“Vándor, ki erre jársz,
Sírj vagy nevess,
Zokogó víz Balaton-
szemes
Fái görcsben a tóra
hajolnak,
Hatalmas nagy fia
holtán
Ki voltál
Latinovits
Zoltán.
Pünkösdi lángnyelv
júniusi szélben
Lecsap a habokra,
hazányi vakokra
Boldog vagonokra.
Napfogyatkozás
egy júniusi éjben.
Nagy Gáspár
Forrás: Szeretem a verseket
Ketten ülünk a parti köveken
Édes napfényen, a Sajó meg én.
Gügyög a Balaton gyermetegen.
Elmondhatatlan mély mosoly az égen,
És édes-kéken tükrözik a tóban,
És bennem, és az állat mély szemében.
Halk szellő rebben, néma felhők szállnak.
Árnyak a vízen. Lelkem megremeg,
Riadtan lobban szeme a kutyának.
És gondolatom Istenhez suhan.
Nagyságos csendben ünnepel a tó,
S a kutya rámnéz, hosszan, komolyan.
Forrás: Lélektől lélekig
Selyemfonálként
lengedező
millió lábán
megjött az eső.
A tenger küldte
vagy Afrika,
libbent az Alpok
ormaira,
de, mert ott fázott
s reszketett,
hamar a Dunáig
ereszkedett,
és, látni akarva
a magyar hazát,
mérföldeseket
lépett, tovább,
s éjfélkor a Nyurga
Lengedező
befutott Budapestre:
a nyári eső!
Most is felettünk
ácsorog,
de egész a Tiszáig
szétcsorog:
szapora, szapora
tánca mezőn,
kopog a, suhog a
háztetőn,
halakra kopog a
Balatonon,
úgy dobol, ahogy az
ablakomon:
mindenütt suhog
és pereg
a cérnavékony
permeteg.
Mindenütt pereg
és suhog,
s kortyolják füvek,
állatok,
a piros szamóca
s az őzikék
s ezüst pocsolyákból
a veréb,
és mind, a ribizli,
az almafa,
a búza, a krumpli,
a kukorica,
s a margaréta,
a szarkaláb
meg a csingilingi
harangvirág,
és mind, ami csak van,
a paradicsom,
és ráadásul az
ezernyi gyom,
a sok szegény gyom,
a szép, szigorú
szamártövis meg az
útilapu.
Millió nyurgán
lengedező
lábán így jár-kel az
Országos Eső.
De ha majd teleszívta
magát a mező,
lengén tovább megy a
Lengedező:
átlép a határokon,
új hegyeken,
s Erdély vagy a Tátra
fölött terem,
és szapora, szapora
tánca mezőn,
dobol és suhog ott is
a háztetőn.
Vagy gondol egyet
a könnyű legény
s kezd fölfele mászni
ezer kötelén,
millió cérna-
fonalán, föl, oda,
hol mindig aranylik
a Nap sugara:
felhő-szigetéről
egy darabig
lóbálja tűnő
lábait.
De, mint azok, ő is
párolog, és
fejest fölugorva
hipp-hopp, belevész
abba a roppant
lenge-kék
fény-óceánba,
aminek neve Ég.
Forrás: Lélektől lélekig
Csendesen, botfülű vonat!
A szakrális lepel alatt
Piheg a téli Balaton.
Fehér áhitattal köszöntsük,
Mint a csilingelő ezüst kösöntyűk
A felnyújtott jegenyegallyakon.
Csak ez, csak ez van, – nincs se vér, se bomba,
Nincs katakomba,
Csak a szépség van, ez a hófehér.
Vonat, egy percre tűrtőztesd a lángod,
Hadd sírok el egy sajgó Miatyánkot
A szépséggyilkos emberért!
Forrás: Lélektől lélekig
Állt a csónak
heverésztünk benne.
Fölöttünk a kék ég
végtelenje.
A Balaton
nem vetett egy ráncot,
mint üveglap, izzott
és szikrázott.
Az evezők
Messze rezgett
a part, ködlepetten
és sehol egy lélek,
csak mi ketten.
Heverésztünk,
hallgattunk, figyeltünk,
egy kis kacsa feltűnt,
újra eltűnt.
Egy vitorla
látszott elmosódva,
el nem mozdul onnan
már mióta.
Harangszó szállt,
de oly végtelen halk,
mintha csak álmodnánk.
Az is elhalt.
Nagy, nagy csend volt,
elmerültünk benne.
Ha most vihar jönne,
hogy is lenne?
Ezen akkor
hosszan eltöprengtem.
Én menteném meg őt,
vagy ő engem?
Nem jött vihar,
állt a csónak csendben.
Mégis megmentettem.
Ő meg engem.
Forrás: Lélektől lélekig
Szerelmünk egyetlen: holtunk előtt
majd az arcok erdejéből kiválik.
Talán az lesz, ki elkísér odáig
s ránk illeszti gonddal a szemfedőt,
talán az, ki elhagy… Én mindig őt,
a még talányost sejtem, ha a tóra
búcsúzni visszanézek elfogódva,
s marasztalnám, űzném is az időt.
Mert ilyenkor, csupán egy pillanatra,
a víz minden színét meglobogtatja,
s mennék, de rá kell bámulnom – habár
Orfeusz árulását újrajátssza
velem a látvány: haldokló varázsa
az örök vágy poklába visszazár.
Forrás: Facebook – Szeretem a verseket
(Népdalok-sorozat)
Messze fénylik a Balaton,
És engemet partjához von:
Immár tudom, miért fénylett,
Mert szép Rózsám bele nézett.
Hej szép Rózsám! tekints rám is!
Hadd derüljön bús szívem is:
Olyan az, mint a Balaton,
Ha felette szélvész vagyon.
Forrás: Arcanum
A hullámok lágy tánca s odaát
a lombok gyenge lejtése az éjjelt
lassudan hozták s csillagok raját
hívták reszketni az egekre széjjel.
Így ők. S az érzelmek is csendesen
mozdulnak benn a szívben ringatóan,
emlékezés visszfénye, szerelem
hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.
Én nem értem, csak érzem az egészet.
Itt tangót jár a sok lány és fiú,
a sok számító, kedves és hiú.
Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.
De némán, hiszen ráér a természet,
a zene mögött zúg az örök erdő.
Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek
…
Itt, a kék Balaton partja virányain,
Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág,
Hol dús búzakalász rengedez a mezőn,
S a halmok koszorús oldalain ragyog
A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd;
Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik
A csendes Helikon. Jöjjetek, ó szelíd
Áon szűzei, és verjetek itt lakást!
Nézzétek, mi kies sorhegy ölelgeti
A tér telkeit és a vizenyős lapályt;
Itt leltek gyönyörű thessali berkeket,
Bércforrást, susogó völgyeket és homályt.
Gyakran múlatoz itt hínaras öblöken
Nereus, sáskoszorús nymphaleányival;
Gyakran zengeti itt Árion énekét
A hold fénye alatt gerjedező vizen.
S nézzétek, hol ama már feketült falak
Látszatnak, menedékváratok ott vagyon!
Ott vár titeket egy bölcs, s kebelébe zár
Egy nagy férfi, kinek lelke periklesi
Századnak született, s aki virágkorát
Rómának ragyogóbb színre derítené.
Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek
