Oh szent jobb kéz! földünk’ fénye,
nemzetünknek szent reménye,
kútforrása létünknek,
hű dajkája hitünknek;
légy Budáról országunknak
Mózes’ karja mindnyájunknak.
Oh szent kéz! óvd földünket,
minden rossztól népünket!
A’ pogányok vakságából,
a’ vadságnak rút sorsából
a’ magyarnak hajnala,
ah! te voltál angyala,
hogy tanítsák a’ gyarlókat,
gyámolítsák a’ habzókat,
te rendeltél véneket,
te egyházi rendeket.
A’ ki félvén a’ hívságtól,
búcsút vett az ál világtól,
annak bátor szent fokot,
te szerzettél klastromot.
Akkor is, ha tán Rómába
vagy Jézusnak szent honába
jámborságból vándorolt,
a’ magyarra gondod volt.
Hány özvegynek gyámolója,
hány árvának pártfogója
volt hazánkban irgalmad,
szünhetetlen szorgalmad!
A’ betegnek, éhezőnek,
mindenféle szenvedőnek
te nyujtottál orvoslást,
köntöst, ételt, ápolást.
Végre, hogy köz boldogságunk,
fenn maradjon bátorságunk,
Isten’ annya pártfogónk
általad lett gyámolónk.
Néki adtad koronánkat,
ő rá bíztad új hazánkat,
hogy földünknek népeit
óvja úgy, mint híveit.
Illy felséges tetteidnek,
illy tündöklő érdemidnek
bére az, hogy Tégedet
rothadás nem sérthetett.
Bére az, hogy több csudával,
mint dücsődnek zálogával,
mellyért áldja nemzetünk,
fényesnek tett Istenünk.
Várad, Szent-Jobb szól ezekről,
szól Ragúza több lelkekről,
kikkel érted az Egek
sok jeles jót tettenek.
Hogy Mohácsnál megrontattunk,
Tőled is, óh! megfosztattunk,
nyűgben sírtak népeink,
árván nyögtek szíveink.
Ámde háza Ausztriának
megtérítvén a’ hazának
mind az eltünt díszeket,
visszaszerzett Tégedet.
Áldd meg Isten! jóvoltáért,
és Te szent kéz, a’ hazáért
légy e háznak csillaga,
légy hűségünk’ záloga.
És ha tán köz-ellenségünk
rajtunk üt, vagy más inségünk,
oh terjedgy ki Te reánk,
hogy megszánnyon köz Atyánk.
Intsd meg szívét a’ magyarnak,
kit balságok megzavarnak,
tűrje mennyért séreit,
’s várja értök béreit!
Köss közöttük egyességet,
tartsd fel a’ köz békességet,
hogy mint egy test éllyenek,
’s mindig eggyet értsenek.
Emlékeztesd itt léteddel
’s visszatérő ünnepeddel,
hogy egy tőnek ágai,
egy egésznek tagjai.
’S a’ ki végén életének
búcsut mond elhült testének,
vidd az Isten’ színéhez,
hogy feljusson béréhez!
Légy Budáról országunknak
Mózes’ karja mindnyájunknak,
oh szent kéz! óvd földünket,
minden rossztól népünket!
(1821–1822)
Forrás: Szeretem a verseket
