https://verskucko.com

Címke: bűnbánat

  • Sík Sándor: Magyarok Nagyasszonya

    Édesanya, bódog Anya,
    Virágszülő Szűz Mária.
    (Winkler-kódex)

    Édesanya, boldog anya,
    Virágszülő Szűzmária,
    Világraszült virágodnak,
    Ajánlj minket szent Fiadnak.

    Ha nem ajánlsz, hova menjünk?
    Nincs egy izrom épség bennünk.
    Minden épet, minden szépet
    Fölfaltak a cudar évek.

    Mind a tíz bűnnel komáztunk,
    Belzebúbbal paroláztunk,
    Ami csepp jó maradt bennünk,
    Lemarta az idegen bűn.

    Csúfra mégis megmaradtunk,
    Nem nyílt meg a föld alattunk,
    Kikerültük a koporsót,
    Itt vagyunk most, legutolsók.

    Legutolsók a világnak,
    Kik a szívünkbe nem látnak,
    De tenálad, Asszonyunknál,
    Tudjuk, hogy csak irgalom vár.

    Eddig is mint nyitott könyvben,
    Úgy olvastál a szívünkben.
    Bűneinket végigsírtad,
    De ítélni föl nem írtad.

    Te látod, hogy szívünk marja
    A bűnbánat jeges karma,
    Pislog már a keserűség
    Hamvából a régi hűség.

    Már a régi hit is mozdul,
    A meleg vér meg-megpozsdul.
    Ami szégyenünkre válott,
    Szemünkről már hull a hályog.

    Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó,
    Tudjuk, mi félteni való.
    Sereglünk a Krisztus elé,
    De hogy álljunk szeme elé?

    Mit mondjunk, ha reá kérdez?
    Szólj helyettünk, anyánk édes,
    Annyit mondj csak: rosszak vagyunk,
    De mégis a tied vagyunk.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dante Alighieri – Idézetek

    „Hol nincs bűnbánat,
    ott nincs feloldozás sem.”

  • Koltay Gergely – És úgy

    És úgy, s csak annak ki velem van, gyönyörű szerelmem,
    Nők, kik kísérnek, kikben az igazat kerestem,
    s neked is még, csak neked, gyönyörű szerelmem,
    lehet, hogy mindent elrontottam, mikor neked üzentem.
    Másképp kellett volna, gyönyörű szerelmem,
    de felhők szakadtak az égen és kinyílt a holnap, a jövő,
    melyet hibás napjainkból megkapunk előre,
    mit rég elvesztettem, a pillanatok,
    mint korhadt fa kidőlnek, gyönyörű szerelmem,
    villám sújtotta életünk még így is szép, mert mindent érted tettem,
    te gyönyörű, te kedves, te vagy az kiben az igazit kerestem.

    És most, utoljára, s csak annak ki nem láthat, de bármit annak,
    ki sohasem sírt, csak egyszer, az engem sírva nem láthat,
    csak egy igaz pillanat legyen, mit régóta kerestem,
    légy te az, ki lehetnél, gyönyörű szerelmem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Küzdelem

    az út menti bokrok között botladozom
    tövisek karcolják a bőröm
    összeszorított fogam közt véres könnyeim
    íze égeti szikkadt nyelvem
    tüdőm sípol büdös levegőt szív
    szemem nem látja a napfényt
    eső nem mossa arcom

    ajándékot követeltem tőled
    s nem akartam amit kaptam
    Jónásként elbujdostam
    de nem hajóra szálltam s most
    nem jön a cethal mely lenyel
    majd végül partra köp
    csak vánszorgok itt
    valahol az út mellett

    tudom hogy most is figyelsz rám
    és megveted bolond büszkeségem
    amely bajba sodort engem
    de hidd el megbánás és
    alázat is van bennem

    és hiszem hogy egyszer az én sóhajom
    hívja a földre az angyalokat
    hiszem hogy egyszer az én vérem festi vörösre a folyókat
    hiszem hogy egyetlen leheletem vihart támaszt
    és szemem-kék színű lesz az ég
    melyen át megláthatlak végre
    s akkor megmutatod nekem az utat

    mutasd uram oltárod hadd tegyem rá a szívem

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Katalin – Néha kell…

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen az megalázva.
    Mikor ijedten keresed lelked hátsó ajtaját,
    hol a benned megbúvó rosszindulat
    mint titkos szeretőd oson el.
    Mikor aznapi revüd final show-jaként
    öltöd fel hazug mosolyodat.

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen pőrén állni.
    Mikor sietve kapnád magad elé,
    takarni gyarló testedet,
    életed legnagyszerűbb jelmezét,
    a tökéletesen hímzett, csillogó
    színpadi lelkedet.

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen az vértől lüktetve fájni,
    mikor ijedten kapkodsz
    minden feléd dobott szó után,
    hogy megtaláld, mi sebedre tapasz lehet,
    de nem akarsz semmiért, semmiért fizetni.
    Pedig egy nyíltan kimondott „Bocsánat!”
    az ára csupán ennyi.

