Hát mégis megvagy
a láb belesüpped
a magra kész nedves talajba
gyengéd vagy és jó
nem vártalak
ebben a városban, mely oly dermedt, mint kezed
amit szeretetlen emelsz imára
de itt vagy mégis
arcom belefürösztöm
a virágzó meggyfa zsenge ágabogába
fénnyel öntöd el homályos testemet
az izzadságcsöppek sósak, mint az óceán
lélegzeteddel számolod a forró időt
a vér csendünket, mint kendőt tépi szét
de megvagy mégis
hisz megtaláltalak ebben a hidak
karjaitól leláncolt városban
ne tarts fájdalomtól
amit belém vetettél
maradjon csak néma a völgy
s a lombtalan, a mozdulatlan fák
a titkos fészkek, melyekben nincs madár
se fájdalom
ne félj
valamit hozok
amitől felzengenek majd
mind a tél dérlepte húrjai
Fordította Gömöri György
Forrás: Lélektől lélekig
