Egy fekete kocsi ment a Körúton,
Május volt, mert az minden évben van,
A fák tehát lomboztak és rügyeztek
És drága nők csacsogtak boldogan.
Nyitott kocsik kacéran ringatóztak
Ki a ligetbe, merre lát a szem,
Csak a fekete kocsi ment közöttük
Becsukva, szépen engedelmesen.
A kocsiban, hol kellemes homály volt,
Feküdt három fehér úr meztelen,
A hangulat kissé fagyos közöttük,
A modoruk se könnyed, fesztelen.
A lábukra egy cédulát kötöttek,
A cédulán rendőri látlelet,
Friss jégből van a derékalj mögöttük,
Jégből a paplan a fejük felett.
És szólt az egyik mozdulatlan arccal,
Míg fején a jég halkan szörcsögött:
„Önt ugyebár Mohácsnál dobta partra?”
És szólt a másik: „Mint egy hörcsögöt.”
És szólt az egyik: „Ön soká feküdt lenn?”
És szólt a másik: „Négy napot bizony.”
„Én Óbudánál ugrottam be, és ön?”
És szólt a másik: „Én a Lánchídon.”
És szólt az egyik: „Az öné milyen volt?”
És szólt a másik: „Barna és molett.”
És szólt az egyik: „Az enyém is éppen…”
És szólt a másik: „Hát az meglehet.”
És szólt az egyik: „Mondja, hogy nevezték?”
És szólt a másik: „Ringaráz Kata.”
És szólt az egyik: „Hát ez óriási!
Hisz akkor ön a Csempe Pál tata.”
„Én azt hittem, önt szerette mégis,
Azért ugrottam, mint egy kerge kos.”
És szólt a másik: „Hát nem önt szerette?
Hisz én ön miatt voltam bánatos.”
És szólt az egyik: „Hát nem önt szerette?”
És szólt a másik: „Ó, hát volt remény?”
És szólt az egyik: „Hát kié lett akkor?”
És megszólalt a harmadik: „Enyém.”
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
