https://verskucko.com

Címke: közelség

  • Körmendi László: Senkiért vagyok

    Senkiért vagyok és mégis valakiért.
    Annyira szeretném, ha szeretnél bármiért!
    Ha megcsodálnál, ahogy a csillagot…
    Az messze van! Messze!
    De én most itt vagyok!

    Fonj be a csendeddel, mint őszi délután
    lehulló levelek a földet kicsit bután.
    Legyél rajtam szín, legyél harmatfogó
    legéltetőbb kincsem, a legszentebb takaró!

    Bújjúnk a melegbe, míg megdermed a világ!
    Meneküljünk mélyre! Így vigyázzak rád!
    És tavasszal, ha megint roppannak az egek,
    akkor engedj csak el!
    Akkor majd elmegyek.

    Mert senkiért vagyok itt és mégis valakiért.
    És annyira szeretném, ha szeretnél bármiért!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hans Lodeizen: Figyelj: Mikor még vele…

    figyelj:

    mikor még vele
    éltem és a világot együtt
    alkottuk, összeszőve, felfejtve
    mikor még nálam volt a szeme
    és hófehér keze
    akkor megáldottam a havat
    és az esőben nevettem.

    mikor a délutánokat szobájában
    töltöttem és a testében
    járkáltam vagy leültem, könyvet
    olvastam vagy aludtam, mikor ismertem
    fülében az utat és behajóztam szemének
    folyóján mikor kezével
    játszottam és átsuhantam az ajkán
    olyankor gyakran jöttem szembe önmagammal,
    nevetve, sírva vagy mondva dolgokat,
    de,

    az ősz beköszöntével ő elment
    most én sem vagyok már mert vele mentem
    kezének kezet adtam
    szemében ottmaradtam
    fülében elakadtam
    testében eltévedtem
    testében megfulladtam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Sötétedik

    Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna
    – becsukja szemét –, de csak magába mélyed
    az ég és a folyó, úgy néz napjára vissza,
    mint ahogy én szoktalak magamban nézni Téged,

    mikor már este van, s megmosakodtam
    – megmosdattál szemedben, s az emberek, a könyvek
    mindennapos szutykát számról letörölted.
    Megfürösztötted homlokom a hajadban.

    Mikor már este van, s nem tudok, akarok
    csak behunyt lélekkel ülni, s hallgatni, hogyan roppan
    a fatörzseken a kéreg, s találgatni, hogy
    a bőröm vagy a fa háncsa reccsen hangosabban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Tegezés

    A hajad, a kezed, a lábad, a szoknyád,
    A szemed, az álmod, a fogad, a nyelved,
    A körmöd, a blúzod, a pettyes kabátod,
    Szempillád, szájad, sértett nevetésed,
    A kölnid, a cipőd, a melled, a csókod,
    Unalmad, bánatod, mosolyod, magányod,
    Életem, életed, halálom, halálod.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: Kívánságaim

    Mosolyogj az égre, hogy a nap sugarában megláthassalak…
    Nevess a szélbe, hogy amikor arcomhoz ér megérezhesselek…
    …és gondolj rám, hogy érzéseink találkozhassanak….

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Egy szenvedély anatómiája

    HAMLET: „…mely dolgokat, uram, bár magam is
    rettentően és roppantul meghiszek,
    mégis úgy tartom, nem becsület így
    papírra tenni:”

    Gyere
    közel, közelebb,
    még közelebb, kérlek, még, még,
    egészen közel, tapadóan-egészen!
    — Én akarlak eltaszítani.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Baranyi Ferenc: Küszöbön

    Akihez soha nem futott nő
    karját kitáró repeséssel,
    az még soha nem érkezett meg,
    csak megjött, mint az álom éjjel;
    akihez nem szaladt, ki várt rá,
    amikor a küszöbön feltűnt –
    nem érzi, hogy nincs egyedül, csak
    azt érzi, hogy magány megszűnt.

    … Repültél hozzám s felborultak
    a székek szinte körülötted,
    a tárgyak józan sorfalát szép
    suhanásoddal szétsöpörted,
    jöttem, dobolt a lázas express,
    a szívverésem nem kevésbé,
    s elémfutásoddal avattad
    betoppanásom érkezéssé,
    jöttem száz mérföldön keresztül,
    de az a két vagy három méter –
    amit utamból visszaadtál –
    mérföldek ezreivel ért fel,
    az a táv, az a semmi-pálya
    amivel megrövidítetted
    utam hozzád, az méri hosszát
    lemérhetetlen közelednek.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Váci Mihály: Szeretném

    Szeretném egyszer elfeledni Véled,
    amit Te juttattál eszembe;
    s érezni forró közelséged,
    amely elér a Végtelenbe.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Ágai Ágnes: Amikor nem vagy itt

    Amikor nem vagy itt: fázom,
    és belebújok a köpenyedbe,
    magamba szívom a dohány
    és borotvahab szagát,
    kinyitom az aktatáskádat,
    kezembe veszem a tollat,
    és a jegyzetfüzetet,
    aztán lefekszem az ágyba,
    és testednek helyet szorítok,
    leoltom a villanyt,
    végiggondolom milyen is volt
    a veled előtti korszak:
    várakozás valami
    biztos bizonytalanra,
    arra, hogy jössz,
    és hogyha elmész,
    én fázni fogok,
    és belebújok a köpenyedbe,
    magamba szívom a dohány
    és borotvahab szagát,
    kinyitom az aktatáskádat,…

    Tehát a tárgyak?
    Vagy a tárgyakban rekedt mozdulatok?
    Kesztyűdben ujjad hív,
    sáladon a kockák felnevetnek.
    Amikor nem vagy itt,
    olyan töményen vagy velem,
    hogy átforrósodom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Áldottak az éjszakák

    A nappalok s a fény merev
    formákba öntenek.
    Külön vagyunk, határaink
    tiszták, nincs senkinek

    velünk érintkezése. Mint
    a sürgönypóznák, hogyha a
    drótjuk szakadt, nem küldenek
    s nem kapnak tétova

    jelzéseket a tág világ
    felé s felől. – Csak száz s nehány
    kilométerre vagy, de ha
    ezerre lennél vagy nehány

    méterre, mindegy volna, mert
    erős a fény és visszatart;
    és nem jöhet közel
    a messzi part. –

    A nappalok s a fény merev
    formákba öntenek,
    de áldottak az éjszakák:
    lágy kapcsoló-közeg

    a dús sötét. Az ég meleg
    és roppant nagy kosár,
    és minket, mint ma-kelt
    csibéket összezár

    pihés ölén. A sürgöny-
    póznának számtalan
    új drótja nő, és érzem:
    már nem vagyok magam.

    S határát vesztett testem
    és tested szétterül
    a sűrű légbe, s itt vagy
    a bőrömön belül.

    Forrás: Lélektől lélekig