https://verskucko.com

Címke: Lesznai Anna

  • Lesznai Anna: Szerelmes vers

    Hiába, hiába mondom: “Lesznai Anna
    több szerelmes verset nem ír”,
    minden papír bűvölve titkos írással,
    s ha örömmel vagy sírással rácsöppen kezem,
    felgyullad rajta a te képed mása.
    Néha haragszom hogy az egész mindenség
    számomra egy csók gyűrűjébe szorult,
    hisz valaha tágléptű, bátor vándor voltam,
    utam mindenik fája más-más színnel borult rám.
    De lám, sorsom seregei mind hozzád boldogultak,
    mint a szentek kik az Úr arcát pillantva megvakultak.
    Büntetés ez – vagy megváltó csoda,
    nem tudom – de tudom, te viszel el oda
    hová az egy-utam elküldetett.
    Mert kezem és kezed közt nincs hézag ha érintesz,
    én mindig tudom mit akarsz ha intesz,
    mert eleven élet, nem holt határ jár köztünk.
    Két boldog meteor olyan édesded összeütköztünk
    hogy egybeolvadván, helyreütöttük az ős bűnt,
    az elszakadást.
    Igaz – nem mást – csak szegény magunkat tüzeltük egybe,
    de ki tudhassa, az ilyen kis szerelmi zsarátnok melegén
    nem ége-e el egy nagy rőzse ősi átok!
    S itt is, ott is, fűben, fában, csillagban, szívben
    felcsillannak boldog barátok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Ittfeledt holmi

    Aznap is így lesz: bezárul az ajtó
    – utánad nézni már ma sem merek –
    de aznap nem várlak haza ebéddel,
    jó puha ágyat néked nem vetek.

    Lelkem abroszán elfakul a rózsa,
    örömet sose tálalhat neked,
    nem leszel kisfiam, se kedvesem,
    nem leszek többé anyád, kedvesed.

    Üres a szoba, már nem mi szobánk,
    ittfeledt szegény tárgyak visszasírnak.
    Bánatos testem hova csukjam el?
    Rozoga lábú napok el nem bírnak.

    Mi lesz velünk – kitől kérdezhetem?
    Kívüled nincsen kitől kérdenem.
    Hol sírhassak, ha nem a térdeden,
    ki gyógyítson, ha te leszel sebem!

    Neszt hallottam… talánha hazatértél!
    Üldöző hangok kísértgetve járnak…

    …Egy pár sámfa, gyűrt keszkenő, egy plajbász
    egy törött senki-semmi hazavárnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Gergely Tibornak

    [1918 után]

    Drága jó Gergem, édes jó Gergem, ma egész nap rátarti voltam. Leveleztem, írtam, filozófiai smoncákat délután Salvendynél. Nem akartam neked ismét írni: mert tőled vártam volna második levelem előtt hírt – és mert nem tudtam pontosan, mit írjak – és mert nem akartalak érzelmi iratokkal terhelni. De este a felolvasáson (Götz, Lili közt ülve) Raguza képedet néztem két órán keresztül: percenkint szebb lett, és benne volt, hallatlan festői szépségen keresztül raguzai boldogságom emléke. Akkor így megújhodtam: hogy dupla örömem tellett benned és abban, hogy bennem milyen újjászületési képesség van. –

    Ma, távol tőled térben – oly élesen szép lett a kép, hogy fájt. Fájva jöttem ki belőle. – Valami élesen éreztem ismét, hogy különb vagy nálam mint művész (ami jó! és jóleső!) – és túl fogsz tán nőni szívemen is. (Kevésbé jóleső.)

    – Tehát mégis érzelmiek! –

    – Édesem, elutazás előtt olyan szépen néztél rám: de tudod, illetve tudnunk kell: hogy az a nézés nem kötelez semmire. – Állom, amit ősszel mondtam, ha néha elfeledtem is: Berlin után mondod nekem, hogy minden a régiben van-e, vagy sem. Négy hét rövid idő – de hosszú, ha egyedül van az ember, és ráér szembenézni önnön lelkével, egy nehéz meleg asszonyanyukai közelség nélkül. –

    Este anyáddal bepaszpartúztuk a Hagenbund holmit – a tiéd mind jól néz ki – csak az ökrösszekér rámája csúf. Nem rontja a rajzot – csak mint iparművészeti remek csúf ráma. Enyémek: a „Dorfplatz” szép, a „Szoba” ma nem elégít ki. Szeretnék délutánonként aktot rajzolni. Nagyon csalódott vagyok, hogy távozásod óta nem írtam verset. Úgy látszik, mégis „nem vagyunk veszekedő hangulatban!” – Szeretnék állatokat is rajzolni, de Breughelek is kellenek még, a tánckép most nem tetszik. Holnap sok futkosást szándékoznék: Hagenbund, Sherb – és Idát kéne megnézni. Shön ma lemondott – reumás szegény jó barát. Ha hétfőig nem jön fel, szeretném keresni. Oly jó fiú.

    Nem írok ma többet. Gondolatban veled. Nagyon várok, adja a jó Isten, jó hírt.
    Egyébként hála a jó Istennek, Isten áldáskákkal eléggé rendben ölelünk!

    Amálod!
    A jó Isten velünk!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Halk kérés

    Szerelmesem, ma el ne hagyj.
    Fáradt ma csókot ringató karom;
    És mellyel sebes szívem takarom,
    Hogy meg ne lássad sok szavad nyomát,
    Bágyadt kezem ma ölembe hanyatlott.

    Szerelmesem, csak ma ne menj.
    Elült a vágyam és hívón utánad
    Nem nyithatom ma ellankadt pillámat.
    Könnyharmat nélkül kemény lesz az út,
    Mely kedvesedtől elvezessen téged.

    Kérlellek, mint kérne anyád:
    “Szebb időben tartsad utazásod,
    Ne indulj ma – sötét az éj – látod.
    Szívem mécsén ma fogytán az olaj.
    Nem vethet fényt távozó utadra!

    Nem lelnél vissza, ha majd visszavágyol.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Dédanyám

    Ösmeretlen temetőben sok idő járt el feletted.
    Emléket sem hagytál reám – dédanyám, rég elfeledtek.
    Merre laktál, milyen voltál? Csak azt tudom én terólad,
    Hogy éltedet hegyek mögött, fehérfalú házban róttad!

    Talán boltosasszony voltál, nyirkos, sötét, kicsiny boltban
    Éldegéltél liszt közt, bors közt, pántlikák közt, füstben, porban.
    Házatokban, mint rendesen, korcsma is volt a bolt mellett,
    Két kezednek, szorgos kéznek bizony sürögnie kellett,
    Kenyeret kért a sok gyermek, altattad a legkisebbet.
    Bölcs számítás a kis boltban, a korcsmában víg szó kellett.

    Élted így telt, sok nehéz nap, munka közt és gondban éltél.
    Álmaid tán nem is voltak, szerelemre rá sem értél.
    Terólad nem regél senki, örökséget rám nem hagytál
    Egyebet, mint a sok álmot, amiket elmulasztottál.

    Sötét, nyirkos, kicsiny boltban, a szívednek rejtekében
    Édes öntudatlan álmok összegyűltek csendben, szépen.
    Illatos szerelmi vágyat, amely tán lelkedbe’ támadt,
    Elzártad az ünneplőddel – “jó lesz majd az unokámnak”.

    És én, késő unokája ösmeretlen dédanyámnak,
    Örökségül örököltem régi álmot, régi vágyat;
    Rég elfeledt tavaszoknak rózsafája nyit szivemben,
    Ösmeretlen dédanyáknak ifjúsága ébred bennem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Lesznai Anna: Szerelmes varázs

    Mondják, sebek fennen sírnak:
    Ám mi ketten
    Réges-régen
    Szembe nézünk
    Egymást látjuk.

    Mondják, utcák ágaskodnak:
    Egymást látjuk
    Szűz sötétben
    Tudom, intesz,
    Izzó érrel
    Összeérünk.

    Mondják, mi is elszakadjunk:
    Összeérünk,
    Kezed alatt
    Szívem dobban.
    Bizton búvó
    Keblem felett
    Sejtem szárnyad.

    Mondom, tudd meg, mind hiába:
    Szárnyad sejtem
    Nyugtod rejtem
    Feles feled,
    Szemem horgát
    Nem felejtem
    El nem ejtem.

    Mondjuk ketten: mind hiába:
    El nem ejtjük
    Szemünk horgát
    Feles szívünk
    Szárnyak hordják.
    Összeérünk
    Egy a vérünk
    Szűz sötétben
    Öröklétben
    Egymást látjuk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Egyszerű dal

    Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
    A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
    Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.

    Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
    A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
    Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.

    Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
    Ő alszik és hűvös, de viselős izzó kehellyel.
    Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.

    Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
    Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.
    Köztük megállok, hajamban játszik a nap.

    Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,
    Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.
    Ki holnapom hordja, én is azé leszek.

    Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
    Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.
    Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.

    Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
    Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
    Ott játszik csókom minden sugár nyomán.

    Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket
    Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.
    Jaj, tudni szólni szemérmes szívnek nehéz.

    Ha el akarsz hagyni, házunk kapuját tedd be,
    Léptednek nyomán arannyal porzik az út.
    Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Ébredés

    Éltem aluvó asszonyéltemet
    Testem nem volt más: minden nyarak teste,
    Hajam a fáknak kusza lombja volt,
    Szívem a nappal leáldozott este.

    És nem volt más álomra nyílt szemem
    – Hiába hajlott ködfejtő betűkre –
    Mint minden víznek és minden egeknek
    Egymásba mélyedt magalátó tükre.

    Bús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
    November hóban őszi pára ült meg.
    Mindenik maggal kipergett az éltem
    És lenge lelkem lebegett a szélben.

    – Te eljöttél és kiváltottál engem,
    Te csudahántó megváltó szerelmem.
    Hogy gyökeret vert tebenned a lelkem
    Én fölsikoltva önmagamra leltem.

    Az én karom reszket ölelve téged,
    Az én szívemre verődik beszéded:
    …Sebzett lelkem a nyarakból kiválott
    Most talpig saját fájdalomban állok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Tudom, hogy vagy

    Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
    Állok az esőszagú kertközépen
    És kinyújtom két áldott, dús karom
    Tudom, hogy vagy: tudom, hogy élek.

    Nem kereslek, és mámort nem remélek
    Tudom, hogy vagy: és megállok az éjben.
    A lombos kertnek minden szála rebben
    És elmerül tengernyi tárt szívemben
    Tudom, hogy vagy: és nincs többé a kert.

    Az ég boltja csillagfénnyel kevert,
    Tudom, hogy vagy: s a halk csillagok gyülnek,
    Szerelmem fáján virágként megülnek
    Dalos virágok dús szerelmem fáján
    Tudom, hogy vagy: és elhalkul az éj.
    Nincs fény többé az égi mezők táján,
    Testem fénylik, mert vágyad pihent rajtam
    Tudom, hogy vagy: s nincsenek csillagok.

    Belém vésődött csókod nyoma, ajkam,
    Karom sem más, csak bontott ölelésed,
    A föld sem más, csak hely, amelyen álltál.
    Tudom, hogy vagy: és beléd ömlik minden
    Gazdag tejútja a százkeblű létnek.

    És utolsónak bevonulok én is –
    Hála néked, hogy nem kell lennem nékem
    Én édes, áldott, boldog megszűnésem,
    Nem kell lennem többé: te vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Találkozás

    Alig mondott szavak nyomában
    Mosolyba olvad puha szánk,
    Áhitatos lágy a beszédünk.
    Kemény holnap nem les reánk.

    Kéz kéz mellett virágot tépünk,
    Egy ütembe símul a léptünk.
    Induláskor szép csendben várunk,
    Rövid az út, mit együtt járunk.

    Nem bánt fájóbb gyönyör reménye,
    Múló súrlódást megbocsátunk.
    Békít a csók, mely sohsem érik,
    S búcsúmagvú találkozásunk.

    Forrás: Lélektől lélekig