Címke: farsang

  • Ady Endre: Farsangi dal

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szükség van itt vidám harangozóra…
    Lecsúszott vén napunk az ég ivén:
    Szép úri nép, hisz ez farsangi óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A lelkünk vers, a lelkünk csupa ének,
    A lelkünk, hej, régibb, mint mink magunk,
    Nagy Pán sípjában ez vala az élet
    S azóta él a vers és száll az ének…

    Szép úri nép, kegyes szívvel fogadd
    Az élet ez örök farsangolóit,
    Ha tapsra készt’, nincs nálunk boldogabb,
    Akár borús, akár tréfás bohó itt,
    Családjuk egy s még mindig egyre hódít.

    Szép úri nép, hej, fordult a világ!…
    Kihuny a gáz… Ős Hellász napja éget,
    Amerre nézek, fény, dal és virág,
    Olimpiának síkja, színes élet,
    Virágeső hull s mámort zeng az ének…

    Szép úri nép, a vér csodás, nagy úr,
    A vérből az életnek titka árad,
    Hiába nyit virág s az ég azúr,
    Hideg a fény, a vérünk hogyha bágyadt:
    A vérből az életnek titka árad…

    Szép úri nép, hallatszik a zene!
    Szaturnusz hív ünnepre deli népet,
    Egy mennyország minden asszony szeme,
    Milyen vágyó, milyen erős legények,
    Éljen a vér, a kedv, a mámor, ének!…

    Szép úri nép, mámorban hinni jó,
    Mámorban hinni földi, boldog, édes,
    Mámort tanít a tarka hisztrió,
    A dal, a hit, a mámor üdvösséges,
    A dal örök, csupán az óra véges…

    Szép úri nép, arcod megváltozott,
    Emlékezünk, mi már régente élünk:
    Farsangi nap mikor leáldozott,
    Óh, mint gerjedtél vágyra, dalra vélünk,
    Emlékezünk, mi már régente élünk.

    Szép úri nép, bágyadt a vér s ideg,
    Olimpiának szentelt síkja néma,
    A lelkünket fagyasztja a hideg,
    Szaturnuszhoz hiába hív poéma,
    Vidám, pogány, farsangi óra néma.

    Szép úri nép, jambus-dal száll feléd,
    Szájam sövényén egy-egy szava reszket:
    Mikor eldobtad a mámor egét,
    Ez a mi népünk ezer édent vesztett,
    Mi vonszoljuk, hej, a te bús kereszted!

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szálljon csoda e kis harangozóra,
    Frissülj meg, vér, te bágyadt, lomha, vén,
    Fakadj ki multból, valamelyik óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra!…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A szó, a dal legyen a régi máma,
    Szent mámorral teljék fáradt agyunk,
    Ez a világ ma itt a Pán világa,
    Mi dédapánk, a nagy Pánnak világa…

    Szép úri nép, ez itt egy más világ,
    Az időből kitépett ez az óra,
    Sirász e hely, hull reánk a virág,
    A mult s jövő jöttek találkozóra
    S nagy Pán vigyáz e szép találkozóra!…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: Farsang a Duna-tájon

    Brahma, Jézus, Allah, Mózes
    S az egész szentséges holmi
    Lepotyogtak a Sionról
    És eljöttek Hunniába farsangolni.

    A Tátra is csörgő sapkát
    Csapott, íme, vén fejére
    S a külön magyar Teremtő
    Pojácának kiöltözve áll az élre.

    Minden móka. S egye fene,
    Kit búsítnak csalfa gondok.
    Így van ez jól. Hunniában
    Farsangolnak az istenek s a bolondok.

    Hunniának fáj a tréfa?
    Kedves ország, sohse fájjon,
    Éljen, éljen a bolondság.
    Farsang van most, nagy farsang a Duna-tájon.

    Budapesti Napló, 1907. január 20.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Csokonai Vitéz Mihály: A fársáng búcsúzó szavai

    Űzik már a fársángot,
    Bor, muzsika, tánc, múlatság,
    Kedves törődés, fáradság,
    Kik hajdan itt múlattatok,
    A közhelyről oszoljatok!
    Kongatják a harangot:
    Űzik már a fársángot!

    Fussatok hát, víg napok!
    Tíz hete már, hogy vígsággal
    Játszodtatok e világgal,
    De itt lepnek a papok:
    Fussatok hát, víg napok!

    Pszt! minden táncpaloták!
    Ürűljön boros asztalom,
    Némúljon meg a cimbalom,
    Szűnjetek meg, hahoták!
    Pszt! minden táncpaloták!

    Könyvhöz, dáma s gavallér!
    Elég volt a sok ördögnek,
    Kik belőletek köhögnek.
    Itt van, itt a szent pallér:
    Könyvhöz, dáma s gavallér!

    Itt a bőjt: koplaljatok!
    Itt van: s ízetlen olajja
    A csókokat majd lenyalja.
    Szent ételt is szopjatok:
    Itt a bőjt: koplaljatok!

    Vége már a nőszésnek,
    Kiknek nem jutott házaspár:
    Úton-útfélen elég jár.
    Csont azoknak, kik késnek;
    Vége már a nőszésnek!

    Élni kell a bőjtbe is.
    Azért aki szép párt lele,
    Nem zsíros az – élhet vele.
    Kukrikol a csirke is!
    Élni kell a bőjtbe is!

    Jaj, siessünk, híveim!
    Mit érzek? – mi szent szag? wer da? –
    Jaj! jön, – jön a hamvas szerda!
    Béhamvazza szemeim:
    Jaj, siessünk, híveim!

    Víg lelkek! nem láttok már!
    Bár nem láttok: de tőletek
    El nem válok és véletek
    Leszek: s ez így legyen bár;
    Víg lelkek! nem láttok már.

    Most veszek már maskarát!
    Köz-helyen nem szabad lennem:
    Azért álorcát kell vennem;
    Hogy ne lásson pap s barát,
    Most veszek már maskarát.

    S fársángolok véletek,
    Rejtőzvén szent maskarában.
    A vallás álorcájában
    Negyven napig nevetek
    S fársángolok véletek.

    Most nyúgodjunk: Ádiő!
    Pislog a dáma s gavallér:
    Beteg, s oda a sok tallér. –
    Majd megjön tán egészsége,
    Hervadó kedve s szépsége;
    A kőltség is tán kijő:
    Most nyúgodjunk: Ádiő!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Tompa Mihály: Farsangban

    Mint a szélvész, repűl a szánka
    A csillogó fehér havon;
    Virgonc ifjakkal ülve rajta
    Sok szép menyecske s hajadon.
    Farsangol a világ! kinek nincs:
    Feleséget keresni jő;
    Mellőle megszökik, kinek van…
    Oh boldog farsangi idő…!

    Csapongó kedv a táncteremben!
    Hol a kedélyes nősereg
    Egymás arcát, mezét, családját
    Ajk-pittyegetve szólja meg;
    Hol annyi drága rizspor elfogy…
    És sok mámorban pihegő
    Leány a másvilágra táncol…
    Oh boldog farsangi idő!

    Az öreg úr otthon köhécsel,
    És bodza-herbatét iszik,
    Mig vígadozni a menyecskét
    Rég jól ösmert karok viszik;
    És amivel vigasztalásul
    Férjéhez tér a drága nő:
    Hosszú árjegyzék… kurta hűség…
    Oh boldog farsangi idő!

    Oltár elé állítja végre
    Az ifju, szíve kedvesét:
    És véle, a várt százezernek,
    Megkapja majd kilencedét.
    Nagy kastélyt képzel a menyecske…
    S imé: szerényen tűn elő
    A kis bogárhátú öreg ház…
    Oh boldog farsangi idő!

    Mint a szélvész, repűl a szánka
    S e mindenféle tarkaság
    Engem harsány kacajra indít:
    Igy szép az élet… a világ…!
    Most korholó, hideg vagyok, – majd
    Vig pajtás, hűtlen szerető;
    Igy bolonditjuk benned egymást,
    Oh boldog farsangi idő!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Dukai Takách Judit: A fársáng utolsó órájában

    Vége van már a gyönyörű időnek,
    Elrepült tőlünk siető futással
    S mi kinyílt karral, szemeink utána
    Vetve sóhajtunk.

    Vissza nem jő már; el, örökre eltűnt.
    Puszta a kép, mely maradott sajátunk.
    Sors! ha már azt elragadád, miért nem
    Oltod el ezt is.

    Némaság búsong, hol az égi táncban
    Lágy zefirként mi szabadon lebegtünk,
    Bús zajok közt reng örömünknek ott most
    Szent hagyománya.

    Így foly el minden, szeretett barátim!
    Aki Léthe bús özönébe nem fúl,
    Érhet ilyent még; nem örökre vész el
    Minden előlünk!

    1816.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: Farsangi dal

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szükség van itt vidám harangozóra…
    Lecsúszott vén napunk az ég ivén:
    Szép úri nép, hisz ez farsangi óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A lelkünk vers, a lelkünk csupa ének,
    A lelkünk, hej, régibb, mint mink magunk,
    Nagy Pán sípjában ez vala az élet
    S azóta él a vers és száll az ének…

    Szép úri nép, kegyes szívvel fogadd
    Az élet ez örök farsangolóit,
    Ha tapsra készt’, nincs nálunk boldogabb,
    Akár borús, akár tréfás bohó itt,
    Családjuk egy s még mindig egyre hódít.

    Szép úri nép, hej, fordult a világ!…
    Kihuny a gáz… Ős Hellász napja éget,
    Amerre nézek, fény, dal és virág,
    Olimpiának síkja, szines élet,
    Virágeső hull s mámort zeng az ének…

    Szép úri nép, a vér csodás, nagy úr,
    A vérből az életnek titka árad,
    Hiába nyit virág s az ég azúr,
    Hideg a fény, a vérünk hogyha bágyadt:
    A vérből az életnek titka árad…

    Szép úri nép, hallatszik a zene!
    Szaturnusz hív ünnepre deli népet,
    Egy mennyország minden asszony szeme,
    Milyen vágyó, milyen erős legények,
    Éljen a vér, a kedv, a mámor, ének!…

    Szép úri nép, mámorban hinni jó,
    Mámorban hinni földi, boldog, édes,
    Mámort tanít a tarka hisztrió,
    A dal, a hit, a mámor üdvösséges,
    A dal örök, csupán az óra véges…

    Szép úri nép, arcod megváltozott,
    Emlékezünk, mi már régente élünk:
    Farsangi nap mikor leáldozott,
    Óh, mint gerjedtél vágyra, dalra vélünk,
    Emlékezünk, mi már régente élünk.

    Szép úri nép, bágyadt a vér s ideg,
    Olimpiának szentelt síkja néma,
    A lelkünket fagyasztja a hideg,
    Szaturnuszhoz hiába hív poéma,
    Vidám, pogány, farsangi óra néma.

    Szép úri nép, jambus-dal száll feléd,
    Szájam sövényén egy-egy szava reszket:
    Mikor eldobtad a mámor egét,
    Ez a mi népünk ezer édent vesztett,
    Mi vonszoljuk, hej, a te bús kereszted!

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szálljon csoda e kis harangozóra,
    Frissülj meg, vér, te bágyadt, lomha, vén,
    Fakadj ki multból, valamelyik óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra!…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A szó, a dal legyen a régi máma,
    Szent mámorral teljék fáradt agyunk,
    Ez a világ ma itt a Pán világa,
    Mi dédapánk, a nagy Pánnak világa…

    Szép úri nép, ez itt egy más világ,
    Az időből kitépett ez az óra,
    Sirász e hely, hull reánk a virág,
    A mult s jövő jöttek találkozóra
    S nagy Pán vigyáz e szép találkozóra!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dorottya, vagyis a’ dámák’ diadalma a’ Fársángon

    II. könyv – részlet

    „Egek! már én tehát tsak azért születtem,
    Hogy férjfi soha se feküdjék mellettem?
    Miért juttattatok hatvan esztendőre,
    Ha szert nem tehetek egy rossz főkötőre?

    Vártam, sokat vártam, azt nem mondhatjátok;
    Várásom bérét hát mért meg nem adjátok?
    Mindég, jo hiszembe űltem az Adventet,
    Hogy tán tesz egy kérő nállam Complimentet,
    A’ Fársángot mindég tőltöttem vígsággal,
    Hogy tán nem gyötörtök többé a’ lyánsággal:
    Mit ért? nem is véltem, ’s már itt volt Húshagyó
    Húshagyó! Húshagyó! engem itthonn hagyó!

    Mivel érdemlettem? Egek! ugyan mivel?
    Lám lett volna mivel, tsak lett volna kivel.
    Sem pénzét, sem eszét én nem néztem volna,
    Sem nemét, sem képét; tsak férfi lett volna.
    Mondtam; hogy akárki légyen, hozzá megyek,
    Kezet tsapok vele; tsak leány ne legyek.

    Boldogabb férfiú nem lett volna, mint ő:
    Úrrá tette volna őtet egy főkötő.
    Hordtam volna mindég saját tenyeremen,
    Tsak könyörűlt volna pártát únt fejemen.

    De hijjába! még is egy sem jött eszére
    Be’ bolond volt, a’ ki engem meg nem kére!
    Akárkinek tárva volt szívem’ bírtoka;
    Az Ég, a’ Főld tudja, én nem vagyok oka. –

    Sokszor végig néztem ezt a’ Világot már.
    A legény előttem úton-útfélen jár,
    A’ férfi meg annyi, mint az Asszony, látom:
    Mért nem jut hát köztök nékem egy sajátom?

    Mért kell nékem illyen bőségben szűkűlni,
    ’S szomjan a’ kád vizbe Tantalusként űlni?
    Mért alkotott az Ég Asszonynak engemet?
    Vagy hát mért teremtett férfiui nemet?

    Ha Asszony nem volnék, vagy férfi nem volna
    Édes boldogságom ürmöt nem kostolna. –
    De ímé aggságban emésztem napjaim’.
    Az idővel edjütt terjednek kínjaim.

    Komor magánosság fonnyasztja éltemet;
    ’S még hajadon fővel el temet engemet.
    Hogy nyútóztatnak ki, hogy megyek pártába’,
    Óh, majd a’ Szenteknek Paraditsomába?

    Oh, szégyenletembe meg kell halnom ott is,
    Mikor vén lyánnak mond egy hitván halott is.
    Holott imé most is e’ kis Társaságba’
    Annyiszor keverik az embert tsúfságba.

    A’ nélkűl nem esett egy tántz, vagy egy játék,
    Hogy illetlen dolgot, vagy motskot nem láték.
    Hát már, hát igy kell é nékem holtig élnem,
    Hogy szerelem hellyett tsúfot kell remélnem?

    Nem! Nem! – Vagy azokon bosszút fogok álni,
    A’ kik olly vastagon mertek volt tréfálni;
    Vagy azt meg mutatom, hogy idős létemre,
    Erővel is ifjat kerítek kezemre,

    És igy tán – – – Ah, meg állly! tsendesedjél szegény;
    Te tsak egy leány vagy, de hány ott a’ legény?
    Mit gondolsz Dorottya? jobb, magad meg húzod
    Vén vagy, a’ meg hűlt bőrt, már hijjába nyúzod.

    Mit érne hartzolnod? férjt azzal nem kapnál:
    De ám ha kapnál is, ’s véle kezet tsapnál;
    Mit tenne e’ kurta kis gyönyörűséged
    Midőn a’ halál is candidált már téged?

    Mit próbálsz? mit kezdessz? belőlle mi hasznod?
    Úgy is leány fővel kell néked meg asznod.
    Ám lássad – – – Hát még is? – – nem lehet – – fussatok!
    Fussatok elmémből gyáva gondolatok!

    Bosszút kell állanom. Sokba meg bántottak,
    Sokba! tsúfot tettek, azt az átkozottak.
    Nem tsak rajtam, hanem több Leányokon is,
    Mártán, Adelgundán, Rebekán, máson is.

    Az a’ Zálogosdi játék sokat sérte;
    Hát a’ Matrikula? – ’s én ne szólljak érte?
    Á! á! – az nem lehet; bé török, bé rontok,
    Asztalt, Compániát, tántzot széllyel bontok,
    Főldig le gázolom őket a’ nyelvemmel.
    Másszor ne játtszanak a’ betsűletemmel.

    Kivált a’ Fársángot – mert másként is ennek
    Tulajdoníthatom az okát mindennek –
    A’ Fársángot – azt, azt, még lejjeb gázolom,
    Haját széllyel tépem, szemét ki karmolom. –

    De, hogy annál jobban meg szégyenűllyenek:
    Minden hajadon Lyánt fel bújtok ’llenek.
    Orsollya, Rebeka, Magdaléna, Márta,
    Adelgunda mind, mind, a’ kin tsak van párta,
    Sőt ha párta nints is, de férj nélkűl maradt;
    Nem ád kérésemre tán üres kosarat.

    Nem ád; szemeikből olvastam előre,
    Miként borzadozott mindeniknek szőre.
    Őket veszem mellém – – – Várjatok, várjatok,
    Ti kik a’ lyánkákkal olly tsúfúl bántatok.
    Várj fársáng! – –

    E’ szókat alig rebegé ki:
    Orrán, szájján fortak a’ méreg’ tajtéki,
    És újjabb lángoktól lobbantatván vére,
    Az oldal-szobában egy Commódhoz tére,
    A’ hol öszve szedvén minden indúlatját
    Igy tette meg a’ vén Lyányok’ áldozatját.

    Forrás: Debreceni Egyetem Elektronikus Archívum (DEBA)