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen az, a mélybe zuhanni,
    mikor hamis angyalszárnyaid úgy hullanak rólad,
    ahogy Ikarosz ragasztott tolla a naptól megolvadt.
    Mikor érzed, milyen, ha nincs talaj a lábad alatt,
    hogy lejáratott trükkel igazold mennyei mivoltodat.
    Hogy érezd egyszer a valódi zuhanást,
    hol a mélyben lent,
    feszített pokróccal várt rád egykor
    egy igazi jóbarát.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

    Szabó Katalin, önismeret, bukás, bűnbánat, megalázottság, barátság, felelősség

  • Ady Endre: Köszönet az életért

    Van-e szebb élet, mint a másik
    S nem mindegy-e, akárhogyan
    Verjük magunk az elmúlásig?

    Úgy siratom azt, amit sírtam,
    Olyan nagy vétek a sírás:
    Esti vezeklés hajnal-pírban.

    Aki él, az mind, mind örüljön,
    Mert az Élet mindenkinek
    Kivételes, szent örömül jön.

    Én vétkeztem, százszor vétkeztem,
    De már jön a megjobbulás,
    Már az örömet látni kezdem.

    Már megragyog fénnyel az Élet,
    Mindennemű s mindenkijé:
    Milyen nagy, áldott fényességek.

    Akárki helyén éltem volna,
    Életem éltem egyaránt,
    Ujjongva avagy panaszolva.

    És akármi is fog már jönni,
    Mielőtt végleg elmegyek,
    Meg fogom ezt szépen köszönni.

    Forrás: MEK

  • John Donne: A kereszt

    (ford.: Mezei Balázs)

    E keresztfát hordozta Krisztusom;
    képmása, én: e fát tagadhatom?
    Semmit sem ér az áldozat nekem,
    a választott oltárt ha megvetem!
    Hordozza vétkeink, ám illik-e
    e gőgöt is magára vennie?
    Képére nem tekintsz: tán azt hiszed,
    fájdalmait így elkerülheted?

    Keresztemet nem perli el sose
    botránkozás, szószék, hamis ige.
    Nem perli, nem perelheti, hiszen
    gyötrőbb feszülni nincs-keresztemen.
    Rosszabb a jobb: mivel a feszület
    hiánya még keservesebb kereszt.
    Amit az égi vacsorán adott
    nekem az Úr: keresztem tagadod?

    Kétled talán, hogy van erőm elég
    hordozni tárt karom feszületét?
    Kereszt, ha úszol, minden mozdulat,
    árboc s vitorlavég keresztet ad.
    Nézz fel: madártest rajza is kereszt,
    tekints alá: ott lenn is ezt keresd.
    Kereszt feszül égbolt és föld körött:
    az egyenlítőt metsző délkörök.

    Jó balzsam a kereszt, ha látható;
    a láthatatlan előbbrevaló:
    titokzatos kenőcs, fiatalít,
    elűzi testi-lelki gondjaid.
    S midőn a kínok megtisztítanak,
    nem kell kenőcs: ön-gyógyszered te vagy.
    S ha hévvel hordozod keresztedet,
    akkor leszel keresztrefeszített.

    S miként a szobrász is csak ezt teszi,
    amit a szikla rejt, faragja ki,
    gyötrődve bontsd ki lelked rejtekét,
    s Megváltód mása, sőt: személye légy.
    De mint a mágus is lehet hamis,
    ön-megvetésed olykor gőgöd is.
    S ahogy a jó ebédtől hasmenés,
    lehet alázatodból kérkedés,

    e torzszülött: ezért a jót, amit
    a gyötrelemben lelsz, keresztre vidd
    s az öt érzéket éppígy, mert ha nem,
    közös romlásotok hamar leszen.
    Mert ha a szem csak a jót keresi,
    ama kígyót el nem kerülheti.
    A többi négyen éppígy úr legyen
    a vasnál is szigorúbb fegyelem.

    S mivel e négy a térben nem mozog,
    leginkább óvd a fürge szemgolyót
    s a könnyen-hevülő ember-szívet,
    e föld-rokont kell megfeszítened,
    ha tiltott ég felé emelkedik,
    s keresztre vonnod csüggedéseit.
    S miként az agy a varratokon át
    (képük: kereszt) tisztítja önmagát,

    ne szólj, amíg a sóvár értelem
    meg nem feszíttetik kereszteden.
    Bármit találsz, kivánd keresztjeid,
    keresztre sose mást: magad feszítsd.
    A Szent Kereszt bennünk bőven terem,
    ha képeit óhajtjuk szüntelen
    s még inkább, ha következményeit:
    a test s a lélek feszületeit.

    Forrás: Magyar Bábel

  • Harcos Katalin: Asszonyi fohász

    Ó Uram, te mindent megbocsátó!
    Tudom, vétkem égbekiáltó,
    mert élek bűnök közt, eltemetve,
    de nézz le gyarló gyermekedre!

    Csak a jóra és szépre vágyok,
    és lásd, Uram, most hozzád kiáltok.
    A szerelmemre nincsen mentség,
    de Tőled kaptam ezt a szerencsét,
    hogy rám talált, akinek rabja lettem.
    Ne ítélj hát szigorún felettem!

