Címke: krisztus

  • Ady Endre: Egy megíratlan naplóból

    dec. 25.

    Itt jött rám a Karácsony,
    Rám, a kesely arcú pogányra,
    Itt jött rám a Karácsony,
    Gyermekségem falujában
    S azt hitte, hogy megtérít,
    Hogy szépen visszaingat.

    dec. 26.

    Talán-talán jobb volna
    Mégiscsak visszaesni,
    Betegen is a Krisztust,
    A régi Krisztust keresni.
    Talán-talán jobb volna,
    Mint lelkem keserülni:
    Krisztus előtt, templomban,
    Úgy, miként régen, leülni.
    Talán-talán jobb volna
    Most a faluban, itten,
    Fájó haraggal szólni:
    Hajh, mégiscsak élsz te, Isten.

    dec. 27.

    Ez már nem is Karácsony
    S kinek mi köze hozzá,
    Embernek vagy Istennek,
    Hogy én mint fogok élni,
    Vagy én mint fogok halni?

    Békesség az Istennek,
    Békesség az embernek,
    Békesség a halálnak,
    Békesség mindeneknek,

    De nékem

    Maradjon a háborúság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Ének karácsony ünnepén

    Ma a bilincses millióknak
    Éhnyavalyás, kínos élete gyászol
    S újra megátkoz téged,
    Csalárd legenda, betlehemi jászol,
    Hazug fölkentség, ál szeretet.

    Ma sem hiszünk a pásztoroknak,
    Sem a prémbundás, víg örvendezőknek,
    Sem a vezér-csillagnak,
    Csupán mi saját, szomorú erőnknek,
    Mely megfeszíttetett igazán.

    Ma a sírokat bontogatjuk
    S minden léptünknél átok-sírok nyílnak,
    Melyekbe, hajh, becsalta
    Hazug fénnyel a betlehemi csillag
    A Szeretet hiszékenyeit.

    Ma hóhéraink Jézusához
    Hallelujázni nem vihetnek minket,
    Megmutatjuk egymásnak
    Gyűlölet-szító, nehéz sebeinket
    S bosszura hívjuk a szíveink.

    Ma bús fejünk álomra hajtván,
    Enyhet álmodunk: piros bosszú népe
    Kél iszonyú rajban
    S lép a Krisztus-hydra ezer fejére,
    Megfizetni vad századokért.

    Ma is Gyülöletet ünneplünk,
    Miként tegnap, holnap és újra-újra,
    Gyülöletet és Harcot,
    Míg új Karácsony jelét ki nem gyujtja
    Az egész Földön a mi szivünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Ember, állat

    Egy lovat vert egy ember a Tiszánál,
    Szelíd sömlyék közt, borús ég alatt.
    Szegény, vert állat nyerített s a száján
    A hab fehérlett és a gondolat
    Az ember vak agyában csak derengett.
    Szegény vak ember, míg te egyre verted
    Szegény lovat, én sírtam tehetetlen
    S az égre, földre néztem és kerestem
    Az Istent, aki jó, aki hatalmas,
    A megváltásra gondoltam. Kereszten
    Halt Krisztus. S győz az ostor, dárda, kardvas.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Karácsony-est

    Angyal zenéje, gyertyafény –
    kincses kezem hogy lett szegény?

    Nem adhattam ma semmi mást,
    csak jó, meleg simogatást.

    Mi győzött érdességemen?
    Mitől csókolhat úgy kezem?

    Simogatást mitől tanult?
    Erembe Krisztus vére hullt?

    Szemembe Krisztus-könny szökött? –
    kinyúló kézzel kérdezem.

    Áldott vagy a kezek között,
    karácsonyi koldus-kezem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Babits Mihály: Eucharistia

    Az Úr nem ment el, itt maradt.
    Őbelőle táplálkozunk.
    Óh különös, szent, nagy titok!
    Az Istent esszük, mint az ős
    törzsek borzongó lagzikon
    ették-itták királyaik
    húsát-vérét, hogy óriás
    halott királyok ereje
    szállna mellükbe – de a mi
    királyunk, Krisztus, nem halott!
    A mi királyunk eleven!
    A gyenge bárány nem totem.
    A Megváltó nem törzsvezér.
    Ereje több, ereje más:
    ő óriásabb óriás!
    ki két karjával általér
    minden családot s törzseket.
    Egyik karja az igazság,
    másik karja a Szeretet…

    Mit ér nekünk a Test, a Vér,
    ha szellemében szellemünk
    nem részes és úgy vesszük Őt
    magunkhoz, mint ama vadak
    a tetemet vagy totemet?
    Áradj belénk hát, óh örök
    igazság és szent szeretet!
    Oldozd meg a bilincseket
    amikkel törzs és vér leköt,
    hogy szellem és ne hús tegyen
    magyarrá, s nőjünk ég felé,
    testvér-népek közt, mint a fák,
    kiket mennyből táplál a Nap.

    Forrás: Magyar Kurír