https://verskucko.com

Címke: intimitás

  • Kosztolányi Dezső – Szerelmesek

    A fejüket a tenyerükbe véve
    úgy nézik egymást,
    mint akik nem látták már ezer éve,
    dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,
    szép mozdulattal
    testük csodásan-égő drágagyöngyét,
    majd szájukat a csókhoz igazítják,
    keresve átkozott-zárt életüknek
    a nyitját,
    de tétováznak még, várnak sokáig,
    eltávolodnak, úgy tekintenek föl
    a messze mámor ködbe fúlt fokáig
    boldogtalan szemük széjjelmeresztett,
    nagy csillagával, hogy magukra öltsék
    a könnyű vágyat, mint nehéz keresztet,
    és szájuk és szemük és benn a lelkük
    reszket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rainer Maria Rilke – Elalvás előttre

    Szeretnék valakit becézni,
    ülni és lenni valakivel,
    téged szeretnélek dallal igézni
    és álomba ringatni el.

    Szeretnék az egyetlen lenni, aki
    tudná: hideg volt az éj.
    Szeretnék rád figyelni odaki:
    mit mond a Mindenség s a Mély.

    Az órák egymást hívó hangja bong,
    látni az Idő fundamentumát.
    És lenn egy idegen bolyong,
    és riaszt idegen kutyát.

    Mögötte csönd. Nagyra tárt
    szemem rád zárom, köréd:
    szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
    ha valamit megmoccant a sötét.

    (Kányádi Sándor fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karafiáth Orsolya – Amíg alszunk

    Ma egy másik kastélyba zársz.
    Vihar lesz – szoknyám suhogása –
    elhagyom a lépcsőfordulóban.

    Egész a toronyszobáig követsz.
    Csapódó ablaktáblák: csontszínű
    költeményemből szabadult kísértetek.

    Sokáig nézlek szótlanul.
    Lélegzetünk gyolcs és csipke,
    sötétségből épült baldachin.

    Amíg alszunk az esőt áteresztik
    a falak. Új kastélyt vonnak fölénk
    a bőrünkből kioldódó cseppkövek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Erdei szerelem

    Sötétedik… láthatatlan tücskök ültek ki kunyhónk elé
    és elhallgattak a távol zuhogó fejszék.

    Ma az utak is összebújnak az erdő bozontos mellén
    és lélegzetét visszafojtva hallgatózik a meztelen levegő.

    Érzed az esti virágok izgató simogatását?
    (Most lehellik lelkünkbe illatos testüket a rétek.)

    Kezünkben a szerelem édessége csókolózik,
    mikor ujjaink véletlenül összeölelkeznek

    s minden tagom külön megrészegűl,
    ha hosszú-hosszú éjszakáinkra gondolok.

    Pedig már itt van az éj, csak mi nem vettük észre,
    hogy a kémény tetején kidugta borzas fejét a füst;

    újból itt van az éj s csak mi nem vettük észre,
    hogy kíváncsi rózsabimbók nyíltak ki szerelmes nyoszolyánkon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor – Medál

    Úgy szeretem az arcod,
    mint régi-régi lánc
    törődött ékszerét, mit
    magadnak úgy kívánsz,

    hogy csüngjön őrületben
    melldombod közepén
    s kit senki sem szerethet
    többé ahogyan én,

    úgy szeretem a hangod,
    mint összetört tükröt,
    mely rebbenő harangok
    csöndjével elbűvölt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Nézz rám!

    Nézz rám! Fordulj felém,
    Hogy lássam szemedben szemem,
    érints meg, szorítsd meg kezem,
    s mondd, szívedben létezem.

    Nézz rám! Simogasd meg arcom,
    jöjj még közelebb hozzám,
    minden csókom Neked adnám,
    segíts túlélni nehéz harcom!

    Nézz rám! Most csak én
    vagyok itt titokban Veled,
    s megcsókollak, ha megengeded,
    mert vágy lobbant szívem mélyén.

    Nézz rám! Nézz lelkem belsejébe,
    lásd, érezd meg féltett titkait,
    bújj hozzám, hogy csókoljam ajkaid,
    hogy eggyé forrjunk a fekete éjben.

    Nézz rám! Hadd hajoljak ajkadra,
    vad csókkal, forró öleléssel,
    s így szívem összeforr szíveddel
    s nem gondolunk a holnapra.

    Nézz rám! Itt vagyok Veled,
    elsuttogom, hogy nagyon szeretlek,
    és köszönöm, hogy melletted lehetek,
    s szívemben mindig lesz hely Neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Mint még sohasem

    Szeretnélek kibontani
    a hús ruhájából egészen
    s meglesni, új gyönyörűségben
    milyenek tested csontjai.

    Mert egész tested szeretem
    és mind, ami építi kint és bent,
    szeretnék megismerni mindent,
    ami benned oly jó nekem.

    Szeretem a fogaidat
    s az ujjaidat, ízről-ízre,
    csókodban bujdosik az íze
    gerinced csigolyáinak.

    Két lábad futárként hozott,
    csuklóid forogtak, emeltek,
    bordáid kínálták a melled,
    mint az ölelést a karod,

    s ezek a csontok rám hajoltak,
    megszerettek és gyönyörű
    óráknak mindig drága, hű
    szolgái és dajkái voltak:

    hogyne szeretném hát, ami
    csak vagy, s mind, ami láthatatlan,
    ami a külső lét mögött van
    és már isteni rejtelem?

    Szeretnélek kibontani
    s vigyázva összerakni újra,
    aztán, ha van, lelkedbe bújva
    álmodni, mint még sohasem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Most csak

    Most csak melléd fekszem és nézlek,
    de nem szememmel, nézlek a számmal,
    nézlek bőrömmel, kezemmel,
    nézlek kigyúló szempillámmal.

    Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek.
    A föld az eget így betűzi.
    Így tapogatják világtalan fények
    csillagok borzongó betűit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Csodára várva

    Megérint kezed…
    De, tégy valódi csodát!
    Érintsd lelkemet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arthur Rimbaud: Álom, télire

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Télen egy rózsaszín és kékpárnás vagonban
    utazni jössz velem.
    Jó lesz. Őrült öröm. S minden puha sarokban
    csókok fészke pihen.

    Szemed majd behunyod, hogy ne lásd esti békéd
    megrontva az ablakon át
    fintorgó démonok fekete söpredékét
    s fekete farkasok hadát.

    S egyszer csak valami az arcodat kaparja…
    Egy pici csók lesz az, bolond pókként nyakadra
    aláiramodó.
    Hozzám fordulsz: „Keresd!”, s a fejedet lehajtod.
    S üldözni lesz időnk soká a kis bitangot,
    aki – nagy utazó!

    Forrás: Lélektől lélekig