https://verskucko.com

Címke: ítélet

  • Rakovszky Zsuzsa: Fehér-fekete

    Élve dobták a kályhába a patkányt:
    előbb a sistergő, narancsvörös láng
    közt patkány-forma árny, később finom
    rágcsáló-csontozat egy múzeum
    hullámzó tárló-üvege alatt,
    majd az sem. A macska-szaporulat
    fölöslege vízbe, aztán szemétre
    kerül, egy ázott gallér tarka prémje
    darabokban, hamu és hagymahéj közt.

    Közben a nap süt, kék az ég, a fű zöld,
    fényes sörény, és mindez hihetetlen.
    A tetszhalott, fakó gallyak rügyekben
    törnek ki sorra, rangrejtett smaragd
    tavalyi, sárga fű közt, benne a Nap
    fullánkja, dél dől a gyomos telekre,
    nyár lesz, tízmillió káposztalepke
    sodródik seprő szélben, az elhevert gyep
    fölött fehér, tündér atommodellek:
    a pitypangok.

    Minden úgy jó, ahogy van:
    ez a szem nézete. Holott az agyban
    egy végtelen védő- és vádbeszéd
    folyik egyszerre s szortírozza szét
    – melyik ki mellett szól – a képeket.
    Egy csont-jég laboránsnő méreget
    pitypangot itt, patkányt ott. Egy fehér-
    fekete logika – érv-ellenérv –
    őröl, s zsarol, hogy el kell döntenem:
    egész-igen, vagy az egészre: nem.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bari Károly: Az ítélet napján

    Megfagy kürtök torkában
    a rikoltás, a félelem ingeiben
    verejtékezünk, ellopják arcunkat
    tükreinkből, hogy fekete csákós
    bűneink ne találjanak ránk,
    betömetett szájak fuldokló
    rettenete fölmerül szivárványok
    csúcsán: megbicsaklott hitűek
    álmaiban, csattan az ostor,
    rajtunk, akik hét vármegyét
    égettünk porrá virtusból,
    fejünkre emeltük sugarastól
    a Napot, hasbarugdosott anyáink
    ölét parázzsal perzseltük,
    csattan az ostor, bicskával
    megvérzett ujjak szorulnak
    nyakunkra, a csillag-szemű
    koponyák is fölmagasodnak bűneinkbe
    a fák gyökerei közül, ahová elástuk őket,
    igazak szigorú szavai dulakodnak
    halálunkért: ha mertünk bírák lenni,
    vádlottak padjáról se szökjünk meg
    gyáván, szavak győzelme lesz
    koporsószögünk, kürtök torkából
    rézízű rikoltás dördül!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Hervay Gizella: A tanú vallomása

    uraim a vétkes én vagyok
    én éltem úgy mint a vádlott
    minden gondolatát ismerem
    magamnak vallom uraim
    ítéljenek párban el
    tiszta tudattal vállalom
    az őrült vádat

    uraim az őrültek önök

    tízparancsolat fönn
    tízparancsolat lenn

    tízes fönn
    tízes lenn

    kereszt fönn
    kereszt lenn
    keresztet átfúró szeg fönn
    keresztet átfúró szög lenn
    nyitott könyv fönn
    nyitott könyv lenn
    ablakrács fönn
    ablakrács lenn

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Karinthy Frigyes: Méné tekel

    Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
    Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
    Szívedbevésem és füledberágom:
    Rossz volt embernek lenned a világon,
    E korban, melynek mérlege hamis,
    S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
    Délben az ember kísértetett,
    Az éjben sírtak a kísértetek.
    Síratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
    De a gyilkost megint hősnek nevezték.
    A férfi vért ivott s a nő velőt,
    Künt a költő bőgött a bolt előtt.
    Halottra adtak selymet és brokátot,
    Az élő rongyos volt és vért okádott.
    Virággal hintették a síri vermet,
    Az élő künt a hó alatt didergett.
    Hangos szóval esküdtek a koporsón,
    Az élő halkan jajgatott a borsón.
    Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
    Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
    De szembeköpte mesterét a hitvány
    Piszkos rüpők, a szemtelen tanítvány.
    Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
    A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
    De a legszebb és legékesebb
    Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
    Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
    Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
    Tedd most szívedbe és füledbe el –
    Az értelmét majd megtudod, ha kell.
    MÉNÉ TEKEL – ha érted, vagy nem érted,
    Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
    Egykor a sötétben elmondottam dalom,
    Mint lángírás, világít a falon.
    Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
    De élni fognak, hogyha én nem élek
    S lesznek, ha nem leszek.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Ady Endre: Mai próféta átka

    „…A föld rakva vérnek ítéleteivel és a város rakva
    álnoksággal… Békességet keresnek, de nem lészen.
    Egy romlás a másikra jő…”

    (Ezékiel próféta, 7.)

    Alázottnál jobban alázva
    Vizsgálom szívem, izmom, kedvem:
    Hol a próféta őrült láza,
    Mely fölőrjöng, tombol az Égre?
    Hát már az átkoknak is vége?

    Úgy szakadtunk be a Pokolba,
    Mintha korbácsra s térítésre
    Dühünk, hangunk sohse lett volna?
    Öldöklő angyalai az Úrnak
    Soha így meg nem öltek Multat.

    Már nem tudjuk, mit veszítettünk,
    Nem gyilkol új vesztések gondja,
    Dermedett álom minden tettünk
    S minden álmunk egy dermedett tett:
    S vagyunk ördögnél esettebbek.

    Már csúfja minden állatoknak
    Isten híres sarja, az Ember
    S a próféták is csak makognak.
    Még mélyebb Pokol, még több Nincsen: –
    Ezt add, Híres, ezt add, Te Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • C. Houghton – Idézet

    „Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: ILLÉS

    Ez a villám nyoma,
    E szénné égett, bús-fekete rom.
    Az ember önmagának követelte,
    Az Isten azt felelte: „Nem adom.

    Ez itt próféta-fa.
    Nem fogja látni a letarolt erdőt,
    Rábocsátok egy izzó-tüzes felhőt,
    Magamhoz ragadom.”

    Az ember önmagának követelte,
    Az Isten azt felelte: nem adom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: A PÁRT VÁLASZOL

    Ember, hogy ne légy csupaszon,
    erőidre és terveidre
    láthatatlan páncélt terítve
    valaha még védelmet adtak
    neked is a legfőbb hatalmak,
    a hiúság és a haszon.

    Most itt dideregsz csupaszon.
    A hiúság, amért megölted,
    magával vitte az erődet,
    s mert haszna nincs semmi igaznak,
    ami maradt lelkedben, az csak
    az érdektelen szánalom.

    Én is így járok, csupaszon.
    De nekem semmi az igazság:
    járom a nagyobb érdek útját.
    Csak az megváltó, aki használ!
    Te nem mozdulsz? Nem is akarsz már
    segíteni a barmokon?

    Akkor mégse vagy rokonom.
    Te! te kívül vagy a világon!
    Nem is nevetsz a butaságon!
    Nem is lázadsz ellene! – Ember,
    most már tudom, hogy idegennel,
    az undor és az unalom

    magányával vitatkozom!
    Ki kellett volna oltanod rég
    az életedet, s hogy bírod még,
    azért bírod csak bizonyára,
    mert tudásod képmutatása
    eddig megvédett utadon.

    Vigyázz! Készítem ostorom:
    mert gyenge vagy a hitre, tettre,
    mert nem figyelsz az emberekre,
    mert érdektelen vagy, beteg vagy,
    mert igazság vagy, szörnyeteg vagy
    s számodra nem lesz irgalom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Tarts meg magadnak

    Gyulladnak csaló, villanó fények,
    Millió szeme virraszt az éjnek:
    Betűk kattognak, bús szavak fakadnak…
    Tarts meg Magadnak!

    Legyen bár tiéd a világ kincse,
    És utadat virágszirom hintse,
    Ha téged talán mások is akarnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Hullanak könnyek? Rád szakad átok?
    Életed immár sötétnek látod?
    Elsodor vad ár? Felhők szakadnak?
    Tarts meg Magadnak!

    Omlanak sziklák, pusztulnak népek,
    Pusztulnak rosszak, pusztulnak épek,
    Polipkarja van a bűnnek, s a bajnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Sorsod legyen dús vagy elátkozott,
    Napod kelőben vagy leáldozott,
    Fejedre babér hull vagy eltaposnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Kóborló lelkek

    Van lélek, amely fényével beragyog
    zord erdőt, folyókat, az egész életed.

    Szárnyaló gyermek, megfáradt vándor,
    gondjait, titkát halkan osztja meg veled.

    Szikrázó hévvel örökkön élni vágy,
    szava álom és mindig tiszta láng.

    Nem tud bántani, haragja nincs,
    amerre lép, nyomában ott a kincs.

    Van lélek, amely csapongó, szertelen,
    szelíd vagy vad, mégsem árt soha neked.

    Vannak napsugárral átszőtt lelkek is,
    melyek melege átjárja a te szíved is.

    Kik a mosolyuk mögött könnyet ejtenek,
    s halvány csillagon keresnek helyet.

    Vannak lelkek, kik halkan zümmögők,
    nektárt gyűjtenek, s nem tudod, kik ők.

    Van lélek, amely egy láthatatlan kéz,
    ha elesel, fölemel, s többé nem félsz.

    Van lélek, melynek végtelen sikolya
    szívedbe mar és nem enged el soha.

    Van lélek, amely álnok, hitszegő és hazug,
    éget, mint zsarátnok, ha egyszer bajba jut.

    Van lélek, mely éhesen kóborol, s ha enni, inni
    adsz neki, akkor is menekül, mint a farkasok.

    Van lélek, ki a dicsőség mezején
    kardot kirántva győztesen előre tör,

    s nem látja senki: mellén a csillag
    más harcosok vérétől tündököl.

    Ember!
    Te, ki kóbor és gyarló lelkekkel találkozol,
    hibázol, ha gyűlölsz, ítélsz vagy csodálkozol.

    Csak tudnod kell:
    van lélek, amelyben látod az eget,
    s van, amelyben pokol tüze fenyeget,

    van, mely a sötét éjben utat mutatva neked ragyog,
    s van, amely villanó fényével egyetlen csapással
    halálra sújt!

    Forrás: Lélektől lélekig