Címke: hétköznapok

  • Fodor Ákos: Xénia

    Ha vagyunk oly bátrak,
    kérdezzük szívünket:

    Nem sok az „ünnepnap”?
    Nem kevés az Ünnep…?!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: [Szeretlek. Milyen kínos ez a szó]

    Szeretlek. Milyen kínos ez a szó.
    Minden tagom úgy húzza, mint a görcs.
    Messze vagy. Isten tudja, mikor látlak.
    Megszakadok, és te is összetörsz.

    Ki lehet bírni. Hogyne, ki lehet.
    Ma például igen jól vacsoráztam.
    Te vajjon ettél? Vagy még gyalogolsz?
    Csúszik a láb az összefagyott sárban.

    Lehet az is, hogy lefagy majd a lábad,
    és fiú-tested vajjon hova rokkan?
    amelyet látva, a gyönyörüségtől,
    emlékszem, hogy gyakran sírvafakadtam.

    Pedig szeretnék egy vászon-ruhát,
    s rántott halat szeretnék sütni este,
    kihajtott ingben írnál a verandán,
    ánizs-szagú süteményt csipegetve.

    A szomszéd kertben hársfa is lapulna,
    mint mézdarab, ikrás, sötét csomókban,
    de júniusban délfelé megolvad,
    s a falon át, langyos kezedre csorran.

    Szeretlek. Mégsem merem ezt a szót,
    most tapogatni, mint húsban a vázat,
    mert görcsbe rándul egy-egy ízület –
    elnyúlok hát, mint akit épp csigáznak.

    Forrás: Lélektől lélekig

    !

  • Kányádi Sándor: Egyszerű öröm

    Öröm már az is, ha a Nap
    bőkezűbb, mint a tegnapi,
    egy kis langymeleg, annyi csak,
    hogy az eresz jégcsapjai

    fölengedjenek egy kicsit,
    s meghervadjon a jégvirág,
    hogy elláthass a sarokig,
    csak a sarokig legalább,

    s máris meglegyint a remény,
    véred is enged, csörgedez,
    jeget-pengetõ hangot ad;

    ennyi kell, egy kis enyhe fény,
    és amíg csöpög az eresz,
    indulót vacog a fogad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilágyi Domokos: Három torzó

    Hétfőn fáradtan ébredek,
    fáradtan az eljövendő
    hétközi életek lehetőségeitől.
    Hétfő reggel kezeslábas életbe öltözöm,
    kérges a reggelem,
    bütykös a dél, önkívület az este.
    Kedd reggel pihent életet veszek föl,
    estig vagyok a restje.
    Szerdán szivarozom,
    mindenképpen munkálkodom
    a marathoni összeesésig.
    Csütörtökön jövök rá,
    hogy közel a vég,
    de a kezdet még késik.
    Péntek a kötelező derű:
    elragadom a babonától,
    csakazértis húsra fogom,
    vagyis úgy teszek, mintha melegedném
    nulla Kelvin-fokon.
    Szombaton zeuszi életet öltök,
    kicsapongót: egyszerre vagyok
    főisten és főördög.
    Vasárnap megadom magam
    derű előtti borúnak,
    és este nagyot mulatunk:
    hétéltűek – egyhaltúak.

    Született kétezerben.
    Kijárta a szenilitást
    felső, középső, elemi fokon,
    majd a befejezett
    munkát rombolta le a kezdetekig.
    Leköpdöste a megfogható
    részleteket,
    lassan hinni kezdte az elvont egészet.
    A Holdtól visszaszállt a Földre –
    ez volt a legnehezebb:
    nem tudta megszelídíteni.
    Már gyermek volt, mikor
    nagy ínség ette a világot,
    az élesztőt ötezerért
    adták, dermesztő volt a nyár;
    ő lassan elfeledte
    az ábécét; elhunyt
    kilencszázharmincnyolcban,
    nagy szerencséje volt:
    nem érte meg az első világháborút.

    Ezen igazolvány
    kelt, mivel kelnie kellett,
    tanúsítandó, hogy
    nem szabad feledni az első szerelmet,
    mert az örökkévalóság
    csak első kóstolásra
    bizonyul örökkévalónak.
    Igazoljuk tehát,
    hogy kezdet nélkül nincsen holnap.
    Igazoljuk továbbá,
    hogy – főleg beletörődés folytán –
    elviselhetőbb holnapok lesznek,
    de emiatt
    egyre inkább fog fájni a kezdet.
    Igazoljuk, hogy ebbe mégse
    akar beletörődni, amióta
    s ameddig tudja eszét.
    Igazoljuk, hogy igaztalan
    minden szófia-beszéd,
    mely szerint végül kikopik
    vagy meg is hal talán,
    mielőtt megérné a szüretet.
    Igazoljuk, hogy elsiratták.
    Igazoljuk, hogy született.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Néhány szó a lélekről

    Van lelkünk, van.
    Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást
    és mindig.

