Címke: hiábavalóság

  • Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas

    Itt az írás, forgassátok
    Érett ésszel, józanon,
    S benne feltalálhatjátok
    Mit tanít bölcs Salamon:
    Miképp széles e világon
    Minden épűl hitványságon,
    Nyár és harmat, tél és hó
    Mind csak hiábavaló!

    Földünk egy kis hangyafészek,
    Egy perchozta tűnemény;
    A villám és dörgő vészek
    Csak méhdongás, s bolygó fény;
    A történet röpülése
    Csak egy sóhajtás lengése;
    Pára minden pompa s ék:
    Egy ezred egy buborék.

    Sándor csillogó pályája,
    Nyúlvadászat, őzfutás;
    Etele dúló csordája
    Patkánycsoport, foltdarázs;
    Mátyás dicső csatázási,
    Napoleon hódítási,
    S waterlooi diadal:
    Mind csak kakasviadal.

    A virtus nagy tűneményi
    Gőz, mit hagymáz lehele;
    A kebel lángérzeményi
    Vértolúl s kínjele;
    A vég, melyet Sokrat ére,
    Catonak kihulló vére,
    S Zrínyi Miklós szent pora
    Egy bohóság láncsora.

    És ti bölcsek, mit hozátok
    Ami volna szép s jeles?
    Mámor bírta koponyátok,
    Plato s Aristoteles.
    Bölcselkedő oktalanság,
    Rendbe fűzött tudatlanság,
    Kártyavár s légállítvány
    Mindenféle tudomány.

    Demosthén dörgő nyelvével
    Szitkozódó halkufár;
    Xenofon mézbeszédével
    Rokka közt mesére vár;
    Pindár égi szárnyalása
    Forró hideg dadogása;
    S Phidias amit farag,
    Berovátkolt kődarab.

    Mi az élet tűzfolyása?
    Hulló szikra melege.
    A szenvedelmek zúgása?
    Lepkeszárny fergetege.
    Kezdet és vég egymást éri,
    És az élet hű vezéri,
    Hit s remény a szűk pályán,
    Tarka párák s szivárvány.

    Holdvilág csak boldogságunk;
    Füst a balsors, mely elszáll;
    Gyertyaláng egész világunk;
    Egy fúvallat a halál.
    Vársz hírt s halhatatlanságot?
    Illat az, mely tölt virágot,
    És a rózsát, ha elhúll,
    Még egy perccel éli túl.

    Hát ne gondolj e világgal,
    Bölcs az, mindent ki megvet,
    Sorssal, virtussal, nagysággal
    Tudományt, hírt s életet.
    Légy, mint szikla rendületlen,
    Tompa, nyúgodt, érezetlen,
    S kedv emel vagy bú temet,
    Szépnek s rútnak húnyj szemet.

    Mert mozogjon avagy álljon
    E parányi föld veled,
    Lengjen fényben, vagy homályon
    Hold és nap fejünk felett,
    Bárminő színben jelentse
    Jöttét a vándor szerencse,
    Sem nem rossz az, sem nem jó:
    Mind csak hiábavaló!

    1823. február–április

    Forrás: Arcanum

  • Nikolaus Lenau – Puszta semmi

    A puszta semmi int, amerre nézek;
    Agyonpéldázott vándorút az élet,
    Sivár bolyongás, jobbra-balra széled,
    S az út során a friss erők enyésznek.

    Igen, ha végső célig úgy mehetne
    Az ember, víg suhanc gyanánt haladva,
    Amint az első pár lépést szaladta,
    A játékon nevetni tán lehetne.

    De létünk zord erők kezén forog,
    S ütődik perctől perchez, s törve már,
    Mint rossz korsó, mely titkon elcsorog
    A tikkadt föld porán, amerre jár.

    Immár üres. Kinek kell? Már nem ép ez,
    Jobb lesz; dobják a többi tört cseréphez…

    Forrás: Kedvesch versek

  • Szabédi László: Külön kerék

    Mikor születtem, kész volt a világ;
    tudásomnak volt híja, nem az égnek,
    tudatlanságom láttatott hibái
    Ott is, hol lelkesedtek már a vének.

    Soká hitette velem valami,
    hogy küldetés az én megszületésem:
    az ó világon kijavítani,
    ami rosszul van, vagy nincs jól egészen.

    Sokáig ünnepeltem úgy magam
    – táplálta büszkeségemet alázat –
    mint alkatrészt, melyre szüksége van
    a mindenséget összetartó váznak.

    Országokat bejártam; otthon is
    – látszatra tétlen – ott se ültem resten,
    betűk világába merülve is
    a helyemet, a helyemet kerestem!

    Hiába. Ép, egész, tökéletes
    a pokol is, a föld is és az ég is.
    Hadd járjon a világ! Fölösleges
    külön kerékként elkeringek én is.

    Forrás: Lélektől lélekig