Napsugaras legyen ez az új esztendő
Homlokunkra soha ne boruljon felhő
Asztalunkon kenyér két kezünk munkája
Verejtékünk hullott minden darabjára.
Isten után nekünk más pártfogónk nincsen
Kenyérosztó kezed áldja meg az Isten.
Forrás: Lélektől lélekig
Pulyka melle, malac körme,
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?
Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot,
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.
Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.
A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.
Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstbe disznósonkát,
zsebbe csokoládét.
Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.
Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.
Forrás: Szeretem a verseket
Ma láttam az Embert, amint evett.
Derűsen ült aszfalt-rongyok s kövek
szurtos halmán, maga a nyugalom, –
körötte süvöltött a forgalom.
Csak bontó-vasát cövekelte ki
lábtól, nehogy ráhajtson valami
jármű; és szép kényelmesen evett:
kibökte a pasztőrtejes üveg
kartondugóját, majd kést vett elő,
egy zsemlecipót kettészelt, merő
szakértelem volt – semmi pongyola
hirtelenség! – minden mozdulata,
amint leharapott egy falatot,
s mielőtt megrágta volna, ivott
egy kortyot rá, s látszott, hogy szereti
a világot, magát, délidei
ejtőzését, a tejet, kenyeret,
most nem érdekli más, csak a meleg
áram, mely amint rág s kortyolva nyel,
zsigereiben lassan árad el…
Hajdani méltóságok; hétevők,
ceremóniások, csipegetők,
csömörlött ínyencek, ebéd előtt
átöltözők – láttátok volna őt!
Kapkodva evő kákabélűek,
ha tudnátok, hogy tapadt az üveg
szája – óvatosan csókolva rá
fehér körét – a bajusza alá!
Mert szertartás volt, bár táplálkozás,
ez a méltóságos falatozás.
Csöndje: a minden idők kétkezi
munkásainak örök ünnepi
áhítata az élelem előtt,
de fénye, amely az út kövezőt
bepermetezte, s róla a kopár
úttestre is lecsordult; fénye már
a frissen beidegzett érzetek
fürtös áram-dúcából érkezett,
a szokásból: hogy biztos rév a lét.
Hogy holnap is lesz munka és ebéd.
Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
József Attila fordítása
Feketéllőn hóban, homályban,
a pince fénylő ablakában,
faruk kerek,
öt kicsi térden leskelődve
nézi, hogy készít a Pék szőke,
nagy kenyeret.
Látják nagy, fehér karját, éppen
szakít egyet a szürke pépen
s láng-lukba tol.
Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
A kövér mosolyú Pék régi
nótát dudol.
Az ölmeleg, piros luk mellett
kuporognak, hol száll a szellet,
egy se mozog.
Majd mikor lakomára készen
a cipót kiveszik a résen
s a füstfogott
gerendák alatt a befröcskölt
a cipók fölzengenek s a prücskök
a padlaton,
hogy életet lehell e langy luk –
lelküket elbűvölik rongyuk
alatt nagyon.
Úgy érzik, igen-igen élnek,
a zúzos Jézuskák, szegények,
mind, amikor
bedörmögnek a résen s rózsás
állat-orrocskájuk a vasrács
rudjára forr,
midőn úgy sírnak, mint a barmok
s úgy görnyednek a megnyílt csarnok
fényeinél,
hogy mindnek szétreped nadrágja
s kilógó ingüket babrálja
a téli szél.
Forrás: Szeretem a verseket