    Csak szeretet a bűnöm, semmi más.
    Csak a tőled kapott kívánás,
    a boldogságra vágyó női lélek,
    csak a szép, szerelmes remények.

    Csupán az, hogy lelkem feléledt,
    és testem szívemmel együtt övé lett…
    Hogy szeretem őszintén, önfeledten,
    szent tűzben égő, tiszta hevületben.

    Soha nem nézek jobbra-balra,
    nem vágyom csalóka diadalra,
    sem öncélú gyönyörökre, kéjre,
    csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.

    Csak adni, és nem kapni vágyok,
    de lásd, megbocsátásért kiáltok.
    Uram, Te adtál női lelket,
    ami szomjazza a szerelmet,
    s vele testet, örömre készet,
    amíg el nem veszi az enyészet.

    Akaratot is, hogy ellenálljak
    száz kísértésnek, ezernyi vágynak,
    de képességet is, hogy szeressek,
    s miatta – látod – bűnbe essek…

    Uram, segíts, hogy amíg élek
    ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,
    de őt, engedd boldoggá tennem!
    Aztán helyette is ítélj felettem.

  • vitéz Somogyváry Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben

    Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb,
    mint a miénk most? – Kínok imája! –
    Nyisd meg, Nagyúr, a fellegek kárpitját,
    s irgalmas szívvel figyelmezz rája.
    Nincs annyi fűszál libanoni lejtőn,
    mint ahány könnycsepp bús magyar szemekbe,
    hallgass meg, kérünk, jaj, most az egyszer,
    Miatyánk, ki vagy a mennyekbe’!

    Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet,
    hogy síró szóval pusztába kiáltsunk!
    Sok volt a vétkünk – nagy büszkeségünk,
    felhőkig járt az álmodásunk –
    de most bánattól gyötrötten mondjuk:
    Szenteltessék meg a te neved!

    Végigvertél a borzalommal,
    és mégis, most is széthúzunk, látod.
    Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
    jöjjön el végre a te országod!
    Ugye nem szórod szét ezt a népet,
    bujdosónak a nagy világba,
    hiszen te hoztad Ázsiából,
    s verted, de védted a pusztulástól
    ezer évig! Mondd csak: hiába…?!
    Voltunk a véres védőbástyád,
    s voltunk villámló ostorod,
    tégy velünk, ahogy megérdemeljük,
    legyen meg a te akaratod!

    Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
    s küldd az erőt a rossz karunkba!
    Küldj halk esőt a földjeinkre,
    s legyen gondod a barmainkra!
    Önts enyhülést a lelkek tüzére,
    s tudsz: szeress! ha kell: fenyíts!
    csak legyen béke, boldog megértés,
    miképpen menyben, úgy a földön is.

    Nézd: éhezünk, rongyokba járunk,
    nincsen koldusabb néped minálunk.
    Nézzed a gyermek éhező száját,
    asszonyainknak bús Kálváriáját,
    ha te nem segítesz: elveszünk!
    Ó, add meg hát a napi kenyerünk!

    Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk,
    gőgösek közt bizony elsők voltunk,
    de most a házunk hamva van fejünkön,
    s a bűnbánat megtépte köntösünket,
    Isten! istenes szerelemmel
    bocsásd meg a mi vétkeinket!

    Minket megvertél, magyar Isten,
    és megverted az őseinket.
    De fiainknak minden más nép
    felejtse el apái vétkét
    – sok számolatlan számadásunk –
    miképpen mi is megbocsátunk
    a mi ellenünk vétkezőknek.

    Torkunk rekedt a rimánkodástól,
    az ős magyar föld: merülő gálya.
    Jaj! Tedd a szent kezed föléje,
    oltalmazd meg, vigyázz rája,
    és ne vigy minket a kísértésbe!

    A tenyereden, Isten-apánk,
    hordod az ember-milliókat.
    Mi is elférünk békében ottan,
    csak vesd ki köztünk az árulókat!
    Nem kell minékünk más hódolása,
    és nem vágyik a magyar sehová sem,
    csak engedj élni, tüzekbe nézni,
    tilinkószónál mesét mesélni,
    és szabadíts meg a gonosztól! – Ámen.

  • Balassi Bálint: Adj már csendességet

    Adj már csendességet, lelki békességet,
    mennybéli Úr!
    Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
    kit sok kín fúr!

    Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
    mentségére,
    Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
    vesztségére!

    Nem kicsiny munkával, fiad halálával
    váltottál meg,
    Kinek érdeméért most is szükségemet
    teljesíts meg!

    Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága
    feljebb való,
    Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen
    s romlást valló.

    Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást
    ereszthet-e?
    Engem, te szolgádat, mint régen sokakat,
    ébreszthet-e?

    Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem
    igéd szerint,
    Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen
    hitem szerint,

    Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak
    áldott zárját,
    Add meg életemnek, nyomorult fejemnek
    letört szárnyát;

    Repülvén áldjalak, élvén imádjalak
    vétek nélkül,
    Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván,
    bú s kín nélkül!

    Forrás: Magyar Kurír