Az életed kihült üveg,
csiszolt és készre alkotott,
hogy rajta át
a szép halált
szabad szemeddel láthatod,
amint a lelked ablakát
elállja minden földi fény elől,
mely megbonthatná
bensőd alkonyát.
Magadba vagy, s csupán a fák,
az áldott, ázott, őszi fák,
csupán a fák a híveid.
A híveid, s te szólsz nekik,
beszélsz nekik, s a lelkeik,
a földben álló lelkeik
megremegnek: – rossz ez itt!
A fák s a tó, az esti tó, –
A csenden át halálhajó
dudája sír a víz alól,
a holt öböl felé, hol állsz.
S a gázos, lepke-könnyű lég:
az ég, – e jelre meghasad.
Fejed fölé bohó csapat
fehér galamb ereszkedik.
Te máshol élsz!
Csodára kész tenálad minden pillanat!
Forrás: Meglepetesvers.hu
