Címke: Liebe Attila

  • Liebe Attila: Játssz el egy dalt

    Amikor nem simogatnak a napsugarak,
    mert lustábban kel fel a Nap,
    amikor nem hallatszik tücsök-hegedű,
    mert fakóbban zöldell a fű:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van.

    Amikor nem csengetnek rád a barátok,
    mert kihűltek már a régi álmok,
    amikor ürességtől hideg az ágyad,
    mert ellustultak benned a vágyak:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van.

    Amikor hiába vársz egy őszinte szóra,
    mert por rakódott rá a jóra,
    amikor eleged van magad körül mindenből,
    mert csak a neheze jut az életből:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van.

    Amikor már csak feledés az élet,
    s nem férnek bele lázadó remények,
    mikor mindenki mást mond, mint amit gondol,
    s lelkedben a meg nem értés tombol:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Amikor nem nézel körbe, mert körbenézni fáj,
    mert fáradt, sápadt s kiégett a táj,
    amikor nem férsz bele abba a körbe,
    ahonnan rád néznek utálva s röhögve:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Amikor csak vagy, mintha nem is lennél,
    s már reggel az esti gondokkal keltél,
    amikor már nem emlékszel arra a napra,
    mikor feltettél mindent egy elátkozott lapra:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Amikor igaznak festi arcát a hazugság,
    szégyenlő szemüket az égiek is lehunyják,
    amikor hűvös fuvallattal készül a vihar,
    testedből, lelkedből minden érzést kicsavar:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Amikor ostoba törvények ostora ver nyakon,
    elítélnek s megítélnek gőgösen s vakon,
    amikor magadra maradsz a magad igazával,
    s nem rendelkezel már sem házzal, sem hazával:
    játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    segít elfeledni, hogy valahol baj van…

    Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
    játszd azt, hogy te is benne vagy a dalban,
    játszd azt, hogy mosolyogsz s nem érdekel semmi,
    játszd, hogy érdemes minden nap embernek lenni.

    Játssz koldust vagy királyfit,
    játszd, hogy nem ördög, de Isten irányít,
    játszd, hogy piros fákon fehér levelek közt zöld virág nyílik,
    játszd, hogy fárad az Isten, de még bízik,
    játszd, hogy jobb lesz, játszd, hogy szebb lesz,
    játszd, hogy még lesz…

    Játssz el egy dalt – csak úgy csendben magadnak,
    játszd azt, hogy a dolgok rendesen haladnak!

    Forrás: Facebook

  • Liebe Attila: Én még merek nevetni

    Én még merek nevetni.
    Célokat keresni,
    szeretni,
    hinni,
    s boldognak lenni.

    Még ha a célt el is dugják előlem,
    s kinevetnek keményen,
    bolondnak nézve,
    aki nem illik be a képbe,
    mert a tükör mást mutat,
    más utakat,
    más érvényesülést,
    más emberré lényegülést,
    akkor sem tudok mást tenni,
    csak nevetni:
    rajtuk nevetni.

    Mert én még tudok nevetni.
    Amikor megaláznak,
    amikor gyalázat
    kiséri lépteim,
    amikor kérdéseim
    porba hullnak,
    s a múltnak
    csak büntető az ereje,
    mert vele vagy nélküle
    nincs semmi értelme
    a másként gondolkodásnak,
    a világot megváltásnak,
    én még akkor is tudok nevetni.

    Merek nevetni
    az ostoba gőgön,
    azon, aki hőzöng,
    hogy ő a legjobb magyar,
    aki csak jót akar,
    aki mindent megtesz értünk,
    változtat azon, ahogy élünk,
    aki majd segít,
    s elindít
    egy szebb jövő felé,
    az ígéret földje felé.

    Én még merek nevetni.
    Az átkon,
    a sorvadó leveleken a fákon,
    a mindent elsöprő győzelmeken,
    melyek nyomán fű sem terem,
    csak kiégett puszta táj,
    ami fáj,
    ahogy seb sohasem fájhatott,
    ahogy a létünk értelme
    úgy lép életünk helyébe,
    mintha ő szabná meg amit akarunk,
    s amit rongyos hadunk
    majd kiharcol,
    azért is megsarcol
    az önmagát kinevező hatalom,
    s ha tudom vagy nem tudom,
    hogy jogosan teszi-e,
    a hatalom érdeke,
    hogy ne is tudjam,
    miért van úgy, ahogy van.

    Én még akkor is tudok nevetni,
    ha mások csak érdekből tudnak szeretni.
    Én szeretek ahogy érzem,
    s ahogy féltem,
    hogy ha egyszer szeretek,
    mások használják fel érzéseimet
    olyan szeretetre,
    olyan életre,
    s olyan magyarázatra,
    ami nem nyit kaput a világra,
    csak bezár önmagam keserves világába.

    Én még tudok nevetni.
    Önmagammal együtt lenni,
    megbeszélni,
    s eldönteni
    hogy nekem mi a jó,
    s hogy nektek mi a jó.
    S ahogy hull a hó,
    mint gyermeknek a játék,
    ami hideg, de mégis ajándék,
    úgy szeretnék egy jobb világot,
    ahol lehet, hogy fázok,
    de tudom, hogy szabad vagyok,
    s értelmet szülnek majd a mondatok.

    Én még merek nevetni.
    Őket kinevetni!

    Őket:
    a rajtunk nevetőket,
    a minket semmibe vevőket,
    akiknek egyetlen érdeke
    álmaink megfertőzése,
    nevetésünk elkendőzése,
    életünk korlátok közé szorítása,
    bánataink megmagyarázása.

    Én még merek nevetni.
    Itt lenni, itt élni,
    s nem elmenekülni
    ebből a fájdalmas országból,
    a korcsok teremtette világból,
    ahol nincs becsülete a becsületnek,
    nincs értéke az értéknek,
    ahol a születő gyermek is csak meghalni jön,
    s nem kíséri útját szép öröm,
    mert csak egy adat a sok közül,
    akinek senki sem örül.

    Én még tudok nevetni.
    Akkor is csak nevetni.
    Nevetni, nevetni és nevetni.
    Ezen az ostoba világon kacagni.

    Forrás: magyar-versek.hu