Jó annak, ki nem borzad el,
midőn sebet lát, vérbefeslő
borzalmat, – ott terem, ha kell,
balesetnél mindig az első,
nyitott szemekkel néz a holtak
nyitott szemébe s míg haladt,
szemei mindig nyitva voltak,
mint jó úszóé víz alatt.
Én félek. Fázó gyengeségem
szemet huny minden rossz előtt,
de nem irigyli az erőt,
mert így, csak így tud szólni szépen,
mint a remegő idegű,
finom, kijátszott hegedű.
Forrás: Lélektől lélekig
Mióta élek, panaszok
rengetegében járok,
sárgult siránkozások
vastag avarán taposok.
Évezredes a holt avar,
rálépek kíméletlen,
de a most hulló fölkavar,
s a lábam visszaretten,
még akkor is, ha semmiség:
kis galagonya, nyír, som;
fölfognám mindnek levelét:
az én erdőm ne sírjon.
Forrás: Lélektől lélekig
Hallod a harmat gurulását,
hallod az esőcseppeket?
hallod a lepkék szárnycsapását
s ha egy homokszem megreped?
Forrás: Lélektől lélekig
Emeld fel bíbor képedet,
Csendes Esthajnal!
Enyhítsd meg a természetet
Harmatillattal.
Hozd alá a fáradt szemnek
Kivánt álmait,
Fedezd bé a szerelemnek
Édes titkait.
Titkon nyílnak az életnek
Legszebb rózsái,
Mély titokban csörgedeznek
Legszebb órái.
Ah, nékem is van egy titkom
Szívembe rejtve!
Nem szabad azt kimondanom:
El van temetve.
Nem szabad kijelentenem,
Mely boldog vagyok;
S hogy ki az én Egyetlenem,
Kiért hervadok.
Csak a néma hold mosolyog
Rám szemérmesen,
Mikor az örömcsepp ragyog
Forró szememen.
Forrás: Arcanum
A határban
Nagy játéktér a tág határ,
de nincs játszó gyerek.
– Mégis van: a szél a búzákon,
lám, végighempereg.
Margaréta
Ni, milyen szép a margaréta!
mint egy apróka nap:
közepe sárga, szirmai
vakító sugarak.
Március
Mint piszkos vízbe mártott,
s most lecsurgatni tartott
ujjak, olyanok még a
vadgesztenye-levélkék.
Kép szürkületkor
Az ég olyan, mint rossz festő tájképén
a tenger: olyan mereven-habos.
És a város sok csúcsával, tornyával,
mint egy szálkásan eltört faderék.
Újhold
Olyan a hold most, mint egy óriás
levágott körme,
s a csillagok, mint csodájára csődült,
temérdek törpe.
Ágyam
Együtt aludtam benne az apámmal.
S ahogy megnőtt a karom és a lábam,
egyre kijjebb szorítottam belőle.
Most ő a sírban, s én – magam az ágyban.
Még meg se láthattál,
még észre se vehetted,
hogy észrevettelek,
Marcelle,
pincérlány, a rövid fekete selyemszoknyádban
s a fehér kötényeddel,
már az ajtóban azonnal tizenöt különböző kis mosoly
indult meg, habozva,
az orrodról, a homlokodról, a füledről,
a hajadról, az álladról,
a két halvány-rózsaszínre festett arcodról,
a szájad, a szájad,
a szájad felé:
s játszva remegtek, alig láthatóan,
türemkedve tusáztak egy darabig, majd hirtelen
egybefutottak, és te összefogtad
művészi kézzel,
egyetlen kecses, furcsa mosollyá,
és mikor odaértél a helyemhez,
mint egy kertésznő,
leejtetted elébem.
Forrás: MEK
Dadogok, szédülök, leplezek,
félek és szégyellem magam:
szép tested nyugtalít.
Nem látom, ki vagy,
nem az vagyok, aki voltam,
s mialatt akadozva te is
másról beszélsz,
szememben a titkos
vágy már folyton csak az eljövendő
csókot nézi a szádon.
Mindenkinek ismeretlen
a másik, – csak akkor
enyém az agyad játéka is,
ha egészen enyém vagy: amíg
külön maradunk, nem elég bizalmas
teljes szemérmét
levetni a lélek,
de a testi szerelemben
összesimúl és
boldogan felejti magát.
Dadogok, szédülök, leplezek,
bocsáss meg, kedves, nem tudok úgy
beszélni, ahogy illenék:
túlfriss vagy,
túlszép ígéret,
még harc és váratlan remény:
ma még csak zavaromat
tudom elmondani, azt, hogy
szeretlek és
akarlak, ismeretlenül.
Forrás: DIA
