(Gergely Ágnes fordítása)
Emlékszel? nem tudtuk, hogy borult be – távol,
hirtelen lepett meg bennünket a zápor,
futva egy bozontos fenyő alá bújtunk,
fogvacogva féltünk, szüntelen kacagtunk,
dőlt a víz, mi álltunk, napsugárban, itt a
mohos fa tövében – színarany kalitka –,
s mint ha igazgyöngyök pattognak a földre,
pergő esőcseppek, szerte tündökölve,
s tűlevelekről kis fejedre hulltak,
s válladról a fűzős ing alá gurultak…
Emlékszel – mindegyre halkabban nevettünk.
Hirtelen mennydörgött, pontosan felettünk –
hozzámbújtál félve és szemed lezárva…
Áldott jó esőcske arany viharzása!
Forrás: Lélektől lélekig
