Betonpalánkra írt nevek
elmúlt szerelmek
lassú zakatolása
háttal ülve, akárha
a múltba vinne a vonat
talpfák sora rozsdás
sínek íve kanyarog
útközben megannyi állomás
és a borostás kalauz
még a jegyed sem kéri
másodosztályú huzat
járja át a kocsit
valaki a peronról integet
sosem látott arcáról
tudod nem neked
aztán könyvedbe mélyedsz
és fel sem fogod
hogy az élet a 3-as vágányon
már rég tovarobogott.
Forrás: Lélektől lélekig
Tegnap
Még zöldaranyban álltak a fák,
és rózsakék volt a kora este.
De tudtuk, utolsót sóhajt a nyár,
és beleremeg bágyadt teste.
Ma
Ködfolttal ébreszt az őszi reggel,
a kertvégi nádas vöröslő hajnala.
Emléked elsárgul a levelekkel,
de velem marad tavaszunk dallama.
Holnap
Meztelen nyújtóznak felém az ágak,
meghitt ösvényünk hópaplan fedi.
Vakító fehéren tiszták a vágyak,
ha a Nap sugarát ajkamon feledi.
Forrás: Lélektől lélekig
A platán utolsó levelét
is letépte ma a szél.
A ködös utcán
csupán a vacogó
november kísér.
A nyirkos avaron
lépteim koppanása
suttogássá csitul és
a nagykabát
fázva ölel át.
Üres lett a pad
a magányos fák alatt.
Eszembe jutsz… –
milyen rég volt, hogy láttalak!
Párizsban lenne most jó.
A kékes neonfények
tompán verődnének
vissza arcomról.
A Szajna felé haladva
belém karolna Ady
és József Attila.
Aztán beülnék kávét inni
egy bárba,
és a félhomályba
szalvétára vetnék néhány
kusza sort,
ami talán verssé válna
egyszer,
valahol.
Forrás: Lélektől lélekig
