https://verskucko.com

Címke: látszat és valóság

  • Gottfried Keller: Látszat és valóság

    Nem értem néha, s kérdezem magamban:
    Megállt az óra? Áll az év, a kor?
    Forrong a mély – de a színe mozdulatlan,
    és hang se, nesz se kél a jég alól.
    Magasztaltad már újév jöttekor
    a szép jövőt beszédes hangulatban?
    S görögve jő, s egyszerre rád omol,
    és visszadob. – S elnyel megint a katlan.

    De akkor is remélek egyre, hogyha
    még újra éj jön s újra éj az éjre,
    átfázom, átvirrasztom álmodozva.
    Haragvó víznek habzik, reng a mélye,
    s a fény az éjt egyszer csak átragyogja,
    s nézd: lángol már a fellegek szegélye.

    (Lator László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig – Gottfried Keller versei

  • Virág Benedek – A kalitkába zárt madárról

    Szabad teremtmény, kis Madár!
    Melly kéz, kegyetlen kéz, fogott el!
    Tudom: sohajtasz sorsodon,
    S várod naponként a szerencsét;
    Még alszik a Hajnal, s te már
    Vered kalitkád szárnyaiddal.
    Oh mondd ki nékem, kis Madár!
    Örülsz-e vagy nem álmaidnak?

    Ha hallja gazdád éneked,
    Gondolja: hálálod kölessét.
    Nem vélem én azt, s nem hiszem;
    Te átkokat zenegsz fejére.
    Ha látja, hogy bé van fejed
    Szárnyadba dugva, s csendesen vagy:
    Azt mondja: már megfáradott
    S elnyúgodott az én Madárkám.

    Nem! Nem! Te bús óráidat
    Bánkodva számlálod magadban,
    S hogy jobb reményed nem lehet,
    Utálod a napnak világát.
    Ha vagy veréb hozzád röpül,
    S akar kicsípni étkeidből,
    S te addig állasz ellene,
    Míg messze tőled el nem űzted;

    A gazda rátok néz, nevet,
    S örül az ártatlan csatának;
    Nem tudja, hogy barátja vagy
    Annak, kit elversz a veszélytől.
    Ha csípkeded rostélyidat,
    Vagy ujjait tréfás uradnak;
    Azt véli, hogy játszol vele,
    S hogy elfelejtetted, mi voltál.

    Én azt hiszem, hogy mérgedet
    Szívére kívánod kiadni.

    Forrás: Lélektől lélekig