    Nap nap után,
    esztendő esztendőre is
    eltelhet nélküle.

    Olykor csak a gyermekkor
    félelmeiben, rajongásában
    telepszik meg egy időre.
    Olykor csak a felismerésben,
    hogy megöregedtünk.

    Csak elvétve segédkezik
    olyan keserves tennivalóknál,
    mint bútorokat tologatni,
    bőröndöket cipelni vagy
    órákig gyalogolni egy szűk cipőben.

    Űrlapok kitöltésekor
    vagy húsdarálás idején
    rendszerint szabadnapos.

    Ezer beszélgetésünkből
    egyben ha részt vesz,
    és még ez sem törvényszerű,
    hiszen többre tartja a csendet.

    Ha testünk szaggatni kezd és kínozni,
    lopva távozik a szolgálatból.

    Válogatós fajta:
    nem szívesen lát minket tömegben,
    a fölényért vívott harcunktól és
    zavaros ügyeinktől a hideg kirázza.

    Az öröm s a bánat előtte
    nem két külön érzés.
    Csupán ha egybekapcsolódnak,
    lesz jelenvalóvá számunkra.

    Bátran számíthatunk rá,
    ha végképp elbizonytalanodtunk,
    és mindent tudni akarunk.

    Az anyagi világ tárgyai közül
    az ingaóra a kedvence és
    a tükör, mely akkor is szorgoskodik,
    ha senki felé nem pillant.

    Honnan toppan elő s faképnél
    mikor hagy ismét, nem árulja el –
    ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja.

    Úgy fest tehát, hogy egyfelől
    szükségünk van rá,
    de valami okból neki is
    szüksége lehet ránk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Tudósítás

    Báránybőgéstől hangos a határ.
    Nyílik az ibolya.
    Tavasz van.
    Különben az utak tele sárral
    s az emberek panasszal.

    Forrás: Lélektől lélekig

    K

  • William Wordsworth: Tünemény

    Mikor először tünt elém,
    drága volt, mint egy tünemény,
    kit azért küldött életem,
    hogy egy perc dísze ő legyen.
    Szeme mint alkony csillaga;
    s az alkony hozzá a haja:
    csak ennyi benne az, ami
    nem májusi és hajnali.
    Vidám kép, édes könnyűség:
    meglep, megállít és kísért.

    De többször látva: látomány
    volt ő, és mégis földi lány.
    Lépése szűzi és szabad.
    Házias minden mozdulat.
    Alakja nyájas, tiszta fény.
    Nyomában emlék és remény
    kelt: mivel ő sem állt a szív
    mindennapi és primitív
    éhei, kis búk, örömök,
    csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

    Azóta híven nézem őt
    s lesem élete ütemét.
    Lelket lélekző drága lény:
    útitárs a Halál felé.
    Szilárd ész, gyengéd akarat,
    szívós erő halk báj alatt.

    Valódi asszony, jó, s igaz,
    intés, parancs, derű, vigasz.
    Asszony, és mégis valami
    fényt érzek, ami angyali…

    Forrás: FB

  • Ingrid Sjöstrand: Anyuban azt nem bírom

    Anyuban azt nem bírom,
    hogy mindenre tud mondani
    valami okosat.
    Ha azt mondom,
    hogy minden olyan unalmas,
    hogy semmi kedvem suliba menni,
    hogy utálom Kerstint,
    hogy szorít az új trikóm,
    ő már mondja is,
    hogy majd megjön a kedvem,
    hogy tegnap még szerettem Kerstint,
    és hogy vegyél fel másik trikót!
    Az ember még csak nem is unatkozhat
    nyugodtan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bertók László: Boldogság-dal

    Eljön a napja meglásd,
    tán észre sem veszed,
    csak sokkal szebben süt rád,
    csak mindenki szeret.

    Nem tudod, mitől van,
    egyszer csak énekelsz,
    s nevetsz mert a dallam
    arról szól, hogy szeretsz.

    Sétafikálsz az utcán
    s mindig jön egy barát,
    és ha a kedved fogytán,
    ő énekel tovább.

    Szomorú vagy, magad vagy,
    úgy érzed, dől a ház,
    egyszer csak kopogtatnak,
    s ott áll, akire vársz.

    A boldogság egy hajszál,
    egy szó, egy mozdulat,
    csak mozdulj meg, csak szólj már,
    csak el ne hagyd magad.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Bertók László, Boldogság-dal, boldogság, remény, barátság, szeretet, hétköznapok, líra, magyar költészet

  • Mark Twain – idézet

    „Az időjárás az az állapot,
    amire mindenki panaszkodik,
    de senki sem csinál semmit ez ügyben.”

    Forrás: Mark Twain