https://verskucko.com

Címke: gyengédség

  • Nemes Nagy Ágnes: [Szeretlek. Milyen kínos ez a szó]

    Szeretlek. Milyen kínos ez a szó.
    Minden tagom úgy húzza, mint a görcs.
    Messze vagy. Isten tudja, mikor látlak.
    Megszakadok, és te is összetörsz.

    Ki lehet bírni. Hogyne, ki lehet.
    Ma például igen jól vacsoráztam.
    Te vajjon ettél? Vagy még gyalogolsz?
    Csúszik a láb az összefagyott sárban.

    Lehet az is, hogy lefagy majd a lábad,
    és fiú-tested vajjon hova rokkan?
    amelyet látva, a gyönyörüségtől,
    emlékszem, hogy gyakran sírvafakadtam.

    Pedig szeretnék egy vászon-ruhát,
    s rántott halat szeretnék sütni este,
    kihajtott ingben írnál a verandán,
    ánizs-szagú süteményt csipegetve.

    A szomszéd kertben hársfa is lapulna,
    mint mézdarab, ikrás, sötét csomókban,
    de júniusban délfelé megolvad,
    s a falon át, langyos kezedre csorran.

    Szeretlek. Mégsem merem ezt a szót,
    most tapogatni, mint húsban a vázat,
    mert görcsbe rándul egy-egy ízület –
    elnyúlok hát, mint akit épp csigáznak.

    Forrás: Lélektől lélekig

    !

  • Dsida Jenő: Ha itt volnál

    Ha most itt volnál: olyan szívből köszönnél
    a munkából hazatérő embereknek.
    Ez az egyenes, csöndes falusi út, két oldalán
    lombos fákkal, úgy kibékít, úgy megszelidít.
    Itt csak pár lépésre van mindig a megoldás,
    csak gyorsabban mennék, biztosan elérném.
    Ha most itt volnál: apró mondatokból
    fonnék ruhát hűvös testedre, szelíd
    és megnyugtató puhaselyem-mondatokból,
    hogy te légy a legszebb, te légy a legmosolygóbb.
    S egy égszinkék szót az ujjadra húznék.
    S egy rózsaszínű szót a hajadba kötnék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagyezsda Nyikityina: Ha magányos fa leszek

    Ha magányos fa leszek,
    árnyékomba hívlak,
    te csak fekszel a gyepen,
    a lombom elringat.

    Ha magányos hold leszek,
    örökre az égen,
    benézek ablakodon
    minden áldott éjjel.

    Ha forrássá változom,
    néked dudorászok,
    eloltom, ha rámhajolsz,
    a te szomjúságod.

    Többet nem is mondhatok,
    ma nagyon szeretlek,
    hogy holnap mit mondok majd,
    azt holnap kérdezd meg.

    /Kányádi Sándor fordítása/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Otthon

    Szemedben lelkem,
    szívedben szerelmem,
    tenyeredben testem
    lakik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Kedvesem,

    Bizony a szirmok összeborulnak este.
    Nem akartalak megcsókolni se,
    Csak hogy kicsit itt érezzelek mellettem,
    Mint kisgyerek az édesanyját.
    A vackorfa a beojtott ággal összenő,
    Én is jobb vagyok, hogy beojtottál csókjaiddal,
    Én kedvesem,
    És szebb is vagyok, miként az éjszaka
    A számlálhatatlan csillagoktól.

    Meleg vagy: esőt hozó tavaszi szél,
    Mely fogócskára tanítja a gyerekeket
    És fölkelti a sáros füveket.
    Régóta várt mellem bozontos rengetegje,
    Hol éhesen, meg félfagyottan
    Indulatok aggancsos csapata öklelődött
    És most, íme, Békén legelgeti liliomszavaidat
    Meg a violákat.

    Mert megjöttél, hisz meg kellett jönnöd,
    Én kedvesem.

    Még sötét van,
    Leheletünk se látszik,
    De ablakunkon ragyognak már a jégvirágok,
    Odaki hajnalodik
    S én még mindig csókokat beszélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Francis Jammes: Meztelenül ülsz majd

    Meztelen ülsz majd a vén, csecsebecsés szalonban,
    mint fény-orsó ragyog szép, finom termeted,
    s a rózsaszin tűznél, két lábad egymásra dobva,
    hallgatod a telet.

    Én eléd borulok, térded átölelem.
    És elmosolyodol, legkarcsubb fűzfa-ág,
    s fejem édes csipődre hajtva, édes,
    sírni fogok, hogy oly jó vagy, oly édes.

    Büszke tekintetünk gyönyör lesz, végtelen,
    s mikor a melledet csókolom, majd oda
    nevet rám a szemed, s lassan meghajtod a
    nyakadat, édes.

    Aztán, mikor cselédünk, a beteg, hű öreg-
    asszony kopog az ajtón, jelentve, hogy betálalt,
    pirulva felpattansz, és törékeny kezed
    előveszi szürke ruhádat.

    S mig kint, kapunk alatt, a szél jajgatva úszik,
    és zendül az inga rekedt szava,
    elefántcsontszagú két lábad belecsúszik
    kis, fekete tokjaiba.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Gyengéd

    Akár ha állatra nézne,
    a szeretet oly hirtelen,
    a gyöngéd gyöngeség,
    amikor megjelen.

    A simításra lassan
    meginduló kéz,
    szeretni olyan könnyű,
    szeretni nehéz.

    Tudja, hogy terhet vállal,
    ólom-nehezet,
    mi mindent bír a gyöngéd-
    erős szeretet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Utassy József – Szerelemhajnal

    Te fölkelő-nap-arcú!
    Hajadba hálni jár az éj.

    Te tavirózsa-kedvű!
    Szép vagy. Beúszom érted.

    Csurog a fény majd rólam!
    Körülcsoboglak: nyílj ki.

    Virradó Szerelmem!

    Fejemet lehajtom:
    koronázz meg engem!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Károlyi Amy – Gyengédség

    Szerettelek mint egy madarat,
    ki véletlenül vállamra szállt.
    Embernél jobban szerettelek,
    szerettelek, mint Te a cicát.

    Mint kisgyerek szereti a kockacukrot,
    mit a skatulya alján talált,
    szívem szívedre rátalált.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin – Álmodtam, veled…

    Mint egy gyermek, úgy voltam karodban.
    Megcsókoltad finoman a számat,
    fölém hajoltál gyengéden, titokban
    és megpusziltad a szempillámat.

    Leheleted táncot járt hajamban…
    szellőként bújócskázott csintalan,
    s egy óvatlan, röpke pillanatban
    pajkosan megbújt a nyakamban.

    Míg egyik karod ölelve tartott itt,
    másik magányos vándorként útra kelt,
    bejárva testem rejtekútjait,
    útján titokzatos zugokra lelt.

    Úgy bújtam meg riadtan benned,
    mint reszkető holdsugár az éjben,
    mit látni alig, mégis elvakít,
    ha begyűjti sugarát szemed
    ezüstösen, sápadt-fehéren.

    Körülvettél biztonságoddal engem,
    s nem vágytam már tüzes szenvedélyre,
    csak elrejtőzni a világ elől öledben,
    csak átkarolni, és szeretni végre.

    Érezni, hogy itt vagy… velem lehetsz,
    tudni, hogy szeretsz, és a tiéd vagyok,
    látni, ahogy boldogan rám nevetsz
    s szemed szikrázó csillagként rám ragyog.

    Öleltél, mint, ki sosem szeretett mást,
    reszkető szívvel és szerelmesen…
    magadhoz olyan gyengéden karoltál,
    míg csókjaiddal lezártad a szemem.

    Megbújtam karodba, mint egy gyermek.
    Te fölém hajoltál nagy titokban,
    s míg csókoltad édesen a számat
    én végtelenül boldog voltam.

    Forrás: Lélektől lélekig