörén:
    Az aggnak koronája
    Temetve fenekén.

    1835.

    Forrás: Vers mindenkinek