https://verskucko.com

Címke: arc

  • Fodor Ákos: Ikon

    Nálad van az az arc amit
    néznék hajnaltól hajnalig
    testemet még viselve itt
    míg halállal meg nem telik
    e folyamat folyton folyik
    elmos, fölold és kiszorít
    mind több mindegyet s lényegit
    de míg egy képnyi mód van itt
    enyém is az az arc Amit…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: ARCKÉPCSARNOK

    Van egy arc,
    amit csak önmagunkat elképzelve látunk

    • lehet, hogy ez az igazi.
      És van annyi arcunk,
      ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
      hogy ezekben akad néhány közös vonás
    • lehet. Akkor ez a valóság.
      Van egy,
      amit tükörbe nézve látunk: villám-
      gyorsan alakuló, képlékeny látvány: múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
    • efölött húnyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
      És van,
      van arc, amit csak az lát, aki szeret,
      akit szeretünk. Ez a legszebb,
      a legmulandóbb. A legérvényesebb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vészi Endre: Arcod égtájai

    Te vagy nekem a messzenyíló reggel
    s a Duna szürke szemed folytatása
    szíved fölé feszül a hidak rácsa
    s a trópusi ég arany lemezekkel.

    Egy mozdulatod: házsorok a Napban
    s két fényszalag – kinyúló karjaid
    derekad körül arany utca csobban
    talpad alatt millió fény – kavics.

    A könyvtártermek hűvös csendje vagy
    éveim szótlanul lapozgatod
    kezedben cserzett, sárga könyv vagyok
    elfutó soraimnak rendje vagy.

    A képbehajló lomb Te vagy, virágzó!
    S már mennyi éve, lombom s górcsövem
    Te fölémhajló arc, kíváncsi szem:
    romjaim fölött világoskék zászló.

    A távolléted, az is csak Te vagy
    a távozásod, az is közelít
    ha gyanúsítasz, s arcod – a szelíd
    vádolva ég – hálómban fennakadsz.

    S ezüstpénzeid fényért kiabálnak
    és nem szabadulsz bezárt ujjaimból
    mert belül vagyok, s ha menekülsz,
    újból Te futsz utánam, én mögötted állok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó György – Arcod

    Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át
    fölötte vijjogón a gond.
    S tükrén az oldhatatlan szomorúság
    sikamlós olaja borong.

    Vizére, mint lehajló parti fűzek,
    borul lombos, sötét hajad.
    Iszamós emlékeid hínárba fűzted
    s most ott kúsznak a víz alatt.

    A távolból derengve imbolyognak,
    mint hegyek ködlő ormai,
    múlt rettegésnek, szégyennek s iszonynak
    feltornyosúló árnyai.

    Majd csillanó mosoly bukkan ki szádra,
    mint felbukó fényes halak.
    De félve visszahull mindjárt s utána
    csak hullám és zavar marad.

    Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben,
    mely sóhajaidból fakad!
    Most kél a hold és ver föléd az éjben
    vágyakból ragyogó hidat.

    Súlyos ködként fed a bizonytalanság,
    nem törik át fénylő szavak.
    Az ifjú, megrázó boldogtalanság
    csodálatos tájképe vagy.

    Forrás: Szeretem a verseket