Ha egész éltedben ezt akartad
s végül megteheted
szorítsd magadhoz
kertedet
számold meg fűszálait
leveleit
beszélgess a vendégfűz-gallyal
amíg kirügyezik
etesd, itasd fáradhatatlan
a kertedet
egész addig, ameddig
megteheted
Forrás: Magyar Kurír
Ha egész éltedben ezt akartad
s végül megteheted
szorítsd magadhoz
kertedet
számold meg fűszálait
leveleit
beszélgess a vendégfűz-gallyal
amíg kirügyezik
etesd, itasd fáradhatatlan
a kertedet
egész addig, ameddig
megteheted
Forrás: Magyar Kurír
Halkan mondjad, – hangosan hallik, –
vissza ne verjék messzi falak.
Leírni talán nem is szabad.
Orcádra fessed rózsaszínnel,
bújtasd mosolyos csigaházba,
didergésbe és könnyű lázba.
Rejtsd pillád alá, meg ne lássák,
akadó lélegzetbe vessed.
Hogyha szereted, így szeressed.
Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez amphorásan finom, ívelt ölelés?
Sötét és lágy, mint nyári éjszaka,
s dobognak benne mind a csillagok.
Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez asszonyosan diadalmas, teljes,
mint kiszabadult, röppenő madár?
Micsoda ágban szunnyadt az a rügy,
miből e nem várt fűzfagally hasadt, –
mi rugalmas és most született ifjú,
mint szökőkúton hajnalban a csepp?
Ki hagyta rám e hajlékony hidat,
mely magányomból hozzád vezet?
Egyik pillére az én tenyerem,
másik pillére a te kezed.