Tied ez a márciusi hóvirág
az asztalodon.
S az a lángbaszökkenő vörös ház
a láthatáron, az élet fölött.
Tied az a fekete tó,
a fákkal szegélyezett,
hová a bolyongások erdejéből
egy titkos éjjel eljutunk.
Tied a törpék hosszú menete
s az az elnyugodott óriás,
akit letakart arccal, csöndesen
magamban cipelek.
Forrás: Lélektől lélekig
Sokkal értékesebb a magad alkotta ajándék.
Amíg készíted, mindig arra gondolsz, akié lesz.
Nem egy pillanat csak, amíg megveszed,
hanem hosszú órák, esték, amíg elkészülsz.
Ezalatt beépül az ajándékba a szereteted is.
Forrás: Facebook
Az ajándékot mindenki
a saját örömére adja,
nem annak az érdemeiért,
aki kapja.
Forrás: Facebook
Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél,
valami olyat adok neked, ami az enyém,
ami tényleg az enyém.
Egy ajándékot.
Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert,
aki itt ül velem szemben,
és arra kérem, hogy értse meg,
mennyire fontos, hogy vele lehetek.
Most már van valamije,
ami egy kicsit én vagyok,
van belőlem egy darabkája.
Forrás: Facebook
A karácsonynak nincsen semmi köze a fogyasztáshoz,
sokkal inkább van köze a szeretethez,
amellyel egyetlen kereskedő portékája sem veheti föl a versenyt.
Ilyen ajándék a plázákban nem kapható,
értéke pénzben nem kifejezhető.
Forrás: Facebook
Ott van az ajándék.
A csomagban.
A dobozban.
A fa alatt.
Nézd csak meg.
Bontsd ki.
Látod?
Látod az ajándékot?
Nem.
Nem láthatod.
Te csak egy tárgyat látsz.
Nem az ajándékot.
Nem az igazi ajándékot.
Mert az láthatatlan.
Az igazi ajándék az ajándékban van.
Abban, amit látsz, amit kezedben tartasz.
Ott van benne. Láthatatlanul.
A szeretet, a jószándék, a rád gondolás.
Amivel ezt az ajándékot adták neked.
Az ajándékban az igazi ajándék: a szeretet.
Forrás: Facebook
Ha ismerlek gyerekkoromban,
biztosan neked ajándékozom
sárga kis hólapátomat,
piros homoklapátomat,
s a csillagokkal telefestett
kék vödrömet,
minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
és a leghosszabb csúszdát,
amit csak ismerek.
A hordókat csorgó ereszek alján,
feketén csillogó vizükkel,
feketén csillogó, mély vizükkel,
a víz alatt lakó meséket is,
a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
(a mélyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
s arról a furcsa sajdulásról,
amely lehajló tarkómat súrolta,
mint egy madár,
vagy lélek,
vagy golyó.
És azt hiszem,
a sárga mackót,
a szegény, kopott orrú sárga mackót,
minden titkával együtt –
neked ajándékoztam volna azt is,
utána sírdogáltam volna,
magam sem értve:
a veszteségtől-e, vagy örömömben.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Mosoly-álarc
Pihenj kicsit!
Fiókodat kulcsra zárom!
Kigöngyölöm,
Kiterítem,
Lepedőbe csavart álmom.
Gyere, ..nézd meg!
Milyen szép volt
Valamikor, ..most is, ..nagyon!
Megcsókolom,
– Hátha ébred!
Azután majd neked adom!
Forrás: Lélektől lélekig
Ökölnyi nagy rubinkövet adok,
Akaszd nyakadba s nézd, hogyan ragyog
Szíved fölött, a melled közepén,
Csodáld, hogy izzik, mint parázs, a fény.
Szememből földre koszorút szövök,
Mint istennőhöz, hozzád úgy jövök,
Utad selyemmel, rímekkel verem,
De rajt’ ne járj, mert ott sóhaj terem.
Ha szomjazol, hát asszúbort adok,
De pár sötétlő könnyet benn hagyok,
S ha érzed, hogy az íze keserű –
Azért csak idd, nincs édesebb nedű.
Ha tested fázik, lelkem rád adom,
Két vállad bársonnyal betakarom.
És reszkető agyam, ha éhezel –
Szükségbe nálam soha nem leszel.
S ha fáradt tested megpihenni vágy,
Nyugodj karomba – nincs puhább faágy,
S mert kell majd egyszer mégis oltalom:
Fogadd, fogadd el, kérlek, a karom.
Fogadd el, vélük bármit is tehetsz,
Azért hozzám kegyetlen nem lehetsz.
Ha nem jönnél is, mind tiéd marad,
Nem kéri vissza gyönge pillanat.
Forrás: Lélektől lélekig
