https://verskucko.com

Címke: győzelem

  • Reményik Sándor: Pyrrhus

    Győztem… A véres nap lement,
    Az izzó föld kihűl,
    Messze mezőn húnyó parázs.
    Győztem…
    De szívem nem örül,
    Dalra nem ver,
    Körülöttem a végtelen világ
    Romban, koromban, hamuban hever.

    Győztem, de megfáradt tagom
    Továbbvonszolni mi se készt,
    Csak az, hogy akarom.
    És szívem nem örül,
    Népem felét, jaj, derekabb felét
    A keselyűknek hagytam étekül.

    A Győzelem víg istenasszonya:
    Nike, oly szomorún tekint reám,
    Tekintetem felváltva elborong
    Babéron és temetők cyprusán,
    S én nem tudom már, hogy melyik mit ér,
    És fáradt, zavaros szemem
    Rajtuk ijedten, tétován pihen:
    Melyik a ciprus, melyik a babér?

    Ó, szívem nem örül.
    És véres koronám körül
    Halavány glória ragyog:
    Győztem. Még egy ily győzelem –

    S belehalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály – Szelíden, mint a szél

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     feltámadtam a világ ellen,
     dúdolva szálltam, ténferegtem,
     nem álltam meg – nem is siettem,
     port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
    cirógatott minden levél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     minden levéllel paroláztam;
     utamba álltak annyi százan
     fák, erdők, velük nem vitáztam:
     – fölényesen, legyintve szálltam
     ágaik közt, szép suhanásban,
    merre idő vonzott s a tér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     nem erőszak s akarat által,
     ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
     áradtam a világon által,
     ahogy a sas körözve szárnyal:
     fény, magasság sodort magával,
    szinte elébem jött a cél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     a dolgok nyáját terelgettem,
     erdőt, mezőt is siettettem,
     s a tüzet – égjen hevesebben,
     ostort ráztam a vetésekben:
     – így fordult minden vélem szemben,
     a fű, levél, kalász is engem
     tagad, belémköt, hogyha lebben,
    a létet magam ellen szítom én.

    Szőkén, szelíden, mint a szél;
     nem lehetett sebezni engem:
     ki bántott – azt vállon öleltem,
     értve-szánva úgy megszerettem,
     hogy állt ott megszégyenítetten
     és szálltam én sebezhetetlen:
    – fényt tükrözök csak, sár nem ér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     jöttömben csendes diadal van,
     sebet hűsít fényes nyugalmam,
     – golyó, szurony, kín sűrű rajban
     süvített át, s nem fogott rajtam,
     s mibe naponkint belehaltam,
     attól leszek pusztíthatatlan,
    s szelíden győzök, mint a szél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    feltámadtam a világ ellen,
    dúdolva szálltam, ténferegtem,
    nem álltam meg – nem is siettem,
    port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
    cirógatott minden levél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    minden levéllel paroláztam;
    utamba álltak annyi százan
    fák, erdők, velük nem vitáztam:
    – fölényesen, legyintve szálltam
    ágaik között, szép suhanásban,
    merre idő vonzott s a tér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    nem erőszak s akarat által,
    ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
    áradtam a világon által,
    ahogy a sas körözve szárnyal:
    fény, magasság sodort magával,
    szinte elébem jött a cél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    a dolgok nyáját terelgettem,
    erdőt, mezőt is siettettem,
    s a tüzet – égjen hevesebben,
    ostort ráztam a vetésekben:
    – így fordult minden vélem szemben,
    a fű, levél, kalász is engem
    tagad, belémköt, hogy lebben,
    a létet magam ellen szítom én.

    Szőkén, szelíden, mint a szél;
    nem lehetett sebezni engem:
    ki bántott – azt vállon öleltem,
    értve-szánva őgy megszerettem,
    hogy állt ott megszégyenítetten
    és szálltam én sebezhetetlen:
    – fény tükrözök csak, sár nem ér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
    jöttömben csendes diadal van,
    sebet hűsít fényes nyugalmam,
    – golyó, szurony, kín sűrű rajban
    vüvített át, s nem fogott rajtam,
    s mibe naponkint belehaltam,
    attól leszek pusztíthatatlan,
    a szelíden győzök, mint a szél.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Ady Endre: A harcunkat megharcoltuk

    Gyáva kakasként fut az ellen,
    Dúlt bóbitájú, nyomorult,
    Fellegvárába beszorult,
    Szemétdombjára beszorult.

    Mi várhatunk; Tyukodi pajtás.
    Mienk a vár, csak táborozzunk,
    Dalolgassunk, igyunk, együnk.
    Táncolva, vígan felmegyünk,
    Mikor akarjuk, felmegyünk,
    Ne siessünk, Tyukodi pajtás.

    Mi a harcunkat megharcoltuk.
    Hadd várjanak a pipogyák
    Valami nem jövő csodát,
    Vén, szép, történelmi csodát
    S rajtuk ütünk, Tyukodi pajtás.

    Forrás: MEK