Címke: jézus

  • Gerzsenyi László: Apu játszott velem

    Apu játszott velem tegnap este
    A fenyőfa alatt, vidám hangulatban.

    Ajándékba kapott villanyvonatomat
    Próbáltuk ki együtt, mint szalad, hogy tolat.

    Éjféltájban már csak mi voltunk fenn ketten,
    S alvás előtt tőle halkan megkérdeztem:

    „Apu mindenkinek van játékvonatja,
    Amilyet én kaptam e szép karácsonyra?”

    Apu elkomorult, választ alig talált,
    S végül e szavakkal oktatta kisfiát:

    „Nagyon kevés gyermek ünnepel úgy, mint te,
    Mert az egész világ nyomorral van tele.

    Sokan ruhátlanok, betegek, éhesek,
    És azt sem tudják, hogy Jézus megszületett.”

    Kis játékaimat szépen elrakodtam,
    Majd a paplan alatt ekképp imádkoztam:

    „Úr Jézus, hozz végre egy olyan ünnepet,
    Amikor játékot kap minden kisgyerek!

    Éppen úgy, mint nálunk, csillog a fenyőfa,
    És mosolygó arccal játszanak alatta.

    Nem gyártanak többé gyilkos fegyvereket,
    Csak ruhát, játékot minden kisgyereknek.

    Minden ember örül, hogy a földre jöttél,
    És hogy e világnak megváltója lettél!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Ismerem

    Ismerem Jézus éjszakáit,
    és a bal lator istentelen magányát.
    A jótett szelíd mezejét, s a merénylő
    elhagyatott, üszkös kezét a tett után.

    És ismerem a bárány vesztét,
    úgy is, mint aki veszkődve topog
    halálos esése előtt,
    és úgy is, mint aki hitével
    a meleg belsőt keresi.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: A judeai helytartó

    Supka Gézának

    Cumae felől bicegve jött az alkony,
    mint kék vitorlák álltak a hegyek
    s ők ketten ültek lenn a sziklaparton
    és bámulták a rozsdamart eget.
    S midőn az est ködöt kevert a kertbe,
    ők csak nézték némán a kék vizet
    s tógájukat fejükre húzták, melyre
    fehér holdat kaszált hat évtized.
    S midőn a kert, mint régi palettáknak
    utolsó zöldje, vén lett és sívár
    s midőn Baiae felett a pineáknak
    fejét az alkony egybefogta már,
    s midőn a Cap Misenumról a május
    narancsszagot hozott a mirtuszokra –
    így szólt az egyik:

                   - „Pontius Pilátus,  

    emlékszel még a régi májusokra?
    Ma harminc éve voltam a vendéged,
    hogy helytartója voltál Judeának:
    bíborban jártál, liktorok kísértek
    és rám üzentél, hogy a kertben várjak.
    Aztán lejöttél és borodat ittad
    s míg homlokunkra szállt a nyár pora,
    zsidók legyeztek s te e népet szidtad,
    mely halni gyáva, élni ostoba;
    e rút népet, mely röhög a Cézáron,
    és nem tűr semmi béklyót, semmi jármot,
    de a keresztfán is vitatkozik,
    e népet, mely semmit sem tud a szépről,
    mely ma elájul egy korbácsütéstől,
    s egy kettőspontért holnap halni kész.

    Aludni mentél. S én még aznap éjjel
    az utcákon bolyongtam szerteszét,
    mocskos lányok közt, kik vad szenvedéllyel
    hívtak magukhoz, míg szennyes, sötét
    sikátorokban, szemét közt, a sárban
    kivert gyermekek, rokkant nagyapák
    hevertek, akik szemük olajában
    hordozták népük roppant bánatát.
    Egy kis lebujba tértem, hol a mécses
    bizonytalan világot szőtt a kétes
    falakra és egy meztelen leányra,
    ki ott táncolt a rojtos szőnyegen.
    Uszálynak lengett mögötte az ámbra-
    illat s fejét unottan dobta hátra,
    mint hogyha húzná nagy, vörös haja,
    s nedves szemét, mint hogyha csókra várna,
    félig lezárta s a lassú, parázna
    táncot oly álmos, barbár kéjjel járta,
    hogy szebbnek tűnt nekem, mint Kleopátra
    s azontúl minden nap megnéztem őt.
    És hangja, amely durva volt és édes,
    megrészegített, míg a kormos mécses
    mellett ültem a néptömeg között,
    és már nem kellett kérlelnem hiába,
    míg egy napon, kifestve, meztelen,
    a langyos judeai éjszakában
    az Olajfák hegyére ment velem.
    Még ott ültünk a cédrusok tövében,
    midőn a dombok közt kikelt a nap,
    és ekkor néztem először a szemébe,
    mely hosszú volt, mint egy datolyamag.

    Ezentúl őt kísértem éjről éjre
    Jeruzsálem sötét kocsmáin át,
    ahol a város fiatalja s véne
    zeneszó mellett itta rossz borát:
    aranyifjak, zsebmetszők, zsoldosok
    között táncolt vörös, megoldozott
    hajával, míg olajos, barna testét
    kopasz írástudók pihegve lesték,
    s mellbimbóját, min vöröslött a festék –
    míg egy napon nyom nélkül elveszett.
    Szolgáim három hónapig keresték
    és én még nagyon sokáig és titokban
    a kocsmákban töltöttem minden estét
    s nyomát kutattam a sikátorokban,
    hírhedt házakban, börtönben, görög
    kerítőnők és leprások között,
    de nem találtam meg vörös haját.
    S aztán, egy év után hallottam róla,
    és azt mesélték: egy ifjú zsidóval
    látták nemrégiben Cezáreában,
    egy megszállott, bolyongó lázadóval,
    ki házról házra járt többedmagával
    és prédikált,
    s kit úgy hívtak: Jézus, a Nazarénus,
    s akit az Olajfák hegyén, a kertek
    mentén elfogtak és keresztre vertek.
    Mivel hírmondó sem maradt utána:
    felelj, Pilátus, emlékszel reája?”

    Pilátus, az emlékek közt keresve
    kezét hallgatva tette homlokára.
    Aztán így szólt:
    – „Jézus, mondod? Jézus, a Nazarénus?
    Nem emlékszem reája.”

    (Budapest, 1935)

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Juhász Gyula: Vízkeresztre

    Jövének távol, boldog Napkeletről
    Három királyok, híres mágusok,
    Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,
    Kiről legenda és jóslat susog.

    Ki született szegényen Betlehemben,
    Kit megöletne Heródes király,
    S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve
    Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

    Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja
    A Kisdedet, ki a jövő királya,
    S a csillagot, mely homlokán ragyog.
    Ő édes, kedves. Bájolón gagyog,
    S egy pintyőkét néz, mely szent szelíden
    A Szűz Mária vállán megpihen…

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Jézuska tiszteletére

    A született Jézus,
    ez igézetes gyermek,
    áldja meg azokat,
    kik a szívünkbe vernek
    mérges szuronyokat.

    Áldassanak bennünk
    a kifeslett vér-rózsák:
    bánat, kín, szenvedés,
    mert Jézus volt a Jóság
    s a nagy, szent türelem.

    Csengessünk csengőkkel,
    szeressünk szeretettel,
    örüljünk, ha sírunk,
    ha ránk tör minden ember
    s ha álul bántatunk.

    A született Jézus
    született így s kívánta,
    hogy ez legyen az üdv:
    minden hívság kihányva
    életünk gömbiből.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Károlyi Amy: Várakozás

    Nem tudok vizen járni
    követ kenyérré változtatni
    halakat megsokasítani
    nem tudok holtat feltámasztani
    ezért arra várok, ki
    tud a vizen járni
    tud követ kenyérré változtatni
    megtöbbezteti a halakat
    és felébreszti a halottakat

    Forrás: Magyar Kurír

  • Juhász Gyula: Az utolsó vacsora

    János a Mester nagy szívén pihen,
    E tiszta szíven, e csöndes sziven
    Pihen, de lelke a holnapra gondol
    S fiatal arca felhős lesz a gondtól.
    Mély hallgatás virraszt az asztalon.
    Az olajfák felől a fuvalom
    Hűsen, szomorún a szobába téved,
    Be fáj ma a szél, az éj és az élet!
    Tamás révedve néz a mécsvilágra,
    Péter zokog és árvább, mint az árva,
    Judás se szól, csak apró szeme villan,
    Remegve érzi: az ő órája itt van!
    Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
    Mély tengerek derűs békéje él benn.
    Az ajka asztali áldást rebeg
    S megszegi az utolsó kenyeret!

    Forrás: Magyar Kurír