Kereng a hó, piros a nyárfa tornya.
Fenyők suhognak, örökkévalók.
Mezítlábas macskák lépnek osonva,
és mint máskor,
akasztott lámpa lóg
a kihalt nyaraló fölött a sarkon.
Bordáim kosara csenddel telik.
Elszállnak a madarak
nagy csapatban,
valami messzi fényjel int nekik.
Pár ittmaradt veréb
meg két varjú bolondoz,
s szívemben
ez az égető tavasz.
Mind sűrűbben
járok ki a vonathoz:
álmaimból
hátha elém szaladsz.
Fordította: Rab Zsuzsa
Forrás: Lélektől lélekig
