Tudom már, hogy láthatatlan vagyok,
Hogy láthatatlannak születtem.
Azért van, hogy az emberek
Úgy elnéznek mindig fölöttem.
És nem kapott hangot az ajkam,
Kiáltanom is hasztalan.
Egyedül járom a világot,
Látatlanul és hangtalan.
Valaki áll a helyemen.
Egy másik. Azt mindenki látja,
És mindenki ahhoz beszél,
És az mindenkinek barátja.
És az beszél az emberekhez
És a szemükbe mosolyog.
(Egy idegen, egy nagyon-másik!)
S mind azt hiszik, hogy én vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
Sokszor van úgy, hogy mindent értek.
Ilyenkor a szemébe bámulok
Annak, aki csak árnyék és kísértet,
Aki az én helyemen áll.
Akiről azt hiszik, hogy én vagyok,
És aki idegen, mint a halál.
Ó áldott, áldott ködsüveg!
Mosolygó maszkom, víg búvóhelyem.
Milyen halott vagy, milyen jéghideg!
Szúró szemedből olyan fény rezeg,
Mint egy csikorgó téli éjjelen
Felhők mögött halódó holdsugáron.
De én szeretlek, én mégis szeretlek,
Szegény bolondos árnyék, néma párom,
Bús álcám. Hisz csak te vagy az enyém.
Enyém az arcod és enyém a lelked,
Álomkóros, fehérlő, furcsa lelked,
És nekik mégis te vagy én.
Mert sokszor oly jó megbújni mögéd
És érezni, hogy eltakarsz,
És úgy nézni a nagy világba szét,
És mosolyogni nagy-nagy szeretettel,
Megbékélt, boldog remeteszemekkel
Mindent, ami zsivajgás és mindent, ami harc.
Lásd, én álarcom, én azért szeretlek.
És néha, álmok árnyas estelén:
Úgy tűnik idegen arcod elém,
Mint azok elé, akik rádnevetnek,
S az én nevemet nevezik nevednek,
És azt hiszik, hogy te vagy én.
Forrás: Lélektől lélekig
Álarcban jár a gyűlölet,
angyal képében tetszeleg,
bárány bőrében farkasok,
s tágult szemmel bámulja sok
ifjú titán, míg ordasok
ámítják őket szép szavakkal.
Uszítanak: Gyerünk, a tettek
döntenek majd, itt törvény nem kell!
Vigyázzatok, vigyázzatok!
Ki áldást oszt, az nem mind angyal,
s míg álszentül égre merednek,
már szaga van a gyűlöletnek.
Forrás: Lélektől lélekig
Hát ha rossz vagyok, szótlan, borús, hideg,
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A Világ minden fényét s melegét szórva adnám.
Kastélyokat, pálmákat, táncokat, ibolyákkal a téli Riviérát,
Vagy legalább egy egy dús összebújt boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat se tudok
Hazudni, se lopni, vergődő és fénytelen harcokon el kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye,
Öhögő senkik, balkörmű gazok szállnak mennybe.
S én lent vergődöm és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek,
De légy türelmes, jön ég ideje szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet
Váró révem, virágos menedékem,
Most álarc van rajtam zord és rideg, de letépem.
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz-ringatsz jó térdeiden mindhalálig.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha lehull
az utolsó álarcom is
alatta semmi se lesz
és a csöndes nézőtéren
valaki egészen halkan
zokogni kezd
