(Dabi István fordítása)
Mélyen a földben
gyökeret eresztenek a szívek.
Virágnak, levélnek, ágnak.
Anyám szeme
némán néz
a gyep zöld tekintetével.
Oh, örök álom, te
az időkön át tartó
ébrenlét vagy.
Az ősz – az este.
A tél – az éjszaka.
A tavasz – a reggel.
A nyár – a nappal.
Nemzedékek követik tekintetükkel
két talpam nyomát.
Tenyerem alatt
fatörzsek suttogása.
Örök élet.
Hallak anyám, hallak
téged.
Szavaid kihallom
több ezer szó közül is.
Forrás: Index fórum – Kedvesch versek
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.
Forrás: Magyar Kurír
