Címke: kenyér

  • Népdal

    Napsugaras legyen ez az új esztendő
    Homlokunkra soha ne boruljon felhő
    Asztalunkon kenyér két kezünk munkája
    Verejtékünk hullott minden darabjára.

    Isten után nekünk más pártfogónk nincsen
    Kenyérosztó kezed áldja meg az Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Újévi jókívánságok

    Pulyka melle, malac körme,
    liba lába, csőre –
    Mit kívánjak mindnyájunknak
    az új esztendőre?

    Tiszta ötös bizonyítványt,
    tiszta nyakat, mancsot,
    nyárra labdát, fürdőruhát,
    télre jó bakancsot.

    Tavaszra sok rigófüttyöt,
    hóvirág harangját,
    őszre fehér új kenyeret,
    diót, szőlőt, almát.

    A fiúknak pléh harisnyát,
    ördögbőr nadrágot,
    a lányoknak tűt és cérnát,
    ha mégis kivásott.

    Hétköznapra erőt, munkát,
    ünnepre parádét,
    kéményfüstbe disznósonkát,
    zsebbe csokoládét.

    Trombitázó, harsonázó,
    gurgulázó gégét,
    vedd az éneket a szádba,
    ne ceruza végét.

    Teljék be a kívánságunk,
    mint vízzel a teknő,
    mint negyvennyolc kecske lába
    százkilencvenkettő.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Garai Gábor – Evés

    Ma láttam az Embert, amint evett.
    Derűsen ült aszfalt-rongyok s kövek
    szurtos halmán, maga a nyugalom, –
    körötte süvöltött a forgalom.
    Csak bontó-vasát cövekelte ki
    lábtól, nehogy ráhajtson valami
    jármű; és szép kényelmesen evett:
    kibökte a pasztőrtejes üveg
    kartondugóját, majd kést vett elő,
    egy zsemlecipót kettészelt, merő
    szakértelem volt – semmi pongyola
    hirtelenség! – minden mozdulata,
    amint leharapott egy falatot,
    s mielőtt megrágta volna, ivott
    egy kortyot rá, s látszott, hogy szereti
    a világot, magát, délidei
    ejtőzését, a tejet, kenyeret,
    most nem érdekli más, csak a meleg
    áram, mely amint rág s kortyolva nyel,
    zsigereiben lassan árad el…

    Hajdani méltóságok; hétevők,
    ceremóniások, csipegetők,
    csömörlött ínyencek, ebéd előtt
    átöltözők – láttátok volna őt!
    Kapkodva evő kákabélűek,
    ha tudnátok, hogy tapadt az üveg
    szája – óvatosan csókolva rá
    fehér körét – a bajusza alá!

    Mert szertartás volt, bár táplálkozás,
    ez a méltóságos falatozás.
    Csöndje: a minden idők kétkezi
    munkásainak örök ünnepi
    áhítata az élelem előtt,
    de fénye, amely az út kövezőt
    bepermetezte, s róla a kopár
    úttestre is lecsordult; fénye már
    a frissen beidegzett érzetek
    fürtös áram-dúcából érkezett,
    a szokásból: hogy biztos rév a lét.
    Hogy holnap is lesz munka és ebéd.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Arthur Rimbaud – A meghökkentek

    József Attila fordítása

    Feketéllőn hóban, homályban,
    a pince fénylő ablakában,
    faruk kerek,
    öt kicsi térden leskelődve
    nézi, hogy készít a Pék szőke,
    nagy kenyeret.

    Látják nagy, fehér karját, éppen
    szakít egyet a szürke pépen
    s láng-lukba tol.
    Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
    A kövér mosolyú Pék régi
    nótát dudol.

    Az ölmeleg, piros luk mellett
    kuporognak, hol száll a szellet,
    egy se mozog.
    Majd mikor lakomára készen
    a cipót kiveszik a résen
    s a füstfogott

    gerendák alatt a befröcskölt
    a cipók fölzengenek s a prücskök
    a padlaton,
    hogy életet lehell e langy luk –
    lelküket elbűvölik rongyuk
    alatt nagyon.

    Úgy érzik, igen-igen élnek,
    a zúzos Jézuskák, szegények,
    mind, amikor
    bedörmögnek a résen s rózsás
    állat-orrocskájuk a vasrács
    rudjára forr,

    midőn úgy sírnak, mint a barmok
    s úgy görnyednek a megnyílt csarnok
    fényeinél,
    hogy mindnek szétreped nadrágja
    s kilógó ingüket babrálja
    a téli szél.

    Forrás: Szeretem a verseket