https://verskucko.com

Címke: Fazekas Mihály

  • Fazekas Mihály: Ének a hosszú télhez

    Óh, meddig kell még a nyers szél
      Dérdúrságát szenvednünk!
    Engedd már, óh makrancos tél,
      Zúzos lárvád elvetnünk!
    Vidd el rólunk vad honjába
      A mord éjszak tunya seregét:
    Hadd láthassuk pompájába
      A vidító kikelet egét!

    A gémbergő természetnek
      Engedj egy kis tágúlást;
    A sok béburkolt életnek
      Lágy szellőtől újúlást.
    A madár hadd csimpalykódzon
      A bimbózó csere tetején;
    Egy kis fűszál hadd nyújtódzon,
      S egy szem harmat legyen a helyén.

    Akkor mink is megfrissűlvén
      A tavasz jóvoltából,
    S új lélekkel felperdűlvén
      A sut rekkent zugjából,
    A zsendűlő természetbe
      Víg énekkel ki-kiszaladunk:
    S egy-két verset tiszteletbe,
      Csak halj meg, tél, neked is adunk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fazekas Mihály: Kalendáriom magyarázatja után serkent gondolatok

    Gergely pápa az időnek
      Baján úgy segíthetett,
    Hogy tízet egy esztendőnek
      Napjából számkivetett;
        Ha ez igy menne sorba,
        Hány idő lenne csorba?

    Ha éltemen végignézek,
      Csak elijjedek tőle
    Magam is, hogy mennyi tízek
      Esnének ki belőle,
        Mellyek e jó hazának
        Hasznára nem valának.

    Hanem azzal mégis végre
      Magamat megnyugtatom,
    Hogy a közös segítségre
      Vólt mindég akaratom;
        Ha mikor nem kellettem,
        Én arról nem tehettem.

    De tudtam mindég érzeni,
      Hogy kellene igazán
    És haszonnal segíteni
      E bajban forgó hazán;
        S ha többet nem tehettem,
        Legalább kesergettem.

    Használtam is, megesmérem,
      Mikor hogy tőlt, ha kellett,
    Buzgott is és folyt is vérem
      Érdemes hazám mellett;
        Hogy ennyit is tehettem,
        Boldogságom érzettem.

    Olykor, midőn a felkentek
      Helikon tetejére
    Zengedezni lanttal mentek
      Nyelvünk dícséretére,
        Én kenetlen, dudában
        Dícsértem a pusztában.

    Ha más hazánk óltárára
      Ökröt vagy bakot vágott,
    Áldozatul tettem arra
      Én is egy-két virágot;
        S hogy többet nem tehettem,
        Rá csillagot festettem.

    Többre nem is számlálhatom
      Éltem arany számait,
    De majd ha megtalálhatom
      A nagy titok kúlcsait,
        Újra nyíló életem
        Hasznosabban tölthetem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fazekas Mihály – Még gyertyám el nem oltottam…

    Még gyertyám el nem oltottam,
    tisztát akarván venni,
    mantlizsákom felbontottam,
    s mellém találám tenni.

    Hát egyszer lassú mozgással
    szobám ajtaja nyílik,
    s rajta csendes suhanással
    egy rózsaszál benyílik.

    Hogy magamat aludtattam,
    lábujjhegyen lépeget,
    Ruszánda megáll felettem,
    s rám csókokat hintet.

    Amint pillám közt sejtettem,
    felém kezdett hajolni,
    ugyan miket érezhettem,
    ki ne tudná gondolni?

    Tovább magamat hogy titkolnám?
    Karom kiterjesztettem,
    s amint magamhoz kapcsolnám,
    az ágyról leejtettem.

    Én leugrottam megrettenve,
    hogy felkapjam lyányomat.
    Mit kaptam fel, felserkenve?
    Veres mantlizsákomat.

    Forrás: www.eternus.hu – Fazekas Mihály